*9. Fejezet*

Huuh.. naszóval :D Utólag: Boldog karácsonyt! Boldog újévet! Boldog Születésnapot! (akinek volt:)) és Boldog névnapot (akinek volt :D) és így utólag Boldog Születésnapot Ross <3 Remélem mindenki írt neki szülinapján Twitteren ;) Meghoztam a 9. Fejezetet. Mint látható :D És jaaaaaj annyira boldog vagyok <3 Olyan sokat írtatok :') Pedig Klaudia bizonyíthatja, hogy épp azon voltam, hogy szüneteltetem a blogot, s kezdek egy másikat, ám ekkor írtatok :) Szóval nagyon szépen köszönöm a dicséreteket és mindent! Imádlak titeket <3 Legjobbak vagytok!
Egy kis ízelítő a mai részből és az elkövetkezőkből: Ebben a részben főként Emma múltjának lesz a legnagyobb szerepe! Nemsokára lesz még lényege annak, amit Em elmond a bandának. S hamarosan visszatér Stella is, aki mindent felbolygat (ISMÉT) Riker életében. Kathleen kikerül a kórházból, hogy újra megkeresse Ross-t. Feltűnik a színen Emma unokatestvére, akinek lesz némi köze Rydel-hez, Rocky nem győzi türtőztetni magát, ugyanis 2 elszánt rajongó által fogságba esik (kihasználva a baját), Ratliff pedig teljesen összeomlik Emma miatt. És ki az a titokzatos szereplő aki újra színre lép?? Minden kiderül a következő részekben ;)
Jólvan, nem is szaporítom tovább a szót, nyilván már olvasni szeretnétek a sztorit :D
Puszi: Dina :3

"Már megint vészesen közel voltunk egymáshoz, így, még hogy a kockázat parányi esélye se legyen meg, elhúzódtam tőle. Nem akartam megint átélni a tegnapi dolgot... nem tagadom: Élveztem, de most kicsit sem hiányzott, hogy újra át kelljen élnem. Főleg nem MOST, mikor itt van "Ő"...."

- Helló, Emma! - köszönt gúnyosan.
- Nathan! - bólintottam. Gyűlöltem! Már csak ő hiányzott.. Ratliff elengedett, úgyhogy immáron a saját lábamon álltam megint. Na de visszatérve Nathan-re: Utálom! Gyűlölöm! Nem akarom látni! Egy igazi szemétláda! Ő az utolsó ember akit látni akarok most és mindörökre! Ohh.. és ő a volt pasim. - Mit akarsz?
- Naaaa... így kell köszönteni egy régi barátot? - kérdezte, és széttárta a karjait, hogy megöleljem.
- Arról ne is álmodj! - válaszoltam. Most komolyan, miben hitt? Megcsal, aztán eltűnik, majd egyszer csak felbukkan és mintha mi sem történt volna? Ennyire ne nézzen naivnak!
- Emma... még mindig haragszol? - Jó, most már tényleg nem sok kell, hogy itt helyben behúzzak neki egyet. - Na! Adj egy ölelést kicsim!
- Azt hiszem világosan megmondta, hogy NEM! - védett meg Ross.
- Hahh.. komolyan Emma? Ezt választottad helyettem? - nézett rám Nathan lenézően.
- Először is van neve: Ross! Másodszor ő nem a pasim, hanem a barátom! Harmadszor pedig te csaltál meg azzal a kis énekes ribanccal! - akadtam ki. Akaratlanul is feltűnt, hogy Ross-nak ökölbe szorult a keze. Odanyúltam.
- Hagyd! Nem éri meg. - suttogtam. - Menjünk! - engedett a szorításból, így megragadtam a kezét és behúztam a házba, nyomunkban a többiekkel.
- Csá Nathan! - szóltam vissza, bár nem hiszem, hogy már hallotta. - Köszönöm Ross! - öleltem meg.
- Annyira sajnálom! - kért bocsánatot, s a vállamba temette az arcát. Rögtön tudtam mire érti: a Kathleen-es dologra.
- Nem a te hibád volt! - védtem meg.
- De igen.. ha akkor nem vagyok idióta, akkor Mack még mindig.. - nem tudta befejezni, mert elsírta magát. Szegény! Annyira sajnálom..
- Ne magadat hibáztasd! - ekkor már mindenki körénk gyűlt, s 1 emberként borultunk össze.

*~*

- Félek.. - szólaltam meg. Rocky kérdőn nézett rám. - Mi lesz ha soha többet nem látom McKenzie-t? Nem akartam tőle úgy elválni, hogy rossz emléke legyen..

- Emma! - szólt Rocky. De nem néztem rá, helyette a pólómat kezdtem nyújtogatni. Mindig ezt csinálom, hogyha ideges vagyok - ezért kell hetente új pólókat vennem.. mindegyik úgy néz mi, mintha már ezer évesek lennének. - Nézz rám! - kérte. Felemeltem a fejem, bár nem volt könnyű. Mintha több 100 mázsás súly nyomta volna a föld felé. - Minden rendbe fog jönni. Elhiszem, hogy hiányzik McKenzie, hidd el nekünk is, de... de sajnos nem tudjuk visszaforgatni az időt. - erre a mondatára teljesen eltört bennem a mécses.

- Nem tudjuk visszaforgatni? Tudom, hogy nem tudjuk! Miért kell az orrom alá dörgölnöd? - akadtam ki. De nem szándékosan. - Mack a legjobb barátom volt! 3 éves korom óta ő az egyetlen barátnőm, ugyanis senki nem akart barátkozni velem! És most elment! Érted? ELMENT! És most nyilván nem büszke rám odafentről, hogy ezeket mondom, de nem tehetek róla! Szörnyen hiányzik! S tudjátok mit? Igen Ross, tényleg a te hibád! Ha te akkor nem mondod azt a csajnak, amit mondtál, Mack még mindig élne, és együtt nevetnénk azon, hogy milyen rémes volt a táncfelvételis incidens! - fogtam magam és felrohantam a szobámba. Nem akartam, hogy így lássanak! De a lépcső alján megálltam és visszafordultam: - Mellesleg ha Mack még élne, most lenne új háttértáncosotok. - de ezt már félig-meddig suttogva mondtam.. bár így is tudtam, hogy hallják. Legszívesebben most is visszapörgettem volna az időt, és ki nem mondottakká tettem volna ezeket a szavakat.

Ledőltem az ágyra, s sírni kezdtem. A párnámat teljesen eláztattam, de most ez a legkisebb problémám.
Kopogtattak.
- Hagyjatok békén! - kiabáltam.
- Em, én vagyok az! - normál esetben visszakérdeztem volna, hogy "Ki?", de mivel női hang volt, egyértelmű, hogy Rydel.
- Gyere. - csak ennyit válaszoltam, aztán kinyílt az ajtó és belépett Rydel. - Zárd be kérlek! - kértem, mire értette a célzást, s elfordította kulcsot.
- Őszintén sajnálom Emma! Tényleg.. - szabadkozott.
- Nekem kéne bocsánatot kérnem, nem neked! - szégyelltem el magam. - Ti nem tehettetek semmiről! Minden egyedül az én hibám..
- Ne beszélj butaságokat! Erről senki sem tehet! Egyikünk sem tudhatta, hogy McKenzie szervezete mennyire stabil. - hihetetlen... szép és még bölcs is! - De... - folytatta, mire megakadt a szemem rajta. - Hogy értetted, hogy ő az egyetlen barátnőd? - félve kérdezte, nyilván nem akart megint tanúja lenni az előbbi kiakadásomnak. Már úgy ahogy lenyugodtam, így mielőtt belekezdtem volna, csak ennyit mondtam:
- Hívd be őket! - Rydel érdekesen nézett rám. - Tudom, hogy hallgatóznak.. Hívd be! - vonakodva ugyan (hisz nem akarta leleplezni a srácokat) de megadta magát, s elfordította a kulcsot a zárban. Az ajtó gyengéd nyikorgással kinyílt, s belépett rajta a 4 jómadár. Elpirulva és zavartan nézett rám mindegyik. Félmosolyra húztam a számat, majd belekezdtem a "mesémbe":
- Kezdve a legelején.. megszülettem! 10 perccel később Stella is.. - eme név hallatán Riker egy kicsit megborzongott. Érthető.. - Bekerültünk az oviba... már ott is mi voltunk a legfejlettebb gyerekek. - nevettem. - Aztán jött az általános.. Nekünk mindig külön feladatot kellett adni, mert mindig előbb kész voltunk mindennel. Szóval tipikusan a stréber jókislányok körébe tartoztunk., ezért nem barátkozott velünk senki. Kivéve Mack-et. Ő velünk volt, mert őt is kitagadták az osztályból. Bár őt más okok miatt.. Mindegy is! Apu sose volt otthon, nem tudtuk hol van és mit csinál éppen - mint kiderült a végén, csalta anyánkat, de ez már egy külön történet. - ezért mindig anyu vigyázott ránk. Jómódú családból származott, így mi is ilyen nevelést kaptunk. De aztán eljött az a bizonyos 13. év... - Nagy levegőt vettem. Lopva ránéztem a többiekre, hogy figyelnek-e még. Mert, ha nem, akkor abbahagyhatom. Amúgy sem volt nagy kedvem a múltamban turkálni, s feltépni a sebes hegekről a mára már sikamlós ragtapaszt. De csalódnom kellett: Dülledt szemekkel, s oldalra biccentett fejjel jegyzeteltek az agyukba mindent betűt, amit kimondtam. Így hát folytattam: - Anya rájött, hogy apu csalja őt régóta, szóval azonnali döntést hozott az elválás mellett. Bíróságról bíróságra, ügyvédről ügyvédre, papírokról papírra vándoroltunk, míg végül a bíró anyunak ítélt mindkettőnket. 1 évvel később eljött a ballagásunk időpontja.. Stella ragaszkodott hozzá, hogy apát is meghívjuk. Nem támogattuk az ötletet, de anya sose volt magabiztos személyiség, így muszáj volt újra felvenni vele a kapcsolatot, s meghívni. Viszont ez volt életünk legrosszabb döntése! - itt már nem bírtam tovább, s könnybe lábadt a szemem. Ratliff magához ölelt.
- Cssss..! Ne sírj! - suttogta és adott egy pillangó puszit a fejem búbjára. Gyorsan letöröltem a könnyeimet, s folytattam, hisz tudtam, hogy arra várnak.
- Pár héttel később, mikor anya épp forgatáson volt - ugyanis színész volt. - egy fekete autó leparkolt a házunk előtt. Nem ijedtünk meg, volt már ilyen.. de ekkor betörték az ajtót, s pár símaszkos ürge elragadta Stellát! .... Még máig lelkiismeret furdalásom van miatta! 14 éves voltam! És nem tudtam segíteni neki.. és.. eltelt 3 év! S nézzétek meg mi lett belőle.. ki gondolta volna, hogy a mindig életvidám, jó tanuló és kedves kislányból 17 éves korára egy negatív, bukdácsoló, egoista, flegma picsa lesz? És eltudjátok hinni, hogy ehhez csak egy férfi kellett?! Egy férfi, aki biológiailag az apja, de semmi más nem köti hozzá.

Emma 4 évesen, amikor a családdal Indiában jártak.









Néma csönd támadt. Miért is lepődök meg? A kínos csöndet Rocky törte meg egy tüsszentéssel.
- Egészségedre! - mondtuk egyszerre. Nem volt ideje megköszönni, mert sorba jött még legalább 6!
- Ez már nem porcica! - ijedt meg egy kissé Ross, s felpattant az ágyról. - Van a házban macska? - kérdezte. Érdekes fejet vághattam, de aztán rávágtam, hogy "Nincs." Ross lerohant a földszintre, hogy körülnézzen, közben Rocky még mindig csak tüsszögött, szegény nem tudta abbahagyni. Rydel felállt és becsukta az ajtót, mire a gitáros abbahagyta a folytonos munkáját. Piros orral, s kicsit betagadt szemekkel bámult ránk.
- Mi az? Mi történt? Miért néztek így rám? - kérdezte.
- Haver! Majdnem megfulladtál az allergiádtól! - világosította fel Riker.
- Mi? - tényleg látszott rajta, hogy nem érti miről van szó. Vagy csak nagyon jó színész! Na jó ezt nem vágom.. miért nem emlékszik rá, hogy mi történt 2 perccel ezelőtt?!
- Srácok nem találtam semmit! - Lihegte Ross, mikor benyitott. Rocky-ra megint rájött a hapcizás, mire 1 emberként ordítottunk Ross-ra:
- CSUKD BE AZ AJTÓT! - automatikusan elkezdett hátrálni, majd mikor eljutott az agyáig az üzenetünk, vette a lapot, s kezét a kilincsre helyezve bezárta azt. A művelet ismét leállt.
- Ez mi volt? - kérdeztem már - már lesokkolva.
- Fogalmam sincs.. - kezdte Ross. - De nem tetszik ez nekem!
- Komolyan srácok! Mi van? - akadt ki Rocky.
- Öcsi, jól vagy? - érdeklődött Riker aggódva.
- Öcsi? - emelte fel a szemöldökét az említett. - Ki vagy? És miért hívsz az öcsédnek? - na erre teljesen ledöbbentünk!!
- ROCKY EZ MÁR NEM VICCES! - könnyezett a szeme Rydel-nek.
- ... Delly... azt hiszem ez már nem vicc! - gondolkodott hangosan Ratliff, mire azonnali levegőkihagyásaim lettek.
- Hahóó! -  szólt megint Rocky. - Hol vagyok? És ti kik vagytok? Hagyjatok békén! Nem is ismerlek benneteket! - szemében megcsillant a fény, ami jelen esetben nem a "Remény" volt, hanem a "Értetlenség".
Ross megragadta Rocky karját, s lerángatta a földszintre. Ő pedig vadul kiabált és ordítozott, hogy "Hagyj békén! Segítség! Megtámadtak!"
Gyorsan felálltunk mi is és mentünk utánuk. A szőkeség - karján a gitárossal - kinyitotta a bejárati ajtót, s megindult a kocsi felé.
- Gyertek már! - kiabált nekünk. - Azonnal ki kell vizsgáltatni!