*13/2. Fejezet*

"- Látogatótok jött! - mondta nekünk, majd arrább állt. Nem hittem a szememnek! EZ... EZ NEM LEHET!! TÉNYLEG Ő AZ?! Vagy a képzeletem már megint játszik velem? Nem, ez egyértelműen ő! Bárhol felismerném, de... de ő...! Hisz.. Úristen, ez biztos, hogy csak valami tréfa!"

- Sziasztok! - nevetett gúnyos mosollyal. A szemeim szikrákat szórtak. NEM HISZEM EL! Már megint ő! Felálltam és lassan odasétáltam elé. Nem mertem gyorsan, mert tartottam attól, hogy nekirontok a rácson keresztül és kitekerem a nyakát.
- Nathan.. - nem tudtam semmi értelmeset kinyögni. - Mit keresel te itt?
- Ezt én is kérdezhetném tőletek. - nézett körül mindenkin. Végigmért engem tetőtől talpig. - Elég szánalmasan nézel ki Emma. - erre a kijelentésre már Ross-nak is be kellett szállnia. Nem hagyta, hogy Nathan megalázzon.
- Jólvan kicsi gőzmozdony, leállíthatod magad! - utalt a srác pólójára, ami éppenséggel Thomas, a gőzmozdonyt ábrázolta.
- Nem kell ennyire felkapni a vizet hidrogén! - célzott vissza Ross hajára, ami megjegyzem nem hidrogén, hanem szőke! - Fogd vissza az agresszivitásod, amúgy sem veled beszélgettem!
- Először is: Emmával sem beszélgettél, hanem megalázni próbáltad. Másodszor pedig nem vagyok agresszív, csak tudod lelkiismeret furdalás nélkül és vigyorogva tépnélek meg! - Ross teljesen bedühödött, és a végén már annyira nem bírta, hogy ököllel belevert a rácsokba, amitől Nathan nem kicsit ugrott hátra. Nat megigazította magán a gőzmozdonyos pólóját és kicsit feljebb húzta a pulcsiján a cipzárt, majd visszajött elénk.
- Térj a lényegre és mondd el, hogy mit keresel itt! - forgattam meg a szemem, bár legszívesebben az övét forgattam volna ki a helyéről!
- Tudod ma reggel újságot olvastam... - kezdett bele.
- Miért nem lepődök meg? - kiáltott oda neki Stella. Nathan értetlenül nézett, mire a húgom folytatta. - A maradiságodat elnézve nem lepődök meg, hogy nem ismered az internetet. - Jó, Stella, tudjuk, hogy szeretsz kötekedni, de ebbe most ne avatkozz bele! Az exbarátom figyelmen kívül hagyta a húgom megjegyzését, és helyette visszatért hozzám.
- Alkut ajánlok! - nézett komolyan. Én akaratlanul is elnevettem magam. - Hiába nevetsz ki, komolyan mondom! - még mindig nem hittem neki, de lássuk mi sül ki belőle.
- Na mondd! - sürgette Ross.
- Kiviszlek téged, de cserébe én is kérek valamit! - kacsintott.
- Mit akarsz? - erősködött tovább Ross. Fél másodpercre rápillantott Nathan, de aztán ismét vissza rám.
- Miért gondolod, hogy hiszek neked? - vetettem fel a teljesen jogos kérdést. - Egyszer bíztam benned, akkor is átvertél.
- Jaj, Em! Azt hittem már rég túlléptél ezen. - jó ez tényleg logikus. De ha egyszer csak ez az 1 emlékem van róla...
- Legyen meglepetés, hogy mit szeretnék! - kacsintott ismét.
- Nem hiszek neked. - közöltem vele. - És amúgy is miért csak ENGEM - emeltem ki magamat - vinnél ki? Ha nem látnád, megsúgom, hogy 7-en vagyunk. - mutattam körbe a cellán. - Vagy mindenki vagy senki! - álltam a sarat, bár nagyon ki akartam már szabadulni ebből a putriból. Nathan nagy levegőt vett, látszólag átértékelte a dolgokat, aztán végül beadta a derekát.
- Jó rendben.. nembánom! Jöjjenek azok is. - azzal fogta magát és elment. Síri csönd támadt. Nem is tudtam hirtelen mi feleljek vagy tegyek. De nem is volt időm ezen gondolkodni, mert hamarosan Nat visszatért az őrrel az oldalán.
- Elmehetnek! - nézett ránk csúnyán, és a vasajtó hangos nyikorgással kinyílt előttünk. Teljesen ledöbbentünk. Nathan tényleg kivitt volna minket? - Az úr letette az óvadékot. - világosított fel minket. Szóval igaz.. Nathan nem hazudott. Most már tényleg félek, hogy mit tervelt ki. Legalábbis én biztos, hogy nagy dolgot kérnék egy ilyenért. Letette nekünk az óvadékot.. lássuk be ez nem kis pénz. Jó, persze a The Wanted-nek elég jól megy, így nem lepődök meg, hogy volt ennyi neki zsebben, de mégis! Mégis milyen hatalmas szívesség lehet az, amire csak ÉN vagyok képes?

*~*

- Jólvan, kihoztál minket. Mit akarsz? - állt Nathan elé Stella.

- Miért hiszed, hogy tőled kéne valami? - húzta fel mindkét szemöldökét.

- Szóval tényleg Emmára gondoltál? - lepődött meg a húgom. Kösz.. tényleg kösz! Azért ennyire nem kéne leminősítened drágám.

- Miért olyan meglepő? - nézett még mindig értetlenül Nat.

- Hát mert... - Stella egy kicsit elgondolkodott, végül kimondta amit gondol. - ő olyan Bleee... én meg olyan Hiiiii... szóval.. - annyira gesztikulált közben, hogy majdnem fejbe csapta vagy 2x az exem. Bár nem bántam volna.

- Nem kéne ennyire lenézned őt. Gyakorlatilag többet letett már az asztalra mint te! - woow.. tényleg hatalmas szívesség lehet, ha már meg is véd.. Stel nem mondott semmit, csak puffogva visszaállt Riker mellé és hagyta, hogy a fiú átkarolja a derekát, és adjon egy csókot a nyakára.

- Rendben... - húztam el. - Akkor ideje a tárgyra térned, mert tudod egy ideje nem fürödtem, szóval talán nem ártana. - viccnek szántam, de nem nevetett rajta. Pedig szerintem elég vicces volt.. na mindegy is.

- Gyertek fel hozzám, ott lefürödhettek. - váltotta komolyra a beszédstílust.

- Ha előtte használod te is a vizet... - válaszolt kételkedve Rocky, célozva arra, hogy talán maró anyaggal akarja lezuhanyoztatni a bandát.

- Nem akarlak meggyilkolni titeket ne félj! - nevetett Nathan. - Elismerem van tehetségetek a zenéhez, szóval ha felhagytok a zenével - legyen az akár egy halál - szar lesz belegondolni, hogy nincs többé konkurencia számunkra. - naigen.. Nat nem változott semmit! Ami a szívén, az a száján.. vagy csak igazán jó színész.. maradjunk az elsőnél inkább! Az kevésbé fájdalmas.

- Legyen.. de ha bármi baja lesz a tökéletes testemnek, esküszöm kivégezlek egy szénakazalban! - fenyegette meg Rocky. Egy emberként fordultunk felé és érdekesen néztünk rá.
- Haver, az a kazánház! - világosította fel Ross.
- Abban is! - hagyta Ross-ra a dolgot, de közben végig Nathan-re szegezte a tekintetét. - Kétszeres halál! - elvetettük az ötletet, hogy kinevessük Rocky-t, úgyhogy nagy nehezen sikerült betuszkolni őt is a TW buszába. Egy 9 személyes buszban ültünk leghátul a 3asban, de addig fészkelődtünk míg végül Nathan és Tom közé kerültem... ironikus nemde?

Nathan és Tom

Próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy bármerre is nézek 2 szempárral találom szemben magam, de ez valljuk be elég fusztráló érzés. Najó.. csukjuk be a szemünket és koncentráljunk másra. Nem telt bele 2 másodperc és máris egy meleg, vágyakkal fűtött tenyeret éreztem kicsivel a térdem fölött pihenni. Azonnal odakaptam és rögtön megismertem...Nathan. Mielőtt kiakadtam volna teljesen, hogy "Mégis mit képzelsz magadról?!", inkább szépen nyugisan megfogtam a kezét és áthelyeztem a saját térfelére. De nem érte be ennyivel, újabb próbálkozásokat tett, amivel a végén már teljesen kihozott a sodromból. De még mindig nem kiabáltam, helyette halkan odasúgtam Tom-nak: "Segíts!" Azonnal vette a lapot - legalábbis azt hittem -.

- Ne a kocsiban! - szólt rá Tom, persze nem hangosan, mert egyikünknek sem hiányzott, hogy valaki az R5-ból cirkuszt csináljon. Bár most így belegondolva.. 'Ne a kocsiban!'... MÁSHOL SEM KÉNE NE HARAGUDJ!

*~*

Megérkeztünk.. Huhh.. már azt hittem sose érkezünk meg! Egy örökkévalóság volt az út..

- Emma! Beszélhetnénk? - hívott félre Tom. Hmm.. hát legyen. Bólintottam, és megragadta a kezem és elhúzott magával.

- Mi ez a hely? - kérdeztem. Egy raktárszerűségbe vitt engem. Már előre féltem, itt nem hall senki ha sikítok. - Mi ez a hely, Tom?! - kérdeztem újból, de még mindig semmi válasz. - TOM!! - kiáltottam rá, de villámsebességgel repült mögém és fogta be a kezével a számat. Mintha vámpír lett volna...
- Csönd már! Megmenteni próbállak! - világosított fel. Bár a felvilágosítás most nagyon tág fogalomban érthető, hisz még így sem értettem semmit. Elrántottam a fejem, így kiszabadulhattam a karjai közül egy kis időre.
- Megvédeni? Mégis mitől? - ráncoltam össze a homlokom.
- A legpontosabb kérdés az lenne, hogy "Kitől?". - hát ezt nem hiszem el, komolyan mondom!
- Ne kerülgesd a kérdésem, mondd el! Avass be! Bármi, csak legalább tudjak már valamiről! - Tomot egy kissé meglepte a kiakadásom, bár nem lepődök meg, hogy így reagált az eddigi "nyugodtságom" után. Már épp válaszolt volna, amikor hangokat hallottunk. Dörömbölés, csapkodás, ordibálás... már csak a rémisztő horrorzene kellett volna és totálisan a "Sikoly 3"-ban éreztem volna magam. Azonnal odabújtam Tom-hoz, eszembe sem jutott, hogy esetleg PONT Ő az, aki ellenem lehet. Hihetetlen, hogy stresszhelyzetben mennyire könnyen kaphatóvá és naivvá válik az ember!
- Minél kevesebbet tudsz, annál jobb! - nyögte ki az utolsó mondatát és hihetetlen sebességgel iramodtunk a raktárban egyre beljebb és beljebb.
- Én.. nem.. nem bírom tovább! - álltam meg levegőért kapkodva.
- Emma, nem állhatsz meg! - fordult vissza Tom és próbált segíteni nekem, de késő volt... a lábaim szabadságot vettek ki a mai napra, szóval most valahol a Fülöp-szigeteken lebzselnek az erőmmel. Összeestem, nem tudtam már mit csinálni.
- Háh! Megvagytok! - meghallottam mögöttem egy érces, durva férfi hangot. - Megmondtam, hogy nem menekülhettek!
- Kérlek! Legalább őt hagyd életben! - kérlelte Tom. - A lány nem ártott neked semmit!
- Ahogy te sem, de nem hiszem, hogy momentán számítana ez! - jót nevetett a saját morbid humorán, aztán komolyra váltott. Nem láttam ugyan, mert nem mertem megfordulni, de még így is pontosan jól tudtam, hogy Tom kérlelése nem hatotta meg.
Az utolsó amit hallottam egy női hang sikítása volt. Valószínűleg az enyém..!

*~*

- Hol vagyok? - kiabáltam. - Hahó!! Van itt valaki? - semmi válasz. Nafasza.. akkor most mit csináljak? A semmi közepén katicákat számolni nem a legérdekesebb dolog..

- Emma? - szólított meg valaki. Azonnal hátrafordultam, mert onnan hallottam a hangot. - Már itt vagyok! - incselkedett velem megint egy másik oldalról. Ezt eljátszotta vagy 6x, aztán a végén beleuntam.

- Jó, most már elég! Ki vagy? - kérdeztem.

- Hát nem ismersz meg? 17 év után elég sértő, hogy nem emlékszel rám.. - nem lehet...!!

- McKenzie? - lefagytam teljesen. Ez... ez biztos csak valami rossz vicc!