*6. Fejezet*

Helókaaa! Itt a következő rész! Nekem mondjuk eléggé tetszik, nem tudom ti hogy lesztek vele... ohh éééééés... előre is bocsánat aki szereti McKenzie-t!:D Nem akartam ilyenre csinálni, csak ilyen lett xd

"Tehát a mindenkinél kiemelkedőbb, legnagyszerűbb, legszínpadratermettebb, legkarizmatikusabb banda, egy szóval nyertes - itt kis határszünetet tartott. - Az..."

Reménykedtem benne, hogy az "R5" nevet mondja ki, de sokkal jobban féltem, hogy esetleg James bandája nyer. Tudom, hogy már nagyon sokszor említettem, de nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy kikészülök ettől a "Mr. Mindenhelyzetbenhelyesvagyok Maslov"-tól.
Szinte már minden végtagom csuriban volt, hogy az R5 győzzön. Az volt bennem, hogyha a Big Time Rush kapja a trófeát, tuti fix, hogy James az orrunk alá dörgöli. Ráadásul McKenzie elég befolyásos ember... nem hagyhatom, hogy Ross elveszítse! Vagy, hogy Ő elveszítse Ross-t! Vagy szóval értitek?!
Gondolkozásomból pár vörös tincs ébresztett fel, amik a lábamon simultak. Lenéztem és teljesen elkeredtek a szemeim.
- Mack! - kiáltottam fel, s letérdepeltem. Pontosan a barátnőm eszméletlen teste mellett foglaltam helyet. Teljesen összezuhantam belül. Mi történt? Arrébb söpörtem rézvörös haját, s kezembe fogtam az arcát. - Mack! - próbáltam keltegetni, reménykedvén, hogy csak elaludt, de semmi nem történt. Eszméletlenül feküdt előttem, teljesen kiterülve.
Ross-nak és James-nek kellett egy pár perc, hogy felfogják mi történt, majd szinte egyszerre - mintha villámcsapás érte volna őket - rohantak oda mellém, hogy megnézzék mi történt. Mindkettejüknek teljesen üveges volt a tekintete. Hirtelen nem is tudták, hogy mit kéne csinálni - amiben megértettem őket, hisz én csak némán egy helyben térdepeltem, s tartózkodtam a tudattól, hogy én is összeessek. - csak mikor meghallottam Ratliff hangját, eszméltem fel.
- Halló? Mentők? Egy bizonyos McKenzie Hudgens nevű lány összeesett. Itt vagyunk a központban a Double Dream pláza földszintjén. - ekkor a kagylóhoz tette a kezét, s felénk fordult. - Lélegzik? - James rögtön a mellkasához akarta tenni a fülét, hogy megnézze, de Ross megelőzte.
- Szaggatottan és nagyon lassan. - válaszolta, de a tekintetét nem vette le Mack-ről.
- Szaggatottan és nagyon lassan. - ismételte a telefonba Ratliff. Síri csönd támadt. Csupán a mobilból kiszűrődő hangok és zaj árasztotta el a hatalmas teret. - Kérem siessenek! - kérte a dobos barátunk, majd lerakta a telefont. Meglepődtem, milyen hidegvérű. Egyáltalán nem parázott, s rögtön tudta mit kell tenni. Kicsit rosszul is éreztem magam emiatt, hisz én csak tehetetlenül, kiszolgáltatva meredtem magam elé, ahelyett, hogy azt tettem volna amit ő.
- A mentők hamarosan megérkeznek. - szólt elhaló hangom Ratliff, s ekkor kigördült a szeméből egy könnycsepp. - Azt mondták, hogy amíg ideérnek biztos helyen kell tartanunk Mack-et...
- Felviszem! - szólt Ross. - A 2. emeleten van egy nagy kanapé, ahová le lehet ülni. Ha ráfektetem kényelmes helyen lesz. - már nyúlt volna a lány lábához és kezéhez, hogy karjaiba fogva felvigye az emeletre, de ekkor James megállította.
- Hagyd! Majd én felviszem. Erősebb vagyok, gyorsabban felérek. - szólt.
-Az én barátnőm, az én feladatom! - nézett farkasszemet a két srác.
- Most lényegtelen, hogy Mack kié! - folytatta a vitát a barna "lovag". Itt már kiakadt nálam a mérce.:
- Most komolyan ezen fogunk veszekedni, hogy ki kié? - álltam fel. Kicsit próbáltam lehiggadni, s mikor feltételeztem, hogy sikerült Ross-hoz fordultam. - Ross vidd fel Mack-et amilyen gyorsan csak tudod, s mindenképp jelezz, ha meg vagy, oké?- ő csak bólintott, leguggolt a lány mellé, kisimított néhány vörös tincset az arcából, felkapta a karjaiba és megindult a lépcső felé.
Eltűnt mellőlem a test... eltűnt mellőlem a test, aki a lelket tartotta bennem... eltűnt pedig pont ő mondta nekem mindig, hogy sose hagyjam magára, mindig legyek mellette! Erre eltűnt...
Én ezt nem értem... Mégis, hogy történhetett ilyesmi? Még karmának sem nevezhető, hisz nem hiszem, hogy valaha olyan rosszat tettem volna, hogy ilyet "érdemeljek"!
A szemeim felmondták a szolgálatot, s mire feleszméltem már a saját könnytengerember csücsültem. Vigaszra vártam, amit Ratliff személyében meg is kaptam. Szorosan átölelt, hogy tudassa velem, nem vagyok egyedül.
- Cssshhh... ne sírj! Tudom, hogy sokkal egyszerűbb lenne, de erősnek kell maradnod! Magad miatt, Mack miatt, s mindenki miatt! - súgta a fülembe Ratliff. Ülő helyzetemben megfordultam, hogy szembe legyek vele, s magamhoz szorítottam. Forró ölelése szélviharként suhant át a testemen, s az érzés felemelő volt.
Ekkor megcsörrent Rocky telefonja. Ross hívta, hogy minden rendben ment, Mack-et biztonságba helyezte. Ratliff eleresztett - hirtelen megint egyedül éreztem magam. - és segített felállni, de azért láttam rajta, hogy készülőben van, hogy elkapjon ha esetleg követném McKenzie példáját és a földön találnám magam.
Rydel odajött hozzám, átölelt és a vállamba beszélve szólt hozzám:
- Légy erős Emma! McKenzie-nek szüksége van a támogatásra!

Pár perccel később megjelentek a mentősök. Az emberek addigra eltódultak a helyszínről. Hihetetlen a mai világ... nemhogy segítenének, inkább elmenekülnek! Szégyen, gyalázat! Csak a banda, James és én maradtunk, s vártunk. Riker volt köztünk a legidősebb, így ő beszélt a mentősökkel. Elmondta, hogy Mack a 2. emeleten van egy Ross nevű fiúval. 2 férfi egy hordággyal a kezében megindultak a lépcső felé. Úgy gondolták hamarabb felérnek a lépcsőn, mint a lifttel. Egy másik férfi még váltott Riker-rel pár szót, de már nem figyeltem rájuk. Helyette leültem a színpad szélére és fogtam a fejem az idegességtől. Rocky leült mellém.
- Minden rendben? - kérdezte. Tudom, hogy tényleg érdekelte, hogy vagyok, de nem tudtam higgadtan válaszolni.
- Szerinted? A legjobb barátnőmet most viszik be a kórházba, ráadásul fogalmam sincs, hogy mi a baja! - kicsit elhúzódott tőlem. - Ne haragudj! - néztem rá bocsánatkérően, majd mély sóhajt vettem és a padlót kezdtem fürkészni. Rocky a vállamra tette a kezét, s megszólalt:
- Emma, minden rendben lesz! Nem kell egyedül végigcsinálnod. Veled vagyunk. S McKenzie is tudja, hogy számíthat ránk! - kedves volt tőle, hogy segíteni akart, de jelen helyzetben az sem sokat változtatott volna, ha lehozza nekem az egyik csillagot az égről.
A mentők leérkeztek. A barátnőm már a hordágyon feküdt még mindig eszméletlenül. Megengedték, hogy egy utolsó pillantást vessek rá, ezért hát odasétáltam mellé, kezembe vettem apró kezét és énekelve mondtam neki: "You Can Count To Me" (Számíthatsz rám!).
Mack-et elvitték! El sem tudtam búcsúzni tőle, olyan gyorsan történt. Felszakadt bennem valami, s rám tört a sírás. A banda rögtön rohant megölelni engem, nagy meglepetésemre még James is köztük volt. Ma szinte egész nap ölelgetős nap volt.
Ross a könnyivel küszködve közölte velünk, hogy haza kéne mennünk, mert kezd esteledni. Nagy nehezen de rászántuk magunkat, feltéve, hogy holnap bemegyünk meglátogatni McKenzie-t.

*~*

Nagyon rosszul aludtam az éjjel. Huh.. hova képzelek? Jó ha egy szemhunyásnyit aludni tudtam. Folyton Mack járt az eszemben. Mi van, ha maradandó sérülése van? Egyáltalán mi történt tegnap?

Próbáltam felidézni az előző napot, hátha rájövök valamire, de semmi! Teljes üresség lapul... Az még oké, hogy a versenyen megjelenik James, s Mack rögtön oda meg vissza van miatta, amitől pedig Ross totál kiakad. Még arra is emlékszem, hogy Stella csókolózott Harry-vel, ami miatt Riker-nek meghasadt a szíve. - Feltételezem ez egyenlő egy szakítással. - De semmi olyan nem ugrik be, hogy a vöröske rosszul lett volna, vagy fájt volna valamije vagy elsápadt volna vagy bármi. SEMMI!

Gondolataimba merülve kikászálódtam az ágyamból, s a szekrény felé vettem az irányt. Ma a srácokkal és Rydel-el bemegyünk a kórházba meglátogatni McKenzie-t. Legalább nézzek ki valahogy, ha már találkozom vele.

Így készültem el, miközben azon agyaltam, mi történt Mack-el.

 És az R5.

A banda eljött értem egy nagy kocsival reggel - ha jól számoltam 9 személyes volt -, s együtt mentünk a kórházba. Immáron Ryland is velünk tartott. Riker vezetett, s én ültem az anyósülésen. A többiek hátul foglaltak helyet. Riker keze egész úton remegett, hogy Rossról szót ne ejtsek. Szegény egész testében szó szerint FÉLT. Féltette a leendő barátnőjét. Amit megértettem... ha nem lettem volna a közelükben én is kimutattam volna a félelmemet. De ehelyett inkább csak belül törtem össze. De ott viszont teljesen.

Az út hátralévő része beszélgetésmentesen telt. Mindenki magába merült, s egy szót sem szólt. Igazából nem bántam, most nekem is jobb volt a magány. Mondjuk elnézve hogy 6-an vannak körülöttem érdekes kifejezés a "magány"...

MEGÉRKEZTÜNK. Riker leparkolt egy szabad helyre, mindenki kiszállt, s a bejárat felé vettük az irányt. Erősnek mutattam magam, így előre mentem. De amint beléptem, s megláttam ahogy az orvosok fel - le szaladgálnak és megéreztem a jellegzetes kórházi szagot, inába szállt a bátorságom. Úgy éreztem ott helyben összeesek.... szerencsére Ratliff megint ott volt és készenlétben állt, hogy elkapjon.

Megláttunk egy orvost, aki épp az iratait nézegette, ezért gyorsan odaszaladtunk hozzá.

- Jó reggelt! Érdeklődni szeretnénk McKenzie Hudgens iránt. - kezdte el Riker. Ő a legidősebb, neki legyen a legtöbb bátorsága nemde?

- Jó reggelt, fiatalúr! - köszönt vissza.

- Az említett lányt tegnap este hozták be, eszméletlen volt, s érdekelne, hogy melyik szobában van! Valamint, hogy meglátogathatjuk-e. - fejezte be. Rydel már nagyon türelmetlen volt. A csizmája sarka másodpercre pontosan topogott, miközben hallgatta a csevejt.

Az orvos az iratai közé nézett és valamit nagyon keresett. Mikor megtalálta halkan felkiáltott:

- Oh, igen! Ms. Hudgens. Nos... a látogatás még nem engedélyezett. A hölgyet azonnali beutalásra rendeltünk, még a műtőben fekszik. - mindannyiunknak kikerekedtek a szemei. MŰTŐBEN?! Biztos, hogy ugyanarról a személyről beszélünk?

- Mi történt vele? Életben fog maradni? De hogy történt? - kérdések kérdések után hangzottak el Rocky szájából.

- Sajnálom, de többet nem mondhatok. Köt az orvosi titoktartás. De ígérem megteszünk minden tőlünk telhetőt, de többi már a hölgy szervezetén múlik, hogy mennyire erős. És... - folytatta volna, de Rydel közbevágott.

- Minden tőlük telhetőt? Minden tőlük telhetőt? Anno én is minden tőlem telhetőt megtettem spanyolból, mégis 3-as lettem! S nem érdekel se az orvosi titoktartás, se a maga engedélye! Amint kihozzák Mack-et a műtőből bemegyek hozzá, ha tetszik, ha nem! - kissé kiborult, ami érthető de azért... woow...! Az orvos próbálta lenyugtatni, ami sikerült.

*~*

Most csak várunk... látjuk, hogy McKenzie-t beviszik a kórterembe. Rydel azonnal feláll, de ugyanaz az orvos megállítja:

- Hölgyem, NEM léphet be oda!

- Próbálja megakadályozni! - szált szembe vele, majd berontott. Ott érdekes látvány fogadta... Nem, nem Mack-ről beszélek most!

*5. Fejezet*

Sziasztooook! Mint látjátok az oldal új kinézetet kapott :3 komiba kérném, hogy milyen! Esetleg a régi jobb volt?

Amúgy meghoztam az 5. részt, immáron 1 újabb szereplővel, valamint új fordulatokkal! Remélem elnyeri a tetszéseteket:D

"Valaki mögénk lépett, de nem foglalkoztam vele, gondoltam csak jó szögből szeretné élvezni az előadást. Majd az illető megszólította Mack-et.

- McKenzie? - szólította, majd a vállához ért. A barátnőm azonnal hátrafordult és teljesen elsápadt.

- James.....?"

- Mack! Tényleg te vagy az! - mosolygott. - El sem hiszem! - McKenzie-nek felcsillant a szeme és rögtön a srácra vetette magát. Olyan erősen szorította, hogy a fiú szinte már megfulladt, de ahogy elnéztem jobban élvezte, minthogy a fájdalommal törődött volna. Mikor végül mégiscsak elváltak egymástól, James Ross-ra nézett. Várt egy kicsit, hátha Mack bemutatja őket egymásnak, de nem tette, így hát a szeme visszaszegődött a barátnőmre.

- Hogy - hogy itt vagy? Úristen milyen rég láttalak! Tetszik a hajad. Olyan más... - szólt Mack és beletúrt James tökéletesre beállított barna hajába.

- A bandámmal fellépünk a "Bandák Csatáján". És te? Hogy - hogy itt találkozunk? Már közel 8 éve nem láttalak.. - villantott egy 1000 Wattos mosolyt, amivel Mack-et totálisan levette a lábáról. Már azon voltam, hogy készülök elkapni mielőtt összeesne a "varázslattól". - Nagyon gyönyörű vagy. - tette hozzá, majd egy határozott mozdulattal megragadta a kezét és megpörgette, hogy minden oldalról szemügyre vehesse.

- Köszönöm, édes vagy. De te sem panaszkodhatsz. Nézz magadra! Úgy nézel ki, mint egy igazi nőcsábász! - volt abban valami, amit Mack mondott... engem igazából épp azért taszított a puszta jelenléte, mert olyan volt, mint egy nőcsábász. S látszott is rajta, hogy Mack-re is mennyire nyomul... nyilván a barátnőm egyáltalán nem vett észre ebből a színészkedésből semmit, de nekem már nagyon fájt a fogam arra, hogy James kapjon tőlem egy kiadós seggberúgást. Ahogy megszólalt... mikor néha megérintette a karját... mikor mosolygott... úgy tűnt tényleg értett ahhoz, hogyan kell elcsábítani valakit.

- Öhhm.. Mack! A verseny után meghívhatlak egy vacsorára? - kérdezte félve. A lány nagyon habozott a válasz kapcsán. - Kérlek! Megtisztelnél vele. - tette hozzá. Végül a vöröske beadta a derekát és igent mondott. Na abban a szent pillanatban már láttam Ross-on, hogy nem kell neki sok ahhoz, hogy jó párat behúzzon a srácnak. Először találkozott vele, de meglepő milyen hatással lehet az emberre valaki puszta jelenléte. Pláne ha az illető épp le akarja csaklizni a kezedről a csajodat. Ross helyében én is ugyanígy éreztem volna, de mivel külső szemlélőként nem sokat tehettem, csak egy gyilkos pillantást vetettem rá, jelezvén, hogy ne törődjön vele, foglalkozzon inkább a versennyel. Vette a lapot, s dühösen ugyan de visszafordult Rocky-hoz megbeszélni a zenekari dolgokat. Bár a fél szeme azért még rajtuk volt.

- Hé tesó! - mondta Rocky az öccsének. - Nem foglalkozz azzal az idióta fickóval! Szard le, hogy épp a nődet próbálja lenyúlni! Szard le, hogy mennyire nyomul McKenzie-re, és az se érdekeljen, hogy a nőcsábász szakmában tuti profi! - Ross semmitmondó tekintettel a bátyjára nézett, majd megszólalt:

- Ugye tudod, hogy ezzel SEMMIT - emelte ki. - nem segítesz?

- Igen, tudom. A lényeg az, hogy koncentrálj a zenére, győzzük le a csávó bandáját, s mutasd meg Mack-nek, hogy sokkal de sokkal jobb vagy annál a "Mitugrász hajzselébajnok"nál! - szögezte le a témát Rocky.

Eközben a verseny szervezője ismét felballagott a színpadra.

- Wow! Hatalmas bulit csináltatok srácok. - az 1D srácok felé fordult, akik addigra már a színpad széléről osztogatták az autogramokat a sikítozó rajongóknak. - Szerencse, hogy nem indultatok, mert akkor a többi versenyzőnek nem is lett volna esélye! Háhá! - Uramisten.. komolyan azt hiszi, hogy vicces? - Na de visszatérve a 'Bandák csatájára': Köszöntsük első versenyzőnket! Hölgyeim és uraim, a színpadon az R5! - mikor kimondta a banda nevét, hatalmas ujjongás tört ki. Nem csoda! Ross megropogtatta az ujjait és a nyakát, hogy tökéletes lazaságban legyen, majd megszólt:

- Show time! - felmentek a színpadra, eljátszották az Ain't No Way We're Going Home-ot. Rocky gitárszólóján azt hittem, ott helyben meghalok. Isteni volt.... Bár tudná, hogy én is tudok úgy gitározni, mint ő! De nem tudhatja... úristen már kezdek olyan lenni, mint valami titkos ügynök, akinek 2 élete van.

*~*

A koncert vége után természetesen őket is megrohamozták a tinilányok autogramért meg fényképért. A hatalmas tömeg között megpillantottam egy kislányt. Nem lehetett maximum 6 éves. Édes szőke fürtjei eltakarták az arcát, de még így is észrevehető volt az izgalom ami lejátszódott pici testében. Nem volt rajta rendes ruha. Cafatokban lógott rajta és még a lyukakon is lyukak voltak. Egy pillanatra eltűnődtem, hogy vajon McKenzie-nek és Ross-nak ha felnőnek milyen gyerekük lesz? Mondjuk elnézve, hogy egy makacs, bolond lány lenne az anyja és egy mindenre elszánt rocksztár az apja... már előre sajnálom az kislányt... vagy kisfiút!

Töprengésemből a valóságba egy rémes dolog zavart vissza. Egy sikítozó, őrült tinilány félrelökte a kislányt, aki a földre esett. Pár könnycsepp legördült az arcocskáján, de nem sírt. Erős volt! Rendkívül erős! Ebből a szituációból senki nem vett észre semmit. Vagy ha észre is vették nem foglalkoztak vele, de én nem hagyhattam ennyiben. Gyorsan odasiettem a kislányhoz, s felsegítettem.

- Jól vagy? Nem fáj semmid? - érdeklődtem. Válaszul csak bólintott egyet. Gondolom azt hitte, hogy ennyivel megússza és elengedem. Látszik, hogy még nem ismer. Nem hagytam annyiban a dolgot. Megragadtam apró, törékeny kezét, s átvágódva a tömegen megkerestem Rydel-t. Mikor a keresőüzemmódból visszaváltottam, magamhoz hívtam és a fülébe súgtam, hogy a kislány hatalmas rajongójuk. Félszavakból elmagyaráztam az előbbi incidenst - ahogy az öntelt lány fellökte szegényt, csakhogy autogramot kaphassak tőlük. -. Rydel rögtön vette a lapot és egy füttyentéssel elhallgatott mindenkit. Mikor teljes lett a csönd az egész helységben, magához hívta a szőke lányt, s az egész bandát beavatva csináltak képeket és mindenkitől kapott egy autogramot. Riker még egy puszit is adott neki, hogy gyönyörű emlék maradjon a szöszinek a mai nap. Kedves volt tőle. Talán mégse sikerült teljesen "átváltoztatnia" Stellának. Tényleg ha már itt tartunk... hol van Stella?

- Hé Emma! - szólított meg egy ismerős hang. - Hol van Stella? - úgy tűnik nem csak nekem tűnt fel, hogy a testvérem felszívódott. Hátrafordultam és Riker állt előttem, NEM meglepetésemre.

- Fogalmam sincs! - válaszoltam. - Meg kéne keresni, nem? - nem mondott semmit, helyette bólintott. Próbálta elrejteni az érzelmeit, kisebb-nagyobb sikerrel. Még ha sikerült is neki, előttem úgysem tud titkolózni. Ahányszor a srácok már átvágtak engem vagy hazudtak vagy ne adj Isten tényleg szerettek, sikerült megtapasztalnom milyenek a fiúk érzései. S Riker most szemmel láthatólag aggódik Stelláért. Még mindig nem értem miért van úgy oda érte... persze hogy a szépség relatív, meg a belső a fontos, de a testvérem se nem aranyos, se nem jófej, se semmi! Ő maga a megtestesült rémálom! Nem adok kettőjüknek maximum 2 hónapot... természetesen nem azt akarom, hogy a szőke rocksztár telesírja a párnáját, mert szakítottak Stell-el, de ha választani kell inkább a párnába temetett könnyek, mint együtt lenni valaki olyannal, akiről tudod, hogy bármelyik pillanatban megláthatod egy másik fiúval ha csak egy másodpercre is magára hagyod.

Így hát "útnak indultunk", hogy felderítsük a plázát, s megtaláljuk a lányt, aki úgy néz ki, mint én. Huhh.. de fura ezt kimondani. Már jó 1 órája elvoltunk a "küldetésünkkel", mikor már nem bírtam tovább és el kellett mennem a mosdóba.

- Megbocsátasz egy pár percre? - kérdeztem Riker-től. - Az a 2 üveg Kóla betett... - kissé elpirultam. Ő persze rögtön értette mire gondolok. Elnevette magát, bólintott, hogy addig ellesz nélkülem, majd újra keresőüzemmódba váltott, barátnője nevét kiabálva.

Befordultam az egyik sarkon, szerencsémre pont azon aminek a végén a női mosdó volt található. Elindultam, s már éreztem, hogy sietnem kell. Már épp mentem volna be az ajtón, mikor nevetést hallottam. A kíváncsiságom felülkerekedett a hólyagomon - ahogy mondani szokás. - és a hangok irányába vetettem magam. Egy kis mellékfolyosóra lettem figyelmes a jobb oldalamon. Igazából sokkal jobban foglalkoztatott, hogy már több, mint 4 éve ebbe a plázába járok vásárolni McKenzie-vel, mégsem tűnt fel ez a kis mellékfolyosó itt, mint a látvány ami fogadott akkor.

STELLA ÉS HARRY! Igen, AZ a Harry... Harry Styles! Az a nyivákoló énekespalánta, abból a buzi fiúbandából. Gyűlölöm őket, s most van még 1 ok, hogy miért ne kerüljenek fel a 'Kedvenc bandáim:' listámra. Stellától megszoktam, hogy megcsal mindenkit mindenkivel, de azt hittem a srácnak legalább lesz annyi esze, hogy nem kezd ki vele, hisz látta mikor Stel és Riker kézen fogva érkeztek meg. Vagy ha esetleg ebből arra következtetett, hogy csak nagyon jó barátok, akkor azt már mivel magyarázná, hogy csókolóztak is?! Lehet, hogy én vagyok maradi, de tudtommal még a legjobb barátok sem smárolnak, főleg nem nyilvános helyen!

Közelebb léptem hozzájuk tapsolva, hogy szétszakítsam a csókcsatájukat.

- Lám, lám! Már vártam mikor mutatod ki a fogad fehérjét Stella. Ő? - mutattam Harry, de a tekintetem nem vettem le a lányról. - Azt hittem, azért jobb ízlésed van, elvégre először Riker-re esett a választásod... Mi történt? Kiderült, hogy a szívtiprónak több pénze van?

- Ez... ez nem az aminek látszik! - próbált mentegetőzni, de valljuk be, pont ez a mondat a legátlátszóbb amit ilyenkor mondani lehet.

- Miért, akkor szerinted mi? - költői kérdésnek szántam, de azért reméltem válaszol rá. Nem tette. - Mert szerintem annak látszik, hogy itt enyelegsz valami nyálgéppel, miközben az állítólagos "Pasikáddal" - itt idézőjelet mutattam a kezemmel, így is jelezvén, hogy már biztos, hogy Riker nem a fiúja. - halálra kerestünk téged. Igazából már bánom, hogy pisilnem kellett. - próbáltam elpoénkodni, de egyértelműen nem sikerült. Sosem voltam világbajnok hangadó ember.

- Nem az ő hibája! Én voltam aki... - kezdte el a védelmezést Harry, de közbevágtam:

- Fogd be hajasbaba, téged nem kérdeztelek! - A kiakadásom után, úgy tűnt inkább visszavonót fújt. Jobban is tette! Visszafordultam Stellához. - Hmm.. vajon mit reagálhat Riker, ha megtudja? Valami tipp esetleg? Vagy mi lenne ha tipp helyett megtapasztalnánk?! - közelebb léptem a testvéremhez, s szúrós szemekkel méregetni kezdtem.

- Nem mered megtenni! - mondta, majd ő is közelebb lépett. Már csak pár centi volt közöttünk és szó szerint forrt a levegő.

- Tudod, hogy meg merem! - igazából nem mertem volna megtenni, de álltam a sarat. Én vagyok az idősebb, tehát mégiscsak ciki lenne ha "engedelmeskednék" a húgomnak. Kicsit hátrált, s a földre szegezte tekintetét, majd elhaló hangon folytatta:

- Mit akarsz cserébe, hogy nem mondod el neki?

- Egyszerű...! Mond el neki te! - ez tűnt a legjobb megoldásnak. Legalábbis számomra.

- Ezt te sem kérheted! Legalább legyen benned annyi, hogy belegondolsz a helyzetembe... mégis mi lenne? Odaállok elé, hogy: "Szia Riker! Megcsaltalak Harry Styles-sal, de azért még barátok maradunk, ugye?" Azért valld be, hogy ez tényleg hülyén hangzik... - jó igaza volt, de ezt nem akartam megmondani neki. De mást nem tehet! Nem hagyhatja szó nélkül a dolgot.. választania kell! Vagy Riker vagy Harry! Együtt a 2 nem megy... Ha a göndört választja oké legyen... Ő döntése, de akkor a szőke rocksztárral szakítania kell, s valami okot csak mondania kell. S az sem megoldás, hogy azért szakít vele, mert talált egy jobb választottat. Már épp jól kioktattam volna, mikor az említett srác mögém lépett. Megfordultam, de ő rám sem nézett. Csak Stella földre tapadt tekintetét kereste könnyes szemekkel.

- Miért...? mié.. - kérdezte elcsukló hangon. Végül nem bírta már és elrohant. Én utána futottam, nem  törődve semmivel. Azért legalább annyi lehetett volna a testvéremben, hogy jön ő is, de úgy tűnt jobb társaságra talált "Mrs. Styles"-ként.

- Riker! - kiabáltam, mert sehol sem láttam. Kisebb mászkálás után végül megtaláltam. Egy kicsi helység közepén állt. Még épp felújítás alatt volt ez a hely, szóval festékszag áradt az egészből, de nem érdekelt, beléptem. - Riker. - szóltam megint, immáron lágyabb hangon. Odasétáltam mellé, s már épp a vállára tettem volna a kezem vigasztalásképpen, mikor ellépett és az ablakhoz lépett. Épp mögötte volt. Nem rég lehetett beszerelve a falba, ugyanis még tisztán látható volt a friss fehér festék a kereten. Nem érdekelte, rátámaszkodott, ezáltal csupa festék lett a kardigánja.

- Miért Emma? Miért? - kérdezte, de a szemével még mindig az eget és a természetet fürkészte.

- Nemtudom... - válaszoltam, s lehajtottam a fejem. Egy apró színes pontra koncentráltam nemsokkal mellettem, hogy eltereljem a figyelmemet. - Gondoltál már arra, hogy hiába vagy apró, nagy dolgokat tudsz véghez vinni? - kérdeztem tőle. Erre már felkapta a fejét, s rám nézett.

- Mire gondolsz?

- Nézd ezt a kis rózsaszín pontot! - mellém sétált, így már együtt néztük a kis foltot. Nagyon lassan ugyan, de egyre nagyobb lett. - Ez a kis pont egy hatalmas helység beteljesülésének része. - nem válaszolt. Most nem tudtam eldönteni, hogy azért nem válaszol, mert nem tud mit válaszolni vagy csak szimplán nem érdekli amit mondok. Nem volt időm elgondolkodni ezen, mert arra letten figyelmes, hogy akaratom ellenére megindultam a kijárat felé.

- Miért mész el? - kérdezte kissé aggódva Riker. Nem tudtam mit válaszoljak, mert őszintén szólva azt sem tudom miért indultam el. Szívesebben maradtam volna még vele. De az első dolog ami eszembe jutott:

- Nem kéne keresni a többieket! Meg hamarosan eredményhirdetés... - picit agyalt még, aztán utánam jött. 

*~*

Épp az eredményhirdetésre értünk vissza. Már mindenki nagyon be volt zsongva, ami nem meglepő. Végre valahára a műsorszervező fiú felrohant a színpadra mikrofonnal a kezébe. De ahogy elnéztem a másik kezében volt még valami, de a háta mögött dugdosta, így nem láthattam. Én McKenzie-vel, James-el és a bandával az első sorban álltam. A srác elcsitította a "népet", majd belekezdett a mondandójába:

- Hölgyeim és Uraim! Mielőtt bármit mondanék a versenyről, át szeretném adni ezt a rózsát egy gyönyörű hölgynek, aki teljesen levett a lábamról! Igaz még csak most láttam először de teljesen magával ragadott a szépsége! - összenéztünk Mack-el. Mindketten arra gondoltunk, hogy a vöröskének adja oda a rózsát, de csalódnunk kellett. Legalábbis Mack-nek. Ugyanis nekem nyújtotta. Egy csomó lány ott ujjongott, s irigykedett, bár engem teljesen hidegen hagyott.

- Öhhm... - nem tudtam mit kinyögni. - Köszönöm?! - semmi értelmes nem jött ki a számon. A srác küldött felém még egy csábos mosolyt, majd folytatta a mondandóját.

- Ha szeretnéd megkapod a számomat is szépség! Tehát...! A versenyhez visszatérve: Idén nagyon szoros volt a mezőny! Keryann, Mecca és jómagam voltunk a zsűritagok. Nagyon nehezen tudtunk csak győztest választani. Szerény véleményem szerint minden induló csapat holtversenyben első helyezett lett volna! - nevetett. - de sajnos csak egy győztes lehet! Tehát a mindenkinél kiemelkedőbb, legnagyszerűbb, legszínpadratermett, legkarizmatikusabb banda, egy szóval a nyertes - itt kis határszünetet tartott. - Az...