"De nem tudtam azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy valaki nagyon bámul... szinte égette a bőrömet a pillantása! Reménykedtem benne, hogy Rocky lehet az, de nem tudtam... Ám ekkor megszólított az a valaki.:"
- Emma? - nagyon ismerős volt a hangja, de valamiért nem tudtam rájönni, hogy ki lehet az. Már épp hátrafordultam volna, mikor Mack befejezte a táncot. Ő volt az utolsó versenyző. Mindegyikünk tapsolt, és nem tudtam nem észrevenni, hogy Ross a kelleténél tovább nézte McKenzie-t. Ami alapjáraton nem is lett volna gáz, de az ahogy nézte... felért egy "Szerelem első látásra" pillantással.
- Emma? - szólalt meg ismét mögöttem az a baromira ismerős hang. Most már nem tudtam megállni és szembefordultam az idegennel. Mikor megláttam... nem is tűnt annyira idegennek.
- George? - kérdeztem, ami majdnem hogy már kijelentésként hangzott.
- Mióta hívsz engem George-nak? - szegezte hozzám a következő kérdést.
- Mióta 6 éve itt hagytál minket! - még magamon is meglepődtem milyen nyugodt voltam, pedig apám a semmiből jött elő.
- Emma szívem, nagyon sajnálom. Tudod, nehéz idők jártak akkoriban és... - kezdett bele a magyarázkodásba, de félbeszakítottam:
- Pontosan jól tudom, hogy milyen idők jártak akkor! Ugyanis mikor ott hagytál minket, semmi pénz és lakás nélkül megtapasztalhattuk anyával milyen érzés szegénynek lenni. - kis határszünetet tartottam, majd ismét megszólaltam. Pontosabban rákiabáltam. - Ráadásul elvetted tőlem a húgomat is! - itt már nem bírtam tovább és könnybe lábadt a szemem. Apa meg akart ölelni, de eltoltam magamtól. 6 éven át nem is keresett, és pont nem érdekelte, hogy mi van velünk...Miért most akarja játszani a jó apukát? MIÉRT?!
- Emma kicsim, én... - próbált megint megölelni, de Riker felállt és közbeszólt:
- Elnézést uram, de ez zárt körű rendezvény. - próbálta kitoloncolni apámat, de nem ő nem tágított.
- Ne haragudjon fiatalember, én csak lányommal szeretnék beszélni! - én rögtön a srác mellé bújtam. Értette a célzást a szőkeség, és "megvédett" a férfitól, akit biológiailag az apámnak nevezhetek, bár én cseppet sem tartom annak.
- Nézze uram, megértem hogyha a lánya fontos magának és beszélni szeretne vele, de szemmel láthatólag a hölgynek más elképzelései vannak. Szóval megkérném önt, hogy fáradjon ki a stúdióból. - Woow.. meglepődtem Riker-en, hisz én eddig úgy tudtam, hogy ő a csapat mókamestere. Úgy tűnik van egy ilyen oldala is...
Apa még mindig nem hátrált az ajtó felé, éreztem, hogy ebből nem fog jó kisülni. Hiába is láttam őt régen, tudom mire képes ha ellent mondanak az elvárásainak. A gyanúm beigazolódott! Megütötte Rik-ot. A tudat, hogy a férfi, aki saját magát szégyeníti meg azzal, hogy az ártatlan megmentőmre "támad", szörnyű érzéssel töltött el.
- Apa ne! Elég! Hagyd abba! - próbáltam leráncigálni a fiúról őt, de túl gyenge voltam. Megpróbáltam a vállába boxolni, nem érdekelt, hogy jóval erősebb, mint én és bármikor visszaüthet. A megérzésem most sem hagyott cserben... apám egy hirtelen mozdulattal megütött engem, amitől a földre estem. Szörnyen sajgott a bal kezem, de nem érdekelt! Riker-ről végre leszállt, s az, hogy most én következtem... már megszoktam. Mikor vele laktam, sok verést kaptam tőle, mert részeg volt és öntudatlan állapotba kerülvén rajtam vezette le a dühét.
Felálltam és hátrálni kezdtem, mígnem a hátam a hideg falnak ütközött. Tudtam, hogy innen már nincs menekvés. A smaragdzöld szempár egy csapásra sötétzölddé változott. Mintha megszállta volna valami démon... nem az emberi lelke irányított.
- Kérlek... - kérleltem már a sírás határán.
- Mr. Felton! - Riker még mindig próbált megvédeni, de rögtön rászóltam:
- Ne Riker! Nem éri meg... - lecsuktam a szemeimet és vártam... Vártam a végzetet. Tudtam, hogy ebből nem sülhet ki jó úgysem.
*~*
- Auu...! - mondtam halkan és megsimogattam a fejem búbját.
- Jó Reggelt álomszuszék! - mosolygott Riker, mire én megugrottam, s megint beütöttem a fejem a plafonba.
- Ez most komoly?! - felnéztem és a színek szinte nevettek rajtam, hogy ennyire szerencsétlen vagyok. Majd Riker felé fordultam:- Szereljétek feljebb a plafont. - ezen csak nevetni tudott. Felállt a székről, amin eddig ült és várt. Emeletes ágyon voltam, ráadásul felül, így eltartott egy ideig míg leugrottam róla sértetlenül.
- Öhm.. tudod van ott létra. - mutatott mögém. Én csak kipirosodtam, s próbáltam valami frappánssal válaszolni:
- Úgy gondoltam így egyszerűbb lesz... - hát nem sikerült.
- Gyere menjünk le a többiekhez. - szólt, majd illedelmesen kinyitotta nekem a szobája ajtaját.
Leértünk a lépcsőn, és Ross rögtön beszólt nekünk:
- Megjött a turbékoló gerlepár! - viccelődött.
- Mondja az, aki a fél napja ismert lányt máris maga alá temette. - kacsintott. - Komolyan gyerekek, menjetek szobára! - válaszolt vissza Riker. Na igen.. neki megy a frappáns válaszadás.
- Egyébként mit csináltok? - kérdeztem tőlük.
- Ross ellopta a karkötőmet! - durcizott be McKenzie.
- Ez nem igaz! Mack viszont elvette a telefonomat! - vágott vissza a szőkeség.
Riker kuncogni kezdett mellettem. Szépen lassan elfordítottam a fejemet az ő irányába és egy amolyan "Te tetted, ugye?" fejet vágtam. Ő nem csinált semmit, csak két szót mondott:
- Csing csing! - erre mindketten nevetni kezdtünk. Én leültem a fotelba, aminek a karfáján Rocky foglalt helyet, eközben Rik visszadobta Mack-nek és Ross-nak a dolgiakat, akik még mindig a kanapén harcoltak egymással, - meg kell hagyni érdekes pózban. - és elfoglalta a földön lévő helyet a TV-vel szemben Rydel mellett.
Valami mese ment, ha jól láttam a Bakugan. Engem nem igazán érdekelt, ezért kimentem a konyhába, hogy igyak valamit. Ahogy kiértem 3 falra függesztett szekrényt is láttam. "Na akkor most melyikben vannak a poharak?" - kérdeztem magamtól. Még mielőtt kitapasztalhattam volna, választ kaptam a kérdésemre. A középső szekrényhez nyúlt egy kéz, és elővett egy italos poharat. Majd a hűtőből elővett nekem egy doboz almalét.
- Remélem szereted. - mondta, majd kitöltötte nekem és felém nyújtotta.
- Köszönöm Rocky. - a pohárért nyúltam és abban a pillanatban összeért a kezünk. Mint ahogy a filmekben szokás, most annak kellett volna történnie, hogy a srác magához húz és megcsókol. Helyette visszatértem a valóságba, ahol inkább elfogyasztottam az italt. Már épp ment volna vissza TV-zni, mikor megszólítottam:
- Rocky..! - a neve hallatára visszafordult felém. A kintről beáradó fény megcsillogtatta a szemében égő vágyat, ami csak még ellenállhatatlanabbá tette, az amúgy is gyönyörű csokoládébarna szempárt. - Mi történt a stúdióban? - kérdeztem, majd megittam az utolsó kortyot is és beraktam a mosogatóba a poharat, de akaratlanul is feltűnt a felirat rajta: Rocky
- Tényleg érdekel? - szegezte rám a tekintetét, és valamilyen szinten igaza volt e kérdés kapcsán, de muszáj volt tudnom mi történt. Felült a pultra, valamin gondolkozott, majd elkezdte mesélni:
- Én hoztalak ide.
- Okééééé - húztam el. - eddig világos. De mégis mi történt? Megsérült valaki? Apával mi van? - tettem fel sorba a kérdéseket. Látszólag nem zavarta, ugyanis csak mosolygott azon, hogy ennyire kíváncsi vagyok.
- Rendben elmesélek mindent. Csak gyere ide! - szólt, és maga mellé mutatott. Megtettem amire kért, s felültem mellé a pultra. Innentől ő következett.
- Minden úgy kezdődött..
