*11. Fejezet*

Na helló mindenki! :) Ebben a fejezetben nem akartam nagyon elhúzni a dolgokat, inkább építem tovább ha nem bánjátok.. mert Emmának így is elég ramaty az élete, úgy gondoltam inkább felpörgetem az eseményeket.:D
Egyébként nem szokásom különféle szemszögeket írni, ugyanis jobban szeretem Emma szeméből látni a világot, de most muszáj voltam.. remélem nem baj :)

"- Sziasztok..! - köszönt.
- Mit keresel itt?! - egységes válasz érkezett.
- Miért nem lepődök meg, hogy így fogadtok.. - mondta magának.
- Hagyjuk a rizsát! Mondd el mit akarsz vagy menj! - meguntam a jópofizást. Így hát belevágott rögtön a közepébe..."

- Nos.. Szóval történtek dolgok és.. ahh.. hagyjuk! Szakítottam Harry-vel! - közölte velünk Stella.
- Woow.. - tettette a meglepődöttségét Riker. - 3 napig bírtad. Én kevesebbre szavaztam!
- Fogadnunk kellett volna! - vetette fel az ötletet Ratliff. - Mondjuk akkor vesztettem volna. - gondolkodott el. - Hagyjuk, jó ez így! - nevetett, majd összepacsiztak Riker-el. Stella felém fordult.
- Sajnálom! - kért bocsánatot.
- Ne tőlem kérj bocsánatot! Riker-től. Ez nem rám tartozik. - mondtam, de azért kicsit jól esett, hogy a húgom kimondta ezt a szót.
- Emma.. - kezdte, de félbeszakítottam:
- Nem Stella! Ha tényleg tisztázni akarod magad, akkor oda kell menned hozzá és beszélni vele! - lehajtotta a fejét, nem tudta mitévő legyen. - Jóvá tenni nem tudod, de legalább a lelkiismereted tiszta lesz.
- És a tiszta lelkiismerettel mit érek? - fakadt ki, mire már mindenki minket nézett. - Én nem a lelkiismeretemet akarom tisztára mosni, hanem a kapcsolatomat Riker-el! - Hűű... ezzel most meglepett. - Szerinted miért szakítottam Harry-vel? Nem azért, mert kevés volt a pénze! Azért tettem, mert még mindig szeretem Rik-et.. - folytatta volna, de könnybe lábadt a szeme, és felrohant a szobámba. Tipikus.. én is mindig elmenekülök a probléma elől a szobámba. Nem hiába a testvérem.
- Hű! - ennyit tudott hozzáfűzni a szőkeség.
- Ennyi?! "Hű!"?? - kérdeztem vissza.
- Hát erre most mit mondjak? - nézett értetlenül.
- Menj és beszélj vele! - utasítottam. Tiltakozni akart, de belátta, hogy nincs értelme vitáznia velem, így hát fogta magát és szépen lassan - EGETRENGETŐEN LASSAN - felsétált Stella után.
- Ugye tudod, hogy nem fognak kibékülni? - kérdezte az amúgy is tényszerű kérdést Rydel.
- Tisztában vagyok vele, de utálom a konfliktusokat. - válaszoltam, mintha ez lenne a világ legegyértelműbb dolga. Majd hozzátettem: - Tudom, hogy Stella sok rosszat okozott Riker-nek, de mégiscsak a húgom. Miféle nővér lennék, ha nem segítenék neki? De ne mondd el neki, hogy ezt mondtam! - nevettem.
- Uuuuuu a barátnőm mindenkivel kedves! - csillant fel a szeme Rocky-nak, és kaptam egy újabb ölelést.
- Segíts! - tátogtam Rydel-nek, aki Ratliff segítségével valahogy leoperálta rólam a "fiúmat".

*Stella szemszöge*

Könnyes szemekkel ültem az ágyon felhúzott lábakkal, mikor az ajtó hangos nyikorgással lassan nyitódni kezdett. Nem néztem fel, féltem a saját látványomtól, hogy hogy is festhetek ki így, de tudtam, hogy Riker az. Messziről is megérezném a jellegzetes illatát.
- Stella, én.. - kezdett bele, de megállítottam. Ezt most nekem kell megtennem!
- Riker! - lassan felhúztam a fejem a térdemről, szipogtam egyet, majd ráemeltem a tekintetem a fiúra.
- Hű.. szánalmasan nézel ki. - mondta, majd nevetni kezdett.
- Tudom. - nevettem vele én is, aztán komolyra váltottam a szót. - Nézd, tudom, hogy a bocsánatkéréssel nem érek sokat, de kötelességem ezzel kezdeni. Szóval, nagyon sajnálom amit tettem! Tudom, hogy nem lett volna szabad. Fogalmam sincs, hogy hol járt a fejem, szerintem nem is gondolkodtam, szóval... Szóval nagyon sajnálom! - hadartam el, remélem értette. Határszünet... NAGY határszünet... kínosan NAGY határszünet...
- Mit vársz, mit mondjak? - törte meg Riker a csendet. Nem válaszoltam. - Na látod? Te sem tudod, mit kéne erre mondani.. akkor miért várod, hogy nekem sikerüljön? - nem lepődtem meg, hogy Riker lekezelő hangnemben beszélt velem, teljesen megérdemeltem, de azt hittem jobban fogom viselni. Szörnyen rosszul esett. A srác akit megcsaltam, most itt áll előttem, se szó, se beszéd, ráadásul ha hozzám szól csak bunkó hangnemben képes beszélni velem... DE ÉN MÉG MINDIG SZERETEM!
De nem tudom mit szeretek benne annyira.. hisz csak szőke haja van, gyönyörű zöld szeme, lélegzetelállító mosolya, hatalmas szíve... ahh már meg is van mit szeretek benne!
- Miért nézel annyira? - kérdezte tőlem. Jaj basszus.. fel sem tűnt, hogy egész végig őt bámultam.
- Semmiért, csak.. semmi! - próbáltam egy kis mosolyt erőltetni az arcomra, kisebb nagyobb sikerrel.
- Tudom mit érzel Stella. - mondta.
- "Egy frászt! Fogalmad sincs, hogy mit érzek!" - gondoltam magamban, de helyette csak kérdőjelet formáztam a tekintetemmel.
- Tényleg! - győzködött tovább, de még mindig sikertelenül. Ám amit ezután mondott, nagyon meglepett. - Én is szeretlek! El sem tudod képzelni mennyire odavagyok érted még mindig. Ezért esett olyan szarul, mikor láttalak azzal az "izével". - kicsit elmosolyodtam. El sem hiszem!!! Riker még mindig szeret! Akkor még van remény!!
Lassan felálltam az ágyról, hogy szembekerülhessek vele. Léptem egyet finoman előre, miközben végig a szemébe néztem... közelebb hajoltam... de ekkor elfordult! Egy világ omlott össze bennem! Miért tette? Hisz azt mondta még szeret! Én ezt nem értem... teljesen összezavarodtam.
- De attól még a tényen nem változtat semmi. - közölte velem nyersen. Az ajtó felé indult, az egyik keze már a kilincset markolta, de nem mozdult. Várt valamire... ENNYI, nem bírtam tovább! Megragadtam a csuklóját, magamhoz rántottam és szenvedélyesen megcsókoltam. Visszacsókolt. Csodálatos volt újra érezni ajkai puhaságát. Már nagyon hiányzott!
A kulcsot elfordította a zárban, fölém kerekedett, miközben beletúrtam dús hajába. Játékosan meghúztam néhány szálat, mire ő pár férfias nyögéssel válaszolt. IMÁDTAM!

Óvatosan elváltunk egymástól. Kicsit örültem neki, mert féltem, hogyha tovább folytatjuk annak nem lenne jó vége.
A nap hátralévő részét a szobában töltöttük. Átbeszéltük a dolgokat. Az elején még feszélyezve éreztem magam, ahogy Riker is, de később már mintha legjobb barátokként hülyültünk volna. Végül a kapcsolatunkban nem jutottunk döntő szerepre. Szóval most amolyan "Se veled - Se nélküled" státuszban állunk. Bevallom nem örülök neki - mert én nyilván többet szeretnék -, de tisztában vagyok vele, hogy nem kapok második esélyt, így már azzal is boldog vagyok, hogy ismét szóba áll velem.
- Esetleg.. talán.. nem is tudom.. de ha gondolod.. - kezdett bele Riker, de nem tudta folytatni. Aranyosan mosolyogtam rá, hogy biztassam, de úgy tűnik nem hatotta meg.
- Igen? - tekintetemmel az övét fürkésztem, de eldugta előlem a csillogó barnászöld szempárt.
- Szóval arra gondoltam, hogy talán te és én... - Mit???? Te és én mit???? Már láttam a száján, hogy közölni szeretné velem, de ekkor Ratliff benyitott. Naszép..
- Hé skacok! Én teljesen megértem ha most együtt szeretnétek lenni, és nyilván ennek mindenki örülne, de a buli lent van és ha nem szeretnétek kimaradni belőle, akkor gyertek! - nevetett, de nem ment ki. Csak várt.. - Úgy értettem most! - szólt ránk. - És a "Nem szeretnétek kimaradni" dolgot úgy értettem, hogy gyertek! - nevetett ismét. Nem értettem miért siettet ennyire, de legyen.. Riker állt fel először, majd udvariasan felsegített engem is, de szerencsétlenségemre majdnem elbotlottam, így szó szerint a karjaiba estem. Mindig is ki akartam próbálni, milyen lehet a fiú karjaiba esni, de nem pont így terveztem. Meg akartam köszönni neki, de elrontottam! A SZEMÉBE NÉZTEM! A pillangók a hasamban eluralkodtak rajtam, s nem győztem mutáns trollokra gondolni, hogy elapadjanak.
Szerencsére idejében kapcsoltunk - megint -, még mielőtt történt volna valami. De félek ez ártani fog a kapcsolatunknak.. Valaki mondja már el mi van köztünk! Megőrülök! Nem a dugható pajtása akarok lenni! Mert totál nyilvánvaló, hogy nem lenne ellenére sem a csók, sem más. De viszont nem akar a fiúm lenni.
Én totálisan kész vagyok..

*Emma szemszöge*

Ratliff elment a "gerlepárért".
Nem sokkal később meg is érkeztek, de egyértelműen feszült volt a levegő Stella és Riker között. Innentől mindenki ment a maga dolgára. A banda ma nálam - vagyis most, hogy Stella itt lakik egy ideig, NÁLUNK - alszik. Rocky már visszanyerte az emlékezetét - fogjuk rá - szóval ha úgy nézzük minden helyreállt a mai este folyamán.
- Na akkor azt hiszem el kéne tenni magunkat holnapra! - vetette fel az ötletet Ross, körülbelül hajnali fél 1 körül. Bár furcsa módon senki sem volt még fáradt.
- Akkor én megyek és elkészítem nektek az ágyakat. - szóltam, majd valahogy sikerült feltápászkodnom a kanapéról, ahol eddig kényelmesen elhelyezkedvén ültem.
- Kell segítség? - poénkodott Ross.
- Haha! - gúnyolódtam. Végül is mennyire lehet nehéz felrakni 6 ágyneműt? Na jó, ez így belegondolva elég parás.. de nembaj! Megbirkózom vele. - Egyébként.. - fordultam vissza a lépcsőről. - Csak 3 szobánk van, szóval valahol 3-an kell, hogy aludjanak. Vagy valaki lent alszik a kanapén. Nekem teljesen mindegy, csak rakjátok össze a "csapatokat" - mutattam idézőjelet - amíg én előkészítem az alvóhelyeket.
Komótosan felsétáltam a megszokott útvonalon: Emelet, 1. ajtó jobbra. Ugyanis balra az én szobám található.
Beléptem, de azonnal megtorpantam. Ez az illat.. Körülnéztem a szobán, minden úgy volt ahogy hagyta.. a fal telis tele Ross Lynch-es poszterekkel, némelyiken csók nyomok.. átfutott az agyamon, mikor leszidtam, hogy ellopta a vörös rúzsomat emiatt. Szörnyű barátnő vagyok!
Lassan és kimérten tettem meg minden lépésem a sárga falak mentén, majd megálltam az éjjeliszekrénye előtt. Először még hezitáltam, végül dűlőre jutottam: Megéri vagy sem?
Végig sem gondolva a választ, remegő kézzel nyúltam a kirakott fényképhez. Olyan boldogok vagyunk rajta..

Mack és Emma 2011 őszén

Kopogtak. Hirtelen megrémültem. Leraktam a képet, gyorsan letöröltem pár könnycseppet az arcomról, majd a hang irányába fordultam. Ross ott állt az ajtófélfának támaszkodva. Látszott rajta a betanult "Sármos pasi" imidzs, ugyanis az arcáról nem tükröződött vissza az, amit a testével produkál.

- Szép szoba. - dicsérte, majd körülnézett. A szeme megakadt egy poszteren, amin "csodák csodájára" ő volt félmeztelenül, ahogy befeszíti a hasát, hogy a csajok olvadjanak a kockahasától. Engem ez őszintén szólva sosem izgatott annyira, de Mack imádta ezt a képet, így elviseltem a kedvéért.

- Csodálatos lány volt. - intézte hozzám következő szavait, de még mindig fel s alá járkált a szobában, szemével kutatván a szoba minden porcikájának szegletét.

- Igen. A legjobb. - szemeimben ismét előgyűltek a könnyek, s hálát adtam magamnak, hogy háttal állok Ross-nak, valamit, hogy ő most épp mással van elfoglalva, így nem látta, hogy pityergek.

- Annyira sajnálom Emma! - lépett mögém. Ismét gyorsan letöröltem a sós cseppeket, s kikerülvén őt elkezdtem felhúzni az ágyneműt.

Kérdezett még pár dolgot - avagy mondott - de nem igazán figyeltem rá. Helyette próbáltam ügyelni a feladatomra amit elvállaltam. Végül csak segítenie kellett, mert nem sikerült felraknom a plédet.

Ismét kopogtak. Egyszerre fordultunk meg Ross-al. Most Rydel állt az ajtóban, kezében egy papírral és egy tollal.
- Skacok! A többiekkel megbeszéltük a beosztást. Átnéznétek? - kérdezte és felénk nyújtotta a lapot.

Beosztás a mai napra:

Ratliff - Rydel Rocky
Stella Ross - Riker
Emma - Rocky Stella - Rydel :)

- Nekem megfelel! - mondtam, miután átnéztem, és mosolyogtam egy sort az eredeti terven, amik át voltak húzva.
- Nekem is jó így. - válaszolta egyhangúan Ross. Visszaadtam Rydel-nek a lapot, majd mentem tovább a 3. szobába. Riker utánam jött.
- Emma, beszélhetnénk? - kérdezte.
- Feltéve, ha segítesz megágyazni! - nevettem.
- Máris! - nevetett velem, majd kivette az ágyneműtartóból a kispárna huzatot. - Tudod beszéltem Stellával... - kezdett bele. Annyira tudtam, hogy ő lesz a téma. - De nem tudom, hogy mit tegyek vele. Leragadtunk valami hülye zónában, és nem tudom mitévő legyek. Nem lenne ellenemre egy este vele meg semmi más sem, de viszont már nem érzem, hogy meg tudnék bízni benne.. Segíts kérlek! - kérlelt engem. Igazából kicsit meglepett, hogy ennyire kiöntötte nekem a lelkét, nem gondoltam volna. - Ne haragudj, hogy ennyire rád zúdítottam ezt, csak te lány vagy.. és a testvére. Gondoltam tudsz segíteni nekem!
- Nos, erre csak annyit tudok mondani, hogy...

*10.Fejezet*

Hy Guys! :D Sokatok örömére meghoztam a 10. Fejezetet!
Elnézést a késésért.. a NAGY késésért! Csak fogalmam sincs, hogy hol áll a fejem! Jelen pillanatban örülök neki, ha tudom milyen nap van :D És asszem ma vasárnap.. talán!:D
Ezáltal nos.. nem is tudok sok mindent elárulni a fejezetről.. talán kissé lapos lett, de próbáltam felturbózni, hátha kisül belőle valami érdekes :D Még pontosan nem tudom, hogy az új szereplőknek mennyi szerepük lesz a közeljövőben, szóval megkérném hogy komiba írjátok le mit szeretnétek velük kapcsolatban!
valamint: JÁTÉK ;) Ha elolvastátok a fejit, akkor komiba írjatok bármilyen mondatot, vagy jelenetet vagy bármit amit szeretnétek, hogy benne legyen a következő részben :D Minél örültebb, annál jobb ;)
Szóval jó olvasást!:) Puszi: Dina

"Ross megragadta Rocky karját, s lerángatta a földszintre. Ő pedig vadul kiabált és ordítozott, hogy "Hagyj békén! Segítség! Megtámadtak!"

Gyorsan felálltunk mi is és mentünk utánuk. A szőkeség - karján a gitárossal - kinyitotta a bejárati ajtót, s megindult a kocsi felé.
- Gyertek már! - kiabált nekünk. - Azonnal ki kell vizsgáltatni!"

Rohantunk, amilyen gyorsan csak tudtunk. Sőt, talán még annál is gyorsabban! Mintha meggyújtottak volna egy karót a fenekünk alatt, úgy sprinteltünk a srácok után a kocsihoz. Riker beindította a motort, hogy minél hamarabb elindulhassunk. Na ilyenkor következik be Murphy törvénye: Ami elromolhat, az el is romlik.
Hát persze, hogy most is ez történt!
- A rohadt életbe! - szitkozódott Riker, s kutatni kezdett a zsebében. Kiemelte a telefonját, tárcsázott, s ismét meghallottuk a hangját, amit ezúttal a vonal másik végén lévő illető válasszal jutalmazott. - Halló? Üdv Dr. Burn! Itt Riker Lynch. Sürgősen segítségre van szükségünk...
- Eresszetek már el! Miért tartotok fogva? Mit tettem? - hisztizett Rocky, miközben Ross nem győzte befogni a száját. Ha ez kitudódik tutira címlapra kerülnek, és más sem hiányzik, mint turnészünetben a médiával foglalkozni.
- Azt hiszem már érti, hogy miért.. - szólt megint Riker. - ... igen újból előjött neki! ... Igen! ... Nem! ... Igen! ... Nem! ... Jó rendben! Köszönjük szépen! Kérem Siessen! - ezzel le is rakta a kagylót. Hátrafordult hozzánk. - Jhonny már úton van srácok!
- Mikorra érkezik? - érdeklődött Rydel.
- 5 perc és itt van azt mondta! Elvégre a rendelője nincs olyan messze a házunktól.. - majd mintha valami villámcsapás érte volna: - Basszus, most nem is otthon vagyunk! - ismét elővette a mobilját, tárcsázott és bemondta a címet. - Na, most már minden oké! - mosolygott, mint aki jól végezte dolgát.

Eltelt vagy 10 perc biztos, mire Jhonny megérkezett. Meglepetésünkre egy korombeli fiúval az oldalán.

Dylan Burn                                                                 Dr. Jhonny Burn

- Sziasztok srácok! Megjö... Ohh.. üdvözlöm hölgyem! - lepődött meg mikor meglátott engem.
- Helló! - köszöntöttem én is. Kissé zavarban volt ahogy láttam.
- Öhhm.. Riker! Nem említetted, hogy van egy vendégünk. - szegezte hozzá a kérdést.
- Nos igen.. - nézett rám. - Emma ő itt Jhonny Burn, és a fia Dylan. Srácok, ő itt Emma Felton. - mutatott be minket egymásnak Riker.
- Hmm.. Emma! Milyen gyönyörű név. - hallottam közelről egy hangot. - Talán a viselője is ilyen gyönyörű lenne? - majd megpillantottam a hang tulajdonosát. Dylan volt az. - Ohh.. fiatal, szőke, bombanő! Szuper! - jegyezte meg, de közben folyton Rydel-t nézte.
- Dylan..! - szólt Ratliff. - Ő itt Rydel! - mutatott a szőkeségre. - Ő itt Emma! - aztán rám.
- Hmm.. Mégjobb! - végigmért engem tetőtől talpig, majd kacsintott. Hirtelen nem tudtam mit is megyek, ezért intettem neki a kezemmel és közben vadul mosolyogtam. Jó bevallom a mosolygást nem direkt csináltam, csak nem tudtam abbahagyni. Dylan túl helyes volt. Ratliff odalépett hozzá, s halkan "megfenyegette". Vagyis halkan próbálta de én hallottam:
- Nagyon édes vagy Dylan, de melegen ajánlom, hogy hagyd békén Emmát! - kezdte Ratliff. - Ő az enyém. - Nem tagadom, eléggé meglepődtem azon amit Ratliff mondott, de gondoltam inkább ráhagyom. Legyen az ő gondja. Mellesleg nem vagyok senkié! Csak hogy tisztázzuk.

Míg folyt a munka, Dylan és én leültünk a járda szélére, kicsit távolabb a többiektől, hogy ne zavarjunk. Nem igazán beszélgettünk.. sőt! Egymáshoz se szóltunk.. ami kicsit nyomasztó volt számomra, de mit tehettem volna?
- Szép időnk van! - jegyeztem meg. Basszus! Ennél cikibb mondatot nem is mondhattam volna! Mondtam volna inkább, hogy: "Tegnap jött meg! Gondoltam szólok, mielőtt hülyeséget csinálnánk!" Komolyan, még ez is értelmesebb lett volna.. Dylan elmosolyodott, majd tovább bámulva az aszfaltot csak annyit kérdezett vissza, hogy:
- Tényleg? - nyilván ezt nem arra értette, hogy szerintem tényleg jó idő van-e. Na szép.. most találkozok először ilyen helyes fiúval és ellövök nála egy totál ősrégi nem is nevezném mondatnak dolgot. Hát persze, hogy ez vagyok én. - Édes vagy amikor elpirulsz. - mosolygott, de még mindig nem nézett rám. Szóval elpirultam? Jaj ne..! Hogy bírja ki, hogy nem néz rám és mégis tudja, hogy mi történik velem? Jó, hát nyilván nem nehéz kibírni, hogy ne nézzen rám.. Sajnos én ezt nem tudom megtenni! Én azt kívánom, bár letudnám venni a szemem róla! - Látom, hogy kérdezni szeretnél valamit. Tedd meg! - folytatta. Istenem! Hogy látod, ha ide sem nézel?!
- Hány barátnőd volt? - Úristen.. lőjetek le MOST! Maradtam volna inkább a menstruációs dolognál.. De legalább elértem, hogy a szemembe nézzen.
- Három. - válaszolta. - És neked? - meglepett, hogy nem érezte magát kínosan és még vissza is kérdezett. De gondoltam ez egy jó alkalom a társalgásra.
- Nem vagyok leszbikus. - közöltem vele, mire elnevette magát. Utána esett le, hogy mit válaszoltam! - Mármint.. nekem nem volt még barátom! - javítottam ki magam. - De leszbi sem vagyok! - tettem hozzá. Hát én esküszöm totál szánalmas vagyok.
- Sejtettem, hogy nem vagy leszbikus. - nevetett Dylan. Persze, nevess csak ki! Ennél rosszabb már úgysem lehet.. - Öhm.. Emma! Kérdezhetek valamit? - hajolt közelebb hozzám.
- Mondd! - a szívem egyre hevesebben vert. Nem győztem türtőztetni magam, hogy ne ájuljak el, mikor meghallom az édes hangját. Közelsége megrémített, de élveztem! Lehelete cirógatta az arcomat... úristen MEGTÖRTÉNIK! MOST!
- Miért akar meggyilkolni a szemével a babahajú? - kérdezte, majd furán Ratliff-ra nézett. AJJJ!! RATLIFF MINDENT ELRONTASZ!
- Nem csak a szemével.. - mondtam halkan.
- Tessék?
- Mármint.. nem tudom. - ezt nem hiszem el! Miért élek mindig a tündérmesékben? Hisz gondolhattam volna, hogy nem azt kérdezi: "Lennél-e a 4. barátnőm?" Főleg nem azok után, hogy kijelentettem milyen szép időnk van és hogy nem vagyok leszbi. Már épp kérdezni akartam tőle valamit, mikor Jhonny szólt.
- Dylan! Mehetünk! - őszintén szólva magamban hálát mondtam az apjának, hogy elrángatta mellőlem.
- Akkor... majd hívlak! - mondta Dylan, majd felállt és elsétált. ÚRISTEEEEEEEEN! Azt mondta, majd hív! Azt hittem ott helyben elájulok! Akkor csak van esélyem nála ezek után! Várjunk csak.... hisz nem is kérte el a számomat! Majd beugrott: Ez olyan, mint mikor jelentkezek egy zenekarba és azt mondják: "Majd értesítünk!" Na akkor erről ennyit.. Mindegy már úgysem látom őt soha!
Szomorúan visszaballagtam én is a kocsihoz. Addigra ahogy láttam rendbe szedték Rocky-t - már amennyire lehetséges volt, ugyanis még mindig nem emlékezett semmire, de már legalább nem ordibált. -, megvártuk míg a doktor és fia elhajtanak, majd bevittük Rocky-t a házba.
- Nem kéne felhívni anyáékat? - kérdezte Ross.
- Ne! - tiltakozott rögtön Rydel. - Még várjunk egy kicsit hátha rendbe jön Rocky. Nem kell tudniuk mi történt.. - nem támogattam az ötletet, de inkább nem szóltam közbe.
- Rocky! Emlékszel ki volt az Amerikai Egyesült Államok első elnöke? - kérdezte Riker.
- George Washington. - válaszolta.
- És tudod, hogy én ki vagyok? - folytatta a faggatást a szőkeség.
- George Washington? - kérdezett vissza Rocky.
- Nem! Én a bátyád vagyok! - közölte a tényt, bár látszólag nem sokat segített ezzel. Csak összezavarta szegényt.
- George Washington a bátyám?! - lepődött meg. Na jó, ezt nem kellett volna talán..
- Nem! - akadt ki Rydel, s kiabálva-szótagolva folytatta: - A te bá-tyád Ri-ker Lynch! - na ezen már én is elmosolyodtam.
- Szólj neki, hogy ne kiabáljon velem George! - kérte Rocky Rikert. - És te.. ki vagy? - kérdezte az idegbeteg Rydel-től. - A.. a barátnőm?
- Fuuj nem!! - szegény lány. Már én sajnáltam. Bár egész vicces volt, hogy Rocky nem emlékezett kb. semmire.
- Akkor te vagy a barátnőm? - nézett rám. Egy kicsit ledöbbentem, így meg sem tudtam szólalni. Nyilván a "Hallgatás, beleegyezés!" dolog itt is működik.. Nagy mosolyra húzta a száját és megölelt. Olyan szorosan, hogy levegőt sem kaptam. - Van barátnőm! Van barátnőm! - ezt hajtogatta folyton, én pedig segítségkérően néztem a többiekre. Bár ők nem igazán vették a lapot, vagy ha mégis akkor direkt nem segítettek. Csak nevettek rajtam.. Na szép!
"Szerencsémre" csöngettek.
- Majd én kinyitom! - mondtam és így lett VOLNA esélyem kiszabadulni a felettébb szoros öleléséből.
- Hagyd majd én! - kacsintott Riker.
- Igazán úriember! - kiáltottam, bár jelen esetben csak szarkazmusnak szántam. Riker csak nevetett és már indult is az ajtó felé. Keze kicsit remegve a kilincshez ért - mintha érezte volna, hogy valami rossz fog történni - és óvatosan lenyomta.
Az ajtó nyikorogva kinyílt, és az illető nagy bőröndökkel állt a küszöbön.
- Mit keresel itt? - kérdezte Riker.
- Emmát. - ismerős volt a hang, de nem tudtam ki lehet.
- Szerintem ő nem akar látni! Ahogy mi sem. - közölte a "vendéggel".
- Fontos dologról lenne szó. - győzködte tovább srácot.
- Nem érdekel! Menj el! - küldte el "finoman".
- Riker! - kérte, de a szőkeség rácsapta az ajtót, majd visszatért hozzánk.
- Hé! - szóltam rá. - Nem mai az ajtó! Felírom a számládra, ha baja esik! - humorizáltam, de Riker nem nevetett.. - Mi történt? Ki volt az?
- Senki.. - válaszolta.
- Riker..! - kezdtem bele. - Rocky elengednél egy pillanatra? - kértem, s ő azonnal engedelmeskedett.
- Kérésed számomra parancs! - nézett rám kiskutya szemekkel Rocky. Jórendben...
- Szóval.. Riker ne mond hogy senki. Tudom, hogy volt kint valaki! - mondtam, de nem hagyta magát.
- Mondom, hogy nem volt kint senki!
- Azért mert a hajszínem szőke még nem vagyok belül is az jó? Vagy a levegővel veszekedtél és csaptad rá az ajtót?
- Vannak furcsa dolgaim! - nézett rám olyan fejjel, mintha ez a mondata lenne a világ legegyértelműbb mondata. Feladom.. ahelyett, hogy faggatni kezdtem volna még jobban, inkább szerepet cseréltem vele, mint házigazda és kinyitottam az ajtót. Nem néztem az illetőre rögtön, helyette feltűnt, hogy van egy kis repedés a zárnál.
- Riker! Tudom, hogy te tetted! Ezt most - itt felnéztem a vendégemre. Itt már halkan folytattam: - felírom a számládra... - ismét hangosan: - Mit keresel itt?
- Emma! Szeretnék beszélni veled!
- Mik ezek a bőröndök? - kérdeztem meg sem hallva a válaszát.
- Segítened kell! - kérte.
- Nincs miben segítsek.
- Komolyan? - húzta fel a szemöldökeit. - Kérlek Emma! - nem válaszoltam semmit, helyette fintorogva ugyan de arrébb álltam, hogy bejöjjön. Először magyarázza el, hogy mi van, majd utána meglátom, hogy elküldöm-e vagy segítek.
- Sziasztok..! - köszönt.
- Mit keresel itt?! - egységes válasz érkezett.
- Miért nem lepődök meg, hogy így fogadtok.. - mondta magának.
- Hagyjuk a rizsát! Mondd el mit akarsz vagy menj! - meguntam a jópofizást. Így hát belevágott rögtön a közepébe...