Újabb díj!!

Nagyon szépen köszönöm a díjat Dóra Végh-nek! :)

Szabályok:
1. Írj magadról 11 dolgot.
2. Válaszolj 11 kérdésre.
3. Írj 11 kérdést.
4. Küldd tovább néhány embernek.

1.) 11 dolog magamról:
1. Mindig elvesztem a távirányítómat.:(
2. Érdekes álmaim vannak gyakran.
3. Szeptembertől középiskolás leszek.:)
4. Nagyon értek az informatikához.
5. Júniusban fővárosi versenyen is voltam.
6. Barna a hajam és a szemem.
7. Nagyon szeretnék egy Tablet-et :D
8. Imádom a horrort.
9. Nem vagyok babonás.
10. Péntek 13.-án ballagtam és aznap volt a nővérem 18. születésnapja is.:D
11. Néha változó a hangulatom, de ha elmegyek valahova MINDIG mosolygok.

2.) 11 válasz:
1. Szoktál könyveket olvasni?
Naná :3 HARRY POTTER FOREVER <3!

2. Mi az amit legjobban elszeretnél érni az életben?
Hmm.. jó kérdés! Talán, hogy felvegyenek egy nagyon jó egyetemre külföldön :)

3. Mi a beceneved?
Mosolyalbum :3 vagy Dina, Dinka

4. Milyen srácok az eseteid? (külsőre, viselkedésre)
Igazából teljesen mindegy, de leírom a számomra álompasit:D
Külső: magas (bár mondjuk én eleve nem vagyok magas, szóval ki az aki kisebb lenne, mint én?:D) sötét hajú, kék vagy zöld szemű, szálkás test, kockahas :D bár az sem előnytelen hogyha vannak tetkói ;) mármint ne az egész teste firkás legyen, hanem csak úgy azért látszódjanak.
Belső: Legyen nyitott, határozott és karizmatikus! Nem kell egetrengetően kedvesnek lennie, mert tudom, hogy olyan srác nincs (és nem is bírná sokáig a folytonos nyalizást) és belőlem is gyakran kitör a "bunkó vagyok mindenkivel" stílus :D Csak olyan normális :)

5. Sminkeled magad rendszeresen vagy csak alkalmakkor?
Rendszeresen, de otthon nem mindig szoktam :)

6. Mi a kedvenc dalod?
Most jelenleg R5 - Rock That Rock :)

7. Csináltál magadról már selfie-t?
Persze :D

8. Szerinted Chrissy Constanza tehetséges?
Öhhm.. nem ismerem őt :D

9. Ki a példaképed?
Holland Roden <3

10. Szeretsz énekelni?
Szeretek :D De nem tudom, hogy jó lenne-e a hangom xd

11. Ha megvalósíthatnád egy álmod, mi lenne az?
Hogy kiköltözzek Amerikába :)

3.) 11 kérdés:
1. Festetted már a hajad?
2. Kedvenc film?
3. Kedvenc dal?
4. Szerencse szám?
5. Szereted a romantikus filmeket?
6. Hol voltál eddig külföldön?
7. Milyen telefonod van?
8. Mit szeretnél elérni az életben?
9. Szereted a Teen Wolf-ot?
10. Kedvenc blog?
11. Milyen nyelven beszélnél, ha bármelyiket választhatnád?

4.) Akinek küldöm:
Can't Do It Without You

*15. Fejezet*

Helókaaaaaaaaa! :3 Hamar érkeztem! *-* Volt ihletem :D
Amúgy: El sem hiszem *o* Nemsokára elérünk az első évadzáró fejezethez és egyszerűen nem találok szavakat! Egyébként úgy terveztem, hogy a 20. Fejezet lenne az évadzáró. Terveztem 2. évadot, tehát, hogy írok még, de nem tudom biztosan, hogy mit is szeretnék egyenlőre. Nem vagyok smucig, nem azt mondom, hogyha többen leszünk akkor írok még, mert nekem igazán tökmindegy a létszám, ugyanis elsősorban magamnak írok és majdnem holtversenyben, de mégis másodsorban nektek.. najó nem tudom, hogy ez miért írtam le, de most már lusta leszek kitörölni! :D
Btw (egyébként) ami a 15. Fejezetet is érinti: van benne egy nagy ugrás.. ez szándékos, és nem azért van, mert kurvára nem tudtam már semmit sem kitalálni, hanem mert úgy akarom felépíteni a történetet, hogy azért maradjon meglepetés. :D Hmm.. nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem tetszik ez a szemszögváltásos dolog.. ti hogy vagytok vele? Maradjon vagy inkább vissza CSAK Emmához? (Amúgy nem sűrűn lenne ilyen váltás csak néha-néha)
Ohh.. és Dia tudom, hogy meg fogsz ölni, de, mint említettem nem érdekel, mert ezt bele akarom írni és kockáztatni jó dolog :D Ha nem jelentkeznék több fejezettel (mert Dia kinyír) akkor most elmondom, hogy imádlak titeket <3!

"- Abba bele sem gondoltál, hogy... oké, tegyük fel a vita kedvéért, hogy összejövünk. A banda sorsába nem gondoltál bele egyáltalán? Mi van, ha szakítunk? Tönkre tennénk az R5-ot. Ezt te sem akarhatod!
- Őszinte legyek? Leszarom a banda sorsát. Én kockáztatnék. - na ezzel teljesen lesokkolt!
- Rydel, én szeretlek, tényleg! De nem kérheted, hogy válasszak köztetek!
- De, pedig pontosan ezt akarom! Vagy Emma vagy én! - ez biztos, hogy nem Rydel.. ez nem az a pink lady, akit én ismerek!
- Jól van, akkor döntöttem! - biztos vagyok benne, hogy kit szeretnék magam mellett tudni."

- Emma Felton az, akivel le szeretném élni az életem! - jelentettem ki.
- Drágám, Kelly-re is ezt mondtad és mégis szakítottatok. - na jó, ebben van valami.. DE NEM NINCS!
- Rydel, 14 éves voltam! Akkoriban még hercegnőnek is képzeltem magam, mert a boltban kinyílt előttem az ajtó. - nem válaszolt. Szerintem átértékelte a dolgokat, s most belátja, hogy igazam van és, hogy hülye volt. Gondolom rájött, hogy nekünk nincs közös jövőnk együtt. [...] Hát nem.
- Annyira rosszul látod a dolgokat, Ell.. nem veszed észre, hogy Emma észre sem vesz téged? - halkan és megfontoltan beszélt. Minden szavánál egy picivel közelebb jött hozzám, ami iszonyatosan megrémített. Szinte lerítt róla, hogy élvezi a helyzetet. Hát nem igazán értem, hogy ezen mi szórakoztató lehet, de ő tudja. Csak engem hagyjon ki belőle! - Ismered Stellát.
- Öhm.. igen! De hogy jön ez most ide? - elengedtem a kilincset és szembefordultam vele. Nem félek! Ő mégiscsak egy lány!
- Az alma nem esik messze a fájától. Ha Stella ilyen, és nyilván tudjuk, hogy csak kihasználja a bátyámat, akkor Emmának is csak idő kérdése, hogy mikor mutatja ki a foga fehérjét. - megállt előttem. Nagyon közel volt... vészesen közel! - Gondolj bele: ki kell magad mellé? A szőke szörnyeteg vagy a szőke szépség?
- Csak a rend kedvéért tisztázzuk, hogy melyikőtök melyik? - kérdeztem vissza, mert tudtam, hogy ezzel fel fogom bosszantani. Nehogy már azt higgye, hogy ő itt a főnök! Hátrébb lépett egyet, de tekintetünk egy pillanatra sem távozott. Egy kicsit még vártam, de mivel nem csinált semmit, megfordultam és szépen, mint aki jól végezte dolgát kisétáltam. Mit sem törődve vele, hogy még mindig a női mosdóban voltam...
Visszatértem a kórházi szoba elé és leültem. A többiek addigra már visszatértek, s gondolkodóba estem.
"Emma vagy Rydel? Rydel vagy Emma? Miért nem kezdtem el gondolkodni egy cseppet sem a válaszomon? Tényleg ennyire belezúgtam volna Emmába? De hisz.. Rydel a leges legjobb lány barátom mióta csak az eszemet tudom. És tény, hogy eljátszottam párszor a gondolattal, hogy 'Mi lenne, ha...?' de.. Ajj, ezt nem is értem!"

*~*

*Emma szemszöge*

Eltelt már 2 hónap, mióta a kórházból hazaengedtek. Sok minden történt azóta, de a legfurcsább akkor is a Rydel és Ellington között lévő levegő. Fogalmam sincs, hogy mi lehet velük.. már egy jó ideje ez megy! Nem szólnak egymáshoz, s ha szólnak akkor is csak veszekednek; a próbán rémesek, mert nem tudnak együttműködni; a kiadó majdnem visszavonta az R5 szerződését, mert már 1 hónapot csúsztak az új lemezzel MIATTUK... de persze egymást hibáztatják érte! Lehet, hogy beszélnem kéne velük.. bár ez egyáltalán nem tartozik rám. Na majd még meglátom. Egyébként mióta kijöttem a kórházból, itt lakok a Lynch családnál, mert nem tudtam máshova jönni. Igazán kedvesek velem, aminek örülök. Külön szobám is van meg minden, szóval nagyon menő!

- Srácok, lányok! Ide mindenki! - kiabált nekünk a nappaliból Rocky. Szinte 1 emberként rohantunk le, hogy mégis mi baja lehet évek évadján? Lopva ránéztem az órámra: 02:41. Hajnali háromnegyed 3-kor mégis mit akar tőlünk?! Mikor mindenki leért, meg is kaptuk a választ.

- FELELSZ VAGY MERSZ! - ugrándozott, mint valami hibbant fóka. Meglepetésemre nem lett lefújolva az ötlet. SŐT! Mintha mindenki csak erre várt volna.. azonnal kiszökött az álom a szemükből és hihetetlen sebességgel ültek le körbe egymás mellé. Gondoltam akkor már én sem maradok ki belőle, úgyhogy helyet foglaltam Riker és Ratliff között. Már majdnem elkezdtük a játékot, mikor Ryland ballagott le kómásan az emeletről, de amint meglátta, hogy mit csinálunk, odarohant hozzánk, kivette Rocky kezéből az üveget és forgatni kezdte. Hát persze, hogy rajtam állt meg...

- Na, Emma! Felelsz vagy mersz? - kérdezte Ryland. Körülnéztem mindenkit, és szinte egyszerre tátogták, hogy: 'MERJ!'

- Merek. - mondtam, bár kissé tartottam a feladatomtól.

- Tölts el egy éjszakát Ross szobájában! - adta ki a "parancsot". Ez miért lenne nehéz feladat? - Mármint úgy, hogy ő is bent van! - tette még hozzá.

- Hát legyen! - egyeztem bele. - Nem hiszem, hogy nagy tudás kéne hozzá. - utána én pörgettem természetesen. Jobbnál jobb feladatok vártak MINDENKIRE. Élveztem a játékot. Vicces volt nagyon! De aztán elkövetkezett a hajnal, ami megszakította a játékunkat. Olyan fél 6 - 6 óra körül elmentünk mi is aludni. A megszokott 'Fel az emeletre és egyenesen előre!' irány helyett megszeppenve jutalmaztam, hogy most nem így kell mennem. Igazából sosem voltam még Ross szobájában.. kíváncsi vagyok, milyen lehet.

Talán olyan, mint Riker-é: felnőttes és tele van eleganciával.

Vagy olyan, mint Rocky-é: fiús és a szoba minden szegletéről gitárok lógnak lefelé.

Vagy, mint Ryland-é: egy tipikus kamaszfiú szoba, amikor még meztelen nők képei vannak a falon. (Igen, ide nem sűrűn járok, szerintem érthető miért!)

De az tuti fix, hogy nem csillogó és pink, mint Rydel-é. Elég érdekes lenne, ha belépnék és mindenhol Hello Kitty-t találnék.. bár még megtörténhet, hisz nem voltam még ott. Na akkor lássuk!

Óvatosan lenyomtam a kilincset... benyitottam, és.... MINDEN RÓZSASZÍN! Mivan?!

Körülnéztem és minden tele van csillogó dolgokkal... ez felettébb furcsa!

- Tetszik? - kérdezte mögöttem valaki. Ross!

- Öhm.. szóval.. izéé.. - dadogtam. Nem tudom, hogy mit szokás olyankor mondani, mikor átmész egy fiúhoz, benyitsz a szobájába és mindenhol csillogó, pink dolgok vannak.. - Ez a te szobád?

- Igen. Remélem nem túl lányos.. - beletúrt a hajába, mintha kínosan érezné magát. Hát nem csodálom.. - A haverjaim sokat csesztetnek vele, hogy szerintük nagyon lányos a szobám.

- Nem, nem..! Ez.. ez nagyon.. szép és.. egyedi..! - próbáltam menteni a menthetőt, bár az arckifejezésem biztos, hogy nem ezt sugallta. Ross ez picit még várt.. aztán elnevette magát.

- Igazából ez Rydel pótszobája, mert nem férnek el a cuccai az övében, de vicces volt látni, ahogy beijedtél, hogy ilyen vagyok. - már szinte bekönnyezett a szeme a nevetéstől, ami az én arcomra is enyhe mosolyt csalt. Már tényleg elhittem, hogy ez az ő szobája. Így, hogy tudom, már nagy kő esett le a szívemről.

Ross átvezetett egy másik helységbe, udvariasan kinyitotta nekem az ajtót és beengedett. Teljesen más volt, mint Rydel-é. SŐT! Teljesen más volt, mint bármelyiküké.. Melegség járta át a testem, amint beléptem. Nem volt túlzsúfolva semmivel, pont annyi volt mindenből, amennyi kellett. A falak sem pompáztak mindenféle színben, csak egy egyszerű halvány citromsárgában. Egy érett, felelősségteljes FÉRFI jutott eszembe a szobáról. Már kezdtem elhinni, hogy tévedtem a fiúval kapcsolatban, de amikor ráugrott az ágyára, azt kiabálva, hogy: "Ágy, imádlak!" Elszállt minden reménységem. Egy ideig még ott álltam a szoba közepén, mint a cövek, aztán Ross megunta a várakozást:

- Mit szeretnél csinálni? - kérdezte. Valamiért nem lepett meg, hogy nem volt fáradt. Én sem voltam az. - Nézzünk filmet? Beszélgessünk? Párnacsata? - adta a jobbnál jobb ötleteket, de azt hiszem maradok az elsőnél. Leültem az ágya szélére és vártam míg a CD-tartóból elővesz valamit. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam.. annyira más a szobája, mint ő! - Ááá meg is van! - kiáltott fel. - Szereted a Rómeó és Júliát?

- Tényleg nyálas filmet akarsz nézni?

- A végén meghalnak benne a főszereplők.. - mondta, mintha nem ismerném.

- Jogos. Akkor nézzük! - nevettem. - Ha halál akkor jöhet! Nincs kedvem a romantikához. A szerelem szar. - jelentettem ki, bár fogalmam sincs, hogy miért csak kicsúszott a számon. Nem értett velem egyet, de nem is szólt közbe. Valamit tuti, hogy forral, mert csak akkor van csöndben. Felültem az ágyra teljesen, hátamat a támlának döntve vártam a folytatást. Betette a filmet, de mielőtt megnyomta volna a lejátszást, felállt. Elsétált a TV mellé, és kinyitotta a kis hűtőt (??). Nem is láttam eddig, hogy van ott egy. Elővett belőle egy üveg pezsgőt, és az asztaláról 2 poharat és visszajött mellém. - Mit tervezel? - kérdeztem.

- Hát nem egyértelmű? Nem buli a filmezés pia nélkül. - ezt úgy mondja, mintha valami iszákos állat lenne, aki nem bír megmaradni egy korty pia nélkül sem.

- Öhm.. Ross én.. - kezdtem bele, de félbeszakított.

- Nyugi, nem foglak leitatni. - Oké, ez azért megnyugtatott. Töltött mindkettőnknek, nekem persze kevesebbet. Így telt az este. Legalábbis amíg ment a film..

*~*

Kómásan keltem fel és szörnyen fájt a fejem. Ránéztem az órára: 12:07. Úristen már dél van! És hol van Ross? Átmásztam az ágyon, és ott feküdt lent a földön. Egész aranyosan aludt. Elaludta a haját, és úgy nézett ki, mint egy szőke kiscica... tényleg nagyon cuki volt! Egy kicsit fáztam.. nemcsoda hisz a fehérneműmön kívül semmi nem volt rajtam!!!!! Mivan?! Mi történt az este?
- Ross.. - keltegettem, először csak halkan...
- Fent vagyok.. - nyögte a padlóba bújva.
- Ross! - majd hangosabban...
- Fent vagyok... - ismételte.
- ROSS!! - végül ordibálva.
- FENT VAGYOK! - ordított vissza és nekem vágta a kispárnáját. Dühösen a kezembe vettem az agyagot, gondosan ügyelve rá, hogy mérgemben ne szakítsam cafatokra. Mély levegőt vettem, elszámoltam magamban 10-ig (bár ez sem igazán segített) és szépen "nyugodtan" megkérdeztem:
- MIT CSINÁLTÁL?! - először még csak értetlenül nézett rám, aztán beletúrt a hajába és szörnyülködve visszazuhant a földre.
- Ne ordibálj, nagyon szépen megkérlek, mert kibaszottul fáj a fejem! - az elején még egész normálisan és megfontoltan beszélt, de a végén már ő is megemelte a hangját.
- Mélyen tisztelt elnézését kérem, Mr. Lynch, hogy kérdőre vonom magát, csak tudja hajnalban még VOLT RAJTAM RUHA! - nem meglepő szerintem, hogy ki vagyok akadva. Legalább tisztázza le, hogy nem történt semmi, csak melegem volt és levetkőztem. Bár ez tőlem elég hihetetlen, főleg azok után, hogy milyen szégyenlős vagyok, de.. Istenem Ross, mondd már el, hogy mi történt!
- Nem egyértelmű? - emelte fel a fejét egy pillanatra és rám nézett. - Nézd, Emma én nagyon sajnálom! - felült teljesen törökülésbe, de nem mert rám nézni. Talán nem is baj.. belegondolni se merek, hogy mi lett volna ha a szemembe néz.
- Miért tetted..? - a szemeim könnybe lábadtak, de próbáltam eltakarni.
- Tényleg sajnálom, csak.. csak McKenzie-re emlékeztettél és... és nem tudtam megállni és... - kezdett bele, de félbeszakítottam.
- EZ NEM MENTSÉG! Mit képzeltél? Ha úgy nézek ki, mint Mack és engem fektetsz meg, akkor az olyan lesz, mintha vele csinálnád?! Komolyan, Ross? KOMOLYAN?! - jesszus ez tiszta hülye!
- Az alkohol hatása alatt voltam! - mentegetőzött, de felesleges volt.
- Még kiskorú vagyok! Leitattál, ez már felér egy megerőszakolással, ugye tudod, hogy ezért simán feljelenthetnélek?! - vontam kérdőre. Azt hittem ezzel megfélemlítem, de tévedtem. Annyira félvállról vette az egészet.
- Ilyenkorra az alkohol már tutira kiürült a szervezetedből, szóval kétlem, hogy elhinnék a bíróságon, hogy erőszak áldozata lennél. - még egyszer beletúrt elaludt, szőke hajába, megráncolta a homlokát (látszólag tényleg kiütötte a pia), majd visszadőlt a padlóra.
- Rohadj meg! - összeszedtem gyorsan a ruháit és hozzávágtam. Hihetetlen sebességgel kaptam magamra a nadrágomat és egy pulcsit, ami épp a kezeim közé került. Lefutottam a lépcsőn, közben előtört belőlem a sírás. Az ajtó felé rohantam, futtában a kezeim közé vettem a bakancsomat, de a bejáratban beleütköztem Rocky-ba.
- Hé, hé, hé! - állított meg. - Mi a baj? Te sírsz! - állapította meg a nyilvánvalót.
- Nincs semmi baj. - szipogtam és próbáltam kikerülni a szorításából, de túl erős volt.
- És miért van rajtad az öcsém pulóvere? - basszus észre sem vettem, hogy Ross-ét vettem fel. - Gyere, üljünk le és beszéljük meg! - ajánlotta fel, de vadul tiltakoztam.
- NEM AKAROK ITT MARADNI! - bőgtem. Rocky átölelt és "szerencsémre" tuti, hogy jól összetaknyoztam a pulcsiját. Szépen óvatosan bevezetett a nappaliba, addig ő kiment a konyhába és csinált nekem egy forró meggyes teát (ami a kedvencem), de tekintetét egy másodpercre sem vette le rólam. Szerintem csak félt, hogy elszököm.. Igazából jól sejtette, mert tényleg egy jópárszor eszembe jutott, hogy most kiszökhetnék, és sohasem térnék vissza. De végül nem tettem... fogalmam sincs, hogy miért nem.
Nem sokkal később visszatért és leült mellém.
- Mi történt? - kérdezte újból. Fejemet maga felé fordította és kisöpört egy tincset az arcomból. Visszarántottam, mint valami rugó, ami nem képes szabadulni a pozíciójából.
- Nem akarok beszélni róla. - csak ennyit mondtam, aztán hirtelen megakadt a tekintetem a pulcsin, ami rajtam volt. Nyújtogatni kezdtem és magamban már fogcsikorgatva vártam, hogy mikor téphetem szét, de inkább megkértem Rocky-t, hogy kérjen Rydel-től egy másikat, mert nem vagyok hajlandó EZT magamon viselni. Nem értette, de úgy gondolta, hogy inkább nem kötegszik velem, úgysem vagyok most jó kedvemben. Felment hát, addig én "vígan" szürcsölgettem a teámat. Baromi ironikus, hogy ilyenkor persze, hogy Ő jön le.. na hát kicsoda? Hát persze, hogy RossBébi.. hát nagyonjó.. repesek az örömtől tényleg..!
- Emma, beszélnünk kell! - jött ide mellém. Leült, de azonnal felálltam. Arrébb mentem, mire ő utánam jött. Kimentem a konyhába, de oda is követett. Leraktam a bögrémet, majd megszólaltam:
- A bögrét nem akarod esetleg lerakni te is? - gúnyolódtam, mert nem volt a kezében semmi. Hirtelen ötlettől vezérelve felkapta az enyémet és lerakta újból ő is. Megforgattam a szemem és már épp menni készültem az emeletre, hogy megnézzem hol késik már Rocky, de Ross nem hagyott. - Tényleg beszélnünk kell!
- Nincs mondanivalóm számodra.
- Nekem viszont van, s szeretném ha meghallgatnál! - kérte. NEM! Hagyjon békén! Nem akarok beszélni vele!
- Hagyjuk Lynch! Nincs mondanivalóm neked és neked se legyen, mert nem akarom hallani! Gyóndd meg másnak a bűneidet, mert én tudom mit tettél és az úgy már nem vicces. - mondatom befejeztével intettem egy "Ágyő!'-t és felmentem immáron a SAJÁT szobámba. Kulcsra zártam, hogy még véletlenül se jöjjön be senki, lerángattam magamról a pulcsit és melltartóban és hosszúnadrágban leborultam az ágyra, hogy jól kisírjak magamból mindent. Ezt nem hiszem el!
Kopogtak.
- Hagyj békén! - ordítottam ki, de a zaj nem szűnt meg. - Nem voltam világos?
- Emma, én vagyok! - a kopogáshoz immáron hang is társult. Rocky-é. - Engedj be, kérlek! [...] Hoztam pulcsit is!
- Hagyj békén! Az egész családod meg van hibbanva! - kiabáltam ki, de mikor kimondtam már meg is bántam. Kicsit vártam még, hátha Rocky válaszol, de nem.. léptek halk zaja szűrődött be az ajtó enyhe résein, aztán megszűntek. Csúcs.. mindenkit eltaszítok magamtól!

*14. Fejezet*

Sziasztoook! Visszatértem :D Na jó, ez így látszik szerintem! Nagyon-nagyon-nagyon (és még 3 milliószor nagyon) sajnálom hogy csúsztam 1 hónapot az új résszel.. iszonyatosan féltem, hogy emiatt elvesztelek titeket! Technikai problémák adódtak, de kötelességem elmondani, hogy közben a füzetecskémet napról napra új ötletekkel bombáztam! Szóval visszatértem :)
Nos.. mit is mondjak el a fejezetről.. elég "érzelmesre" sikeredett :D És külön közlemény Klaudiának: Most már hozd vissza Stefanie-t, mert visszaraktam neked McKenzie-t xd

"- Hol vagyok? - kiabáltam. - Hahó!! Van itt valaki? - semmi válasz. Nafasza.. akkor most mit csináljak? A semmi közepén katicákat számolni nem a legérdekesebb dolog..

- Emma? - szólított meg valaki. Azonnal hátrafordultam, mert onnan hallottam a hangot. - Már itt vagyok! - incselkedett velem megint egy másik oldalról. Ezt eljátszotta vagy 6x, aztán a végén beleuntam.

- Jó, most már elég! Ki vagy? - kérdeztem.

- Hát nem ismersz meg? 17 év után elég sértő, hogy nem emlékszel rám.. - nem lehet...!!

- McKenzie? - lefagytam teljesen. Ez... ez biztos csak valami rossz vicc!"

- Hogy vagy Emma? - kérdezte tőlem, de még mindig nem láttam őt. - Történt valami érdekes mióta nem vagyok ott?
- Mire célzol ezzel?
- Nincs esetleg bűntudatod? - most miért kérdezi ezt?? Hirtelen megjelent előttem. Elég nyúzottnak nézett ki.. vörös haja félig eltakarta az arcát és fehér menyasszonyi ruhája cafatokban lógott rajta, csak épp itt-ott takarta el a testét. Nagyjából úgy képzeljétek el őt, mintha kilépett volna a Kör című filmből Samara, csak éppen nem fekete, hanem vörös hajjal.. elég rémisztő külseje volt.
- Nem értelek.. - válaszoltam.
- Te öltél meg! - meglepett a higgadtsága. Nem is förmedt rám.. hovatovább inkább mintha hangosan gondolkodott volna.
- Ez nem igaz! - védtem meg magam. - Nem az én hibám volt!
- Felesleges mentegetőznöd. Tudom, hogy te voltál. - rántotta meg a vállát.
- Teljesen félreérted! Mégis miért akartalak volna megölni? A legjobb barátnőm voltál! - egyáltalán nem logikus, amit Mack állít. Kathleen hibája volt az egész! Neki pedig Ross mondott olyanokat, aminek ez lett a következménye, szóval én nem tehetek róla..
- Szóval azt mondod, hogy Ross hibája volt az egész és nem a tiéd? - WHAT?! - Hallom mire gondolsz. - világosított fel, közben elindult valamerre és körbe-körbe járkált előttem. - Azt is hallom, hogy Ellington azt mondja neked: "Tudod nem rég óta ismerlek ez tény.. de úgy érzem vonzódom hozzád!" - itt kicsit megállt egy pillanatra. - Fujj, de nyálas! - majd tovább járkált. - Tényleg mondott neked ilyet?
- Miért olyan hihetetlen? - lepődtem meg. Tényleg ennyire gyávának tűnnék? Mindenki tökre lebecsül engem.. ez kurvára nem igazságos!
- Az élet sem igazságos, Emma. - vágott a gondolataimba.
- Na jó, most már tényleg fejezd be! - kiabáltam rá, jelezve, hogy a gondolataim az ÉN személyes dolgaim, nem tartozik rá. Félmosolyra húzta a száját, majd eltűnt. - Mack! - kiáltottam utána. - McKenzie! McKenzie Hudgens azonnal gyere vissza, még nem végeztem!
- Jólvan már szöszi! Itt vagyok. - nevetett a hátam mögött. Megfordultam és fent ült egy fa egyik ágán és épp a körmeit nézegette. - Egyébként mit akartál még mondani? - már épp kinyitottam a számat, mikor egyszer csak eltűntem. Nafasza..

*~*

Fülsüketítő sípolás ütötte meg a fülem.

- Sikerült! - hallottam, hogy egy férfi felkiált. - Stabilizáltuk az állapotát doktor úr!

- Infúzióra kötötték Dave? - kérdezett vissza egy másik.

- Máris doktor úr! - mi folyik itt? Egy pillanatig még vártam, hátha hallok még hangokat, de megszűntek. Néha-néha a zajok beszűrődtek a nyitott ajtón, amit az orvosok nyitva hagytak az átjárhatóság miatt, de aztán végül azok is hallgatni kezdtek. Fel akartam ülni, de valami nem engedett. Úgy éreztem magam, mintha le lennék kötözve.
- A látogatás engedélyezett, de egyszerre csak 1 valaki mehet be. - hallottam. - Maga a beteg rokona?
- Igen, az unokatestvére vagyok. - Ismerős volt a hangja, de nem emlékeztetett senkire. Hallottam, hogy a léptei egyre szaporábbak, s mikor mellém ért a lélegzetvétele is felgyorsult. Nem kellett csendet kérnem, hogy halljam szíve ritmustalan dobbanását.. aggódás tükröződött vissza a hangjában. - Emma? Mi.. mi történt veled? - kérdezte szaggatottan. Kezébe ragadta a kezem és lágyan simogatni kezdte. - Istenem, annyira sajnálom! Bárcsak ott lettem volna veled..
- Ke..Kevin.. - dadogtam halkan. A szemem még alig volt nyitva és még az eszméletem sem volt teljesen a helyén, de ezt a hangot bárhol azonosítani tudom.
- Csss.. - csitítgatott. - Semmi értelme még jobban legyengülnöd. Istenem.. annyira sajnálom Me! - kigördült egy könnycsepp a szeméből, amit próbált eltakarni de éreztem ahogy rácsöppen a bőrömre, ami azon nyomban felszívta azt, mint valami szivacs. Eléggé ki lehettem száradva, ha ennyire kívánja a bőröm a nedvességet.
- Elnézést, uram! Vége a látogatásnak! Kérem fáradjon ki! - szólott egy fiatal hölgy.
- Mi? De még csak most érkeztem! - a kezemet erősen magához láncolta, jelezve, hogy nem akar elmenni.
- Nagyon sajnálom, de a betegnek pihenésre van szüksége.
- Én.. jó..jól vagyok.. - próbáltam Kevin segítségére sietni. Én sem akartam, hogy elmenjen.
- Nem, nem Ms Felton. - nézett a táblára, ami az ágyam mellé volt függesztve tele mindenféle adattal rólam. Fogalmam sincs, hogy ki adta meg ezeket a személyes dolgokat rólam, de futtában áttanulmányoztam és még igazak is voltak az információk. - Maga most pihen, de még ma meglátogathatják. Jöjjön kérem! - megragadta Kevin karját és magával húzta.
- "Ne! Hozza vissza!" - kiabáltam magamban, mert erőm nem volt hangot kiadni magamból. Miért csinálják ezt? Szükségem van rá! De... mégis mit keres ő itt? Istenem... olyan régen találkoztam vele. Bőven volt 3 éve, sőt! Talán akkor láttam utoljára, mikor még McKenzie-vel járt... Naigen, az sem most volt! Mack... annyira hiányzik! Milyen boldogok voltunk.. 3-as "randira" mentünk mindig a McDonald's-ba... még mindig emlékszem, ahogy Kevin eljátszotta 14 évesen az ősrégi Mekis poént, amikor mindenféle hülyeséget válaszolt a kérdésekre ("Itt fogyasztja el?" "Nem, annál az asztalnál." stb..). Mekkora forma volt már akkor is. Aztán megcsalta Mack-et az unokatesójával.. igen ez a Stellás dolog valahogy kiesett az emlékezetből. Még mindig kérdés számomra, hogy hogy tudott beleszeretni Stellába.. pont a saját unokatestvérébe!
Elmélkedésemet és a múlton való rágódásomat ismét egy ajtónyitódás zavarta meg. Beszaladt hozzám és egy gyors puszit nyomott a homlokomra. Időm sem volt azonosítani az illetőt, mert máris kiviharzott. Elnéztem balra, az ablak irányába, ami a folyosóra nézett. Kevin ott ült az egyik padon, arcát a tenyerébe temette, s ritmustalanul dobogott a jobb lábával. Semmit sem változott! Ugyanez az emlék maradt meg róla, csak akkor nem én voltam az aggódása tárgya, hanem Mack. Ajj basszus miért kell nekem mindig felhoznom őt?! Könnyes szemekkel visszakényelmesedtem a párnámra. Nem volt kedvem most semmihez.

*~*

Végre álomba szenderültem olyan 2 másodpercre, mikor megint ajtónyitódást hallottam!

- HAGYJATOK MÁR BÉKÉN! - kiabáltam és kapálóztam, mint valami diliházból szabadult idióta és mérgemben a látogatómnak vágtam a kispárnámat.

- ... oké, akkor majd visszajövünk később.. - illetődött meg. Riker!

- Jaj ne haragudj Rik! - szabadkoztam. Apró mosolyra húzta a száját és közelebb jött. Finoman visszadobta az ölembe a vánkost, odahúzott magához egy széket és kényelmesen elhelyezkedett mellettem.

- Hogy vagy? - érdeklődött.

- Miért vagy itt? - kérdésre kérdéssel válaszolni.. ez is csak az én őrült logikám.
- Mert érdekelt hogy vagy. - nevetett. Jó igaz.. hülye kérdés. - Stellával hoztunk kaját. - rakta le az ágyam mellé a csíkos szatyrot, benne - ahogy láttam - kifli, zsömle, sajt és valami üdítőital volt.
- Hogy szereztetek ennyi mindent? - tört ki belőlem a legelső kérdés.
- Érdekes ki sztori.. - nevetett Riker és lehajtotta a fejét mintha szégyellne valamit.
- Mire vett rá már megint a húgom? - az arcom szörnyen sajgott de arra volt energiám, hogy a szokásos stílusomhoz megfelelően felhúzzam az egyik szemöldököm, hogyha kérdőre vonok valakit.
- ... maradjunk annyiban, hogy kölcsönbe kaptuk "valakiktől". - némileg hangsúlyozva mondta a 'valakiket'. Próbálta gyorsan leszögezni a témát a szőke szépfiú.
- Értem.. és mégis melyik végterméket szeretnék visszakapni azok a "valakik"? - emeltem ki én is a 'valaki" szócskát. - Ami alul jön ki vagy ami felül? - Riker némán meredt rám, nyilván nem értette, úgyhogy muszáj volt felvilágosítanom. - Úgy értem barna legyen vagy hányásszínű? - Na most már érti.. feltételeztem abból, hogy kissé kitágultak a pupillái és dermedten vigyázzba állt még a szivárványhártyája is.
- Csak edd meg.. - válaszolt tömören mikor visszatért a Földre.
- Öhmm.. Riker! - már épp felállt, hogy hagyjon pihenni, de muszáj volt valakinek elmondanom ami Mack-el történt az imént.
- Igen?
- El kell mondanom valamit.. - kezdtem bele, de megtorpant.
- Emma.. nézd én.. - vágott közbe. - Aranyos lány vagy meg minden de.. én nem..
- Jézus dehogy! - nyugtattam meg, bár kissé ideges is lettem. Lehet, hogy ő hozzá van szokva, hogy minden lány őt akarja de bele kell, hogy tiporjak a lelkébe, hogy a 'Felelsz vagy Mersz'es csók után se éreztem semmit. - Nem erre céloztam.. - elmondhattam volna neki, amint gondoltam, de nem láttam értelmét.
- Ohh.. ez esetben vegyük úgy, hogy nem mondtam semmit! - egyetértésemet egy bólintással jeleztem, majd folytattam. - Nos.. ez most érdekesen fog hangzani és nem is biztos, hogy elhiszed. Nem kérem, hogy értsd meg csak hallgass meg! - vártam a reakciót, de semmi. Hátjó.. - Szóval.. jajj hol is kezdjem? - felültem lassan és óvatosan az ágyban, persze Riker segítségével, mert egyedül fix, hogy nem sikerült volna. Átült az ágyamra; keze a derekamon pihent. Eleinte még védőkarként ha esetleg visszaesnék, aztán már csak ott maradt. - Najó elmondom csak úgy. Kibököm. Mindenféle kertelés nélkül.. - vártam, hátha Riker közbeszól, de semmi. Reménykedtem, hogy esetleg ránk nyitnak és akkor megúszom ezt a dolgot! Nem is értem miért kezdtem bele. - Beszéltem McKenzie-vel. - böktem ki végül. Semmi reakció?!?!
- Én is beszéltem már vele, de, hogy jön ez most ide?
- Nem, félreérted! Úgy értettem, hogy MOST beszéltem vele. Úgy nézett ki, mint egy zombi, de ő volt az! Ez biztos! - hitetgettem, bár sokkal inkább magamnak, mint Rikernek.
- Jól van, Emma. Feküdj le és pihenj! Számomra is megrázó volt, ami történt vele, és azok után, amiket most itt összehordtál, feltételezem neked még jobban. - válaszolta nyugodtan és már rendezgette a nagypárnámat, hogy kényelmes legyen, mikor visszafekszem.
- De, Riker te ezt nem érted! - próbáltam folytatni, de megint bejött egy nővér. HAGYJANAK MÁR BÉKÉN KOMOLYAN! Épp beszélgetünk!
- Jó napot, Uram! Maga a beteg rokona? - kérdezte tőle.
- Nem, én a közeli barátja vagyok.
- Értem. Ebben az esetben fel kell tennem pár kérdést. - a hölgy ránézett a parafatáblájára, amin gondosan elrendezett papírtömkelegek voltak. Amíg ő nézegette a lapokat volt időm megvizsgálni az arcát. 19-20 éves lehetett max.. csinos, szőke nő. Nem is értem, ennyi idősen miért az ápolói hivatást választotta. Sokkal jobban megélt volna mondjuk autómosóként.. - Hány éves?
- 22. -hangzott el ismét a válasz.
- Mi a foglalkozása? - Komolyan? Ezt nem tudni? HAHÓÓÓÓ! HISZ Ő RIKER ANTHONY LYNCH!
- Zenész. - nem fejtette ki bővebben, de láttam rajta, hogy kicsit élvezi, hogy a lány nem ismeri.
- Menstruál-e? - kérdezte, de közben még mindig nem nézett fel a lapjáról.
- Tessék?!
- Oh! - na most már felnézett és elmosolyodott. - Elnézést, kötelező kérdések!
- Ebben az esetben már 2 hónapja nem jött meg.. kezdek félni! - játszotta a szomorú kisfiút Riker.
- Ha gondolja bent tarthatjuk magát megfigyelni. A kispicúrnak is kell a nyugalom. - célzott Riker magzatjára. De a végére természetesen mindketten nevetésben törtek ki, majd a nővér kiment.
- Jól láttam, hogy flörtöltél az ápolónőmmel? - húztam fel az egyik szemöldököm.
- Mi? Nem! - vágta rá gyorsan, de lopva azért még utánanézett. Szórakozottan csettintettem az arca előtt 2x, hogy visszatérjen a valóságba.
- Emlékeztetlek, hogy a húgommal jársz, és attól még, mert ellenzem a kapcsolatotokat, kinyírlak, ha megcsalod Stellát. - közöltem vele. Kínjában felnevetett egy aprót.
- Teljesen el vagy tévedve Emma! Megmondtam, hogy pihenned kéne. Nincs a mai teendőim közt, hogy megcsaljam életem szerelmét. - élete szerelme, mi? Ajj Riker.. Riker, Riker, Riker! Annyira gyerek vagy még! Gőzöd sincs róla, hogy mi az a szerelem. Nem veszed észre, hogy Stella rohadtul ki fog használni. Képes volt megcsalni és te mégis visszafogadtad.. elmondhatnám ezt a szemébe is, de semmin sem változtatna. Max annyin, hogy magamra haragítom, az meg jelen pillanatban egyáltalán nem hiányzik.

*Ellington szemszöge*

Itt ülünk már 1 órája legalább.. Nem hiszem el, hogy nem mehetek be hozzá! Mi van, ha valami komoly baja van?
- Annyira aggódom érte! - mondtam. Rydel ült mellettem, mert a többiek nem bírták ezt az őrjítő várakozást és inkább elmentek sétálni. Nem hiszem, hogy Rydel-nek mondtam, amit mondtam de válaszolt.
- Nyugi, Ell! Emma erős lány! Fel fog épülni. - nyugtatott, de nem egészen erre volt most szükségem. Eléggé megvisel a dolog, így kissé ráförmedtem szegényre.
- Honnan veszed? Alig ismered, talán 2 hete! Semmit nem tudsz róla! Mi van, ha komolyan baja esett?!
- Túlélte, hogy az apja elhagyta őt és elrabolta a húgát! Börtönbe került és az expasijának a haverja majdnem kinyírta... szerintem túléli. - a végére kínos nevetés hagyta el a száját. - Rosszul vagyok. - tette még hozzá, majd elviharzott a női mosdó felé. Utánarohantam, de az ajtó előtt megálltam. Egy kis hang azt súgta a fülembe, hogy menjek be és vigyázzak Rydel-re, egy másik viszont pont, hogy ellenezte, mert baszki ez mégis csak egy női mosdó! ... Hát az elsőre hallgattam, így bementem, De közben iszonyatosan reménykedtem, hogy senki sem vett észre.
- Mit keresel itt? - kérdezte tőlem, miközben az egyik csapnak támaszkodott. - Ez a női mosdó. - Tisztában vagyok vele drágám..
- Szerinted hagyom, hogy egyedül ájulj el? Legalább szemtanú legyen! - próbáltam poénosra venni a figurát, de nekem sem volt egyszerű. Elvégre Rydel fontos nekem. Mármint nekünk! Úgy értem, hogy Rydel fontos a bandának és a fiúknak. És nem akarom, hogy bármi baja legyen. Elég nekem Emmáért aggódnom. Közelebb mentem hozzá, mert láttam, hogy nagyon remeg. Egy hirtelen pillanatban kezei elengedték a mosdókagylót és elszédült. Szerencsémre még idejében elkaptam. - Minden rendben? - faggattam.
- Úgy nézek ki, mint aki jól van? - jogos kérdés.
- A biztonság kedvéért azért nem engedlek el. - így álltunk még egy kis ideig. Próbáltam keresni a tekintetét, hogy megtudjam, jól van-e, de hiába próbálkoztam, ő csak rám sem nézett. Nem tudom mi járhat a fejében ilyenkor. Már majdnem feladtam, mikor érdekes döntésre jutott: Száját az enyémre tapasztotta. Nagyon meglepett!
- É.. én sajnálom! Ne haragudj, kérlek! - mentegetőzött.
- Én inkább most megyek... - elindultam az ajtó felé, kezem már a kilincset markolászta, de Rydel utánam szólt, és a kíváncsiságom felülkerekedett rajtam.
- Szóval ez neked nem is jelentett semmit?
- Rydel! - kezdtem bele. - Pontosan jól tudod, hogy én Emmát szeretem, s tisztában vagy vele, hogy ott fekszik pár méterre tőlünk egy kórházi ágyon, talán élet-halál között és még csak meg sem látogathatom, és képes vagy most közölni, ebben a szent pillanatban, hogy érzel valamit irántam? - Hát ezt nem hiszem el! Miért nehezíti meg ezt az egészet még ő is?! De miért lepődött meg, hogy nem csókoltam vissza? Semmi okot nem adtam szerintem arra, hogy azt gondolja, másképp gondolok rá, mint egy barátra.
- De, Ell én...!
- Nem, Rydel! - vágtam közbe. - Nem akarom hallani. Menjünk ki és tegyünk úgy, mintha ez a csók meg sem történt volna! - ajánlottam fel a remek ötletemet. Látszólag ő ezt nem díjazta annyira, mint én.
- De én nem tudok úgy tenni. Nem fogom letagadni, hogy megcsókoltalak Ellington Lee Ratliff! - Tessék?! - Bármelyik lány egy csettintésre a tied lehetne, de neked mégis az kell, aki észre sem vesz. Miért, Ratliff? MIÉRT?
- Először is, ez nem tartozik rád! Másodszor pedig van jobb dolgom, mint ezt veled megbeszélni! És ha tudni szeretnéd, végre találtam valakit, aki nem a hírnevemért kedvel..
- Nem is kedvel téged! - vágott vissza a szöszi.
- Nem tudhatod! Amúgy is mindig te mondtad, hogy milyen romantikus, ha egy fiú küzd a lányért. Hát megteszem!
- És egyáltalán nem vetted észre, hogy magamra céloztam vele? - a szemei könnybe lábadtak. Legszívesebben  odarohantam volna megölelni, de ezek után elég érdekes lett volna. Nem akarom megbántani, és tényleg nagyon szeretem őt, de csak mint a barátomat vagy, mint vagy bandatársat.
- Abba bele sem gondoltál, hogy... oké, tegyük fel a vita kedvéért, hogy összejövünk. A banda sorsába nem gondoltál bele egyáltalán? Mi van, ha szakítunk? Tönkre tennénk az R5-ot. Ezt te sem akarhatod!
- Őszinte legyek? Leszarom a banda sorsát. Én kockáztatnék. - na ezzel teljesen lesokkolt!
- Rydel, én szeretlek, tényleg! De nem kérheted, hogy válasszak köztetek!
- De, pedig pontosan ezt akarom! Vagy Emma vagy én! - ez biztos, hogy nem Rydel.. ez nem az a pink lady, akit én ismerek!
- Jól van, akkor döntöttem! - biztos vagyok benne, hogy kit szeretnék magam mellett tudni.

Most meg fogtok gyilkolni, de direkt nem legelőre írtam ezt az írói hozzáfűzést! :D Nem akartam lelőni a poént:
"Szándékosan írtam Rydellington részt bele.. és tudom hogy Ell Emmának vallotta be először az érzéseit de terveim vannak ezzel a dologgal kapcsolatban, hogy még jobban megismerhessétek főhősnőnk, Emma benső énjét. Jajj de költői voltam! :D