*15. Fejezet*

Helókaaaaaaaaa! :3 Hamar érkeztem! *-* Volt ihletem :D
Amúgy: El sem hiszem *o* Nemsokára elérünk az első évadzáró fejezethez és egyszerűen nem találok szavakat! Egyébként úgy terveztem, hogy a 20. Fejezet lenne az évadzáró. Terveztem 2. évadot, tehát, hogy írok még, de nem tudom biztosan, hogy mit is szeretnék egyenlőre. Nem vagyok smucig, nem azt mondom, hogyha többen leszünk akkor írok még, mert nekem igazán tökmindegy a létszám, ugyanis elsősorban magamnak írok és majdnem holtversenyben, de mégis másodsorban nektek.. najó nem tudom, hogy ez miért írtam le, de most már lusta leszek kitörölni! :D
Btw (egyébként) ami a 15. Fejezetet is érinti: van benne egy nagy ugrás.. ez szándékos, és nem azért van, mert kurvára nem tudtam már semmit sem kitalálni, hanem mert úgy akarom felépíteni a történetet, hogy azért maradjon meglepetés. :D Hmm.. nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem tetszik ez a szemszögváltásos dolog.. ti hogy vagytok vele? Maradjon vagy inkább vissza CSAK Emmához? (Amúgy nem sűrűn lenne ilyen váltás csak néha-néha)
Ohh.. és Dia tudom, hogy meg fogsz ölni, de, mint említettem nem érdekel, mert ezt bele akarom írni és kockáztatni jó dolog :D Ha nem jelentkeznék több fejezettel (mert Dia kinyír) akkor most elmondom, hogy imádlak titeket <3!

"- Abba bele sem gondoltál, hogy... oké, tegyük fel a vita kedvéért, hogy összejövünk. A banda sorsába nem gondoltál bele egyáltalán? Mi van, ha szakítunk? Tönkre tennénk az R5-ot. Ezt te sem akarhatod!
- Őszinte legyek? Leszarom a banda sorsát. Én kockáztatnék. - na ezzel teljesen lesokkolt!
- Rydel, én szeretlek, tényleg! De nem kérheted, hogy válasszak köztetek!
- De, pedig pontosan ezt akarom! Vagy Emma vagy én! - ez biztos, hogy nem Rydel.. ez nem az a pink lady, akit én ismerek!
- Jól van, akkor döntöttem! - biztos vagyok benne, hogy kit szeretnék magam mellett tudni."

- Emma Felton az, akivel le szeretném élni az életem! - jelentettem ki.
- Drágám, Kelly-re is ezt mondtad és mégis szakítottatok. - na jó, ebben van valami.. DE NEM NINCS!
- Rydel, 14 éves voltam! Akkoriban még hercegnőnek is képzeltem magam, mert a boltban kinyílt előttem az ajtó. - nem válaszolt. Szerintem átértékelte a dolgokat, s most belátja, hogy igazam van és, hogy hülye volt. Gondolom rájött, hogy nekünk nincs közös jövőnk együtt. [...] Hát nem.
- Annyira rosszul látod a dolgokat, Ell.. nem veszed észre, hogy Emma észre sem vesz téged? - halkan és megfontoltan beszélt. Minden szavánál egy picivel közelebb jött hozzám, ami iszonyatosan megrémített. Szinte lerítt róla, hogy élvezi a helyzetet. Hát nem igazán értem, hogy ezen mi szórakoztató lehet, de ő tudja. Csak engem hagyjon ki belőle! - Ismered Stellát.
- Öhm.. igen! De hogy jön ez most ide? - elengedtem a kilincset és szembefordultam vele. Nem félek! Ő mégiscsak egy lány!
- Az alma nem esik messze a fájától. Ha Stella ilyen, és nyilván tudjuk, hogy csak kihasználja a bátyámat, akkor Emmának is csak idő kérdése, hogy mikor mutatja ki a foga fehérjét. - megállt előttem. Nagyon közel volt... vészesen közel! - Gondolj bele: ki kell magad mellé? A szőke szörnyeteg vagy a szőke szépség?
- Csak a rend kedvéért tisztázzuk, hogy melyikőtök melyik? - kérdeztem vissza, mert tudtam, hogy ezzel fel fogom bosszantani. Nehogy már azt higgye, hogy ő itt a főnök! Hátrébb lépett egyet, de tekintetünk egy pillanatra sem távozott. Egy kicsit még vártam, de mivel nem csinált semmit, megfordultam és szépen, mint aki jól végezte dolgát kisétáltam. Mit sem törődve vele, hogy még mindig a női mosdóban voltam...
Visszatértem a kórházi szoba elé és leültem. A többiek addigra már visszatértek, s gondolkodóba estem.
"Emma vagy Rydel? Rydel vagy Emma? Miért nem kezdtem el gondolkodni egy cseppet sem a válaszomon? Tényleg ennyire belezúgtam volna Emmába? De hisz.. Rydel a leges legjobb lány barátom mióta csak az eszemet tudom. És tény, hogy eljátszottam párszor a gondolattal, hogy 'Mi lenne, ha...?' de.. Ajj, ezt nem is értem!"

*~*

*Emma szemszöge*

Eltelt már 2 hónap, mióta a kórházból hazaengedtek. Sok minden történt azóta, de a legfurcsább akkor is a Rydel és Ellington között lévő levegő. Fogalmam sincs, hogy mi lehet velük.. már egy jó ideje ez megy! Nem szólnak egymáshoz, s ha szólnak akkor is csak veszekednek; a próbán rémesek, mert nem tudnak együttműködni; a kiadó majdnem visszavonta az R5 szerződését, mert már 1 hónapot csúsztak az új lemezzel MIATTUK... de persze egymást hibáztatják érte! Lehet, hogy beszélnem kéne velük.. bár ez egyáltalán nem tartozik rám. Na majd még meglátom. Egyébként mióta kijöttem a kórházból, itt lakok a Lynch családnál, mert nem tudtam máshova jönni. Igazán kedvesek velem, aminek örülök. Külön szobám is van meg minden, szóval nagyon menő!

- Srácok, lányok! Ide mindenki! - kiabált nekünk a nappaliból Rocky. Szinte 1 emberként rohantunk le, hogy mégis mi baja lehet évek évadján? Lopva ránéztem az órámra: 02:41. Hajnali háromnegyed 3-kor mégis mit akar tőlünk?! Mikor mindenki leért, meg is kaptuk a választ.

- FELELSZ VAGY MERSZ! - ugrándozott, mint valami hibbant fóka. Meglepetésemre nem lett lefújolva az ötlet. SŐT! Mintha mindenki csak erre várt volna.. azonnal kiszökött az álom a szemükből és hihetetlen sebességgel ültek le körbe egymás mellé. Gondoltam akkor már én sem maradok ki belőle, úgyhogy helyet foglaltam Riker és Ratliff között. Már majdnem elkezdtük a játékot, mikor Ryland ballagott le kómásan az emeletről, de amint meglátta, hogy mit csinálunk, odarohant hozzánk, kivette Rocky kezéből az üveget és forgatni kezdte. Hát persze, hogy rajtam állt meg...

- Na, Emma! Felelsz vagy mersz? - kérdezte Ryland. Körülnéztem mindenkit, és szinte egyszerre tátogták, hogy: 'MERJ!'

- Merek. - mondtam, bár kissé tartottam a feladatomtól.

- Tölts el egy éjszakát Ross szobájában! - adta ki a "parancsot". Ez miért lenne nehéz feladat? - Mármint úgy, hogy ő is bent van! - tette még hozzá.

- Hát legyen! - egyeztem bele. - Nem hiszem, hogy nagy tudás kéne hozzá. - utána én pörgettem természetesen. Jobbnál jobb feladatok vártak MINDENKIRE. Élveztem a játékot. Vicces volt nagyon! De aztán elkövetkezett a hajnal, ami megszakította a játékunkat. Olyan fél 6 - 6 óra körül elmentünk mi is aludni. A megszokott 'Fel az emeletre és egyenesen előre!' irány helyett megszeppenve jutalmaztam, hogy most nem így kell mennem. Igazából sosem voltam még Ross szobájában.. kíváncsi vagyok, milyen lehet.

Talán olyan, mint Riker-é: felnőttes és tele van eleganciával.

Vagy olyan, mint Rocky-é: fiús és a szoba minden szegletéről gitárok lógnak lefelé.

Vagy, mint Ryland-é: egy tipikus kamaszfiú szoba, amikor még meztelen nők képei vannak a falon. (Igen, ide nem sűrűn járok, szerintem érthető miért!)

De az tuti fix, hogy nem csillogó és pink, mint Rydel-é. Elég érdekes lenne, ha belépnék és mindenhol Hello Kitty-t találnék.. bár még megtörténhet, hisz nem voltam még ott. Na akkor lássuk!

Óvatosan lenyomtam a kilincset... benyitottam, és.... MINDEN RÓZSASZÍN! Mivan?!

Körülnéztem és minden tele van csillogó dolgokkal... ez felettébb furcsa!

- Tetszik? - kérdezte mögöttem valaki. Ross!

- Öhm.. szóval.. izéé.. - dadogtam. Nem tudom, hogy mit szokás olyankor mondani, mikor átmész egy fiúhoz, benyitsz a szobájába és mindenhol csillogó, pink dolgok vannak.. - Ez a te szobád?

- Igen. Remélem nem túl lányos.. - beletúrt a hajába, mintha kínosan érezné magát. Hát nem csodálom.. - A haverjaim sokat csesztetnek vele, hogy szerintük nagyon lányos a szobám.

- Nem, nem..! Ez.. ez nagyon.. szép és.. egyedi..! - próbáltam menteni a menthetőt, bár az arckifejezésem biztos, hogy nem ezt sugallta. Ross ez picit még várt.. aztán elnevette magát.

- Igazából ez Rydel pótszobája, mert nem férnek el a cuccai az övében, de vicces volt látni, ahogy beijedtél, hogy ilyen vagyok. - már szinte bekönnyezett a szeme a nevetéstől, ami az én arcomra is enyhe mosolyt csalt. Már tényleg elhittem, hogy ez az ő szobája. Így, hogy tudom, már nagy kő esett le a szívemről.

Ross átvezetett egy másik helységbe, udvariasan kinyitotta nekem az ajtót és beengedett. Teljesen más volt, mint Rydel-é. SŐT! Teljesen más volt, mint bármelyiküké.. Melegség járta át a testem, amint beléptem. Nem volt túlzsúfolva semmivel, pont annyi volt mindenből, amennyi kellett. A falak sem pompáztak mindenféle színben, csak egy egyszerű halvány citromsárgában. Egy érett, felelősségteljes FÉRFI jutott eszembe a szobáról. Már kezdtem elhinni, hogy tévedtem a fiúval kapcsolatban, de amikor ráugrott az ágyára, azt kiabálva, hogy: "Ágy, imádlak!" Elszállt minden reménységem. Egy ideig még ott álltam a szoba közepén, mint a cövek, aztán Ross megunta a várakozást:

- Mit szeretnél csinálni? - kérdezte. Valamiért nem lepett meg, hogy nem volt fáradt. Én sem voltam az. - Nézzünk filmet? Beszélgessünk? Párnacsata? - adta a jobbnál jobb ötleteket, de azt hiszem maradok az elsőnél. Leültem az ágya szélére és vártam míg a CD-tartóból elővesz valamit. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam.. annyira más a szobája, mint ő! - Ááá meg is van! - kiáltott fel. - Szereted a Rómeó és Júliát?

- Tényleg nyálas filmet akarsz nézni?

- A végén meghalnak benne a főszereplők.. - mondta, mintha nem ismerném.

- Jogos. Akkor nézzük! - nevettem. - Ha halál akkor jöhet! Nincs kedvem a romantikához. A szerelem szar. - jelentettem ki, bár fogalmam sincs, hogy miért csak kicsúszott a számon. Nem értett velem egyet, de nem is szólt közbe. Valamit tuti, hogy forral, mert csak akkor van csöndben. Felültem az ágyra teljesen, hátamat a támlának döntve vártam a folytatást. Betette a filmet, de mielőtt megnyomta volna a lejátszást, felállt. Elsétált a TV mellé, és kinyitotta a kis hűtőt (??). Nem is láttam eddig, hogy van ott egy. Elővett belőle egy üveg pezsgőt, és az asztaláról 2 poharat és visszajött mellém. - Mit tervezel? - kérdeztem.

- Hát nem egyértelmű? Nem buli a filmezés pia nélkül. - ezt úgy mondja, mintha valami iszákos állat lenne, aki nem bír megmaradni egy korty pia nélkül sem.

- Öhm.. Ross én.. - kezdtem bele, de félbeszakított.

- Nyugi, nem foglak leitatni. - Oké, ez azért megnyugtatott. Töltött mindkettőnknek, nekem persze kevesebbet. Így telt az este. Legalábbis amíg ment a film..

*~*

Kómásan keltem fel és szörnyen fájt a fejem. Ránéztem az órára: 12:07. Úristen már dél van! És hol van Ross? Átmásztam az ágyon, és ott feküdt lent a földön. Egész aranyosan aludt. Elaludta a haját, és úgy nézett ki, mint egy szőke kiscica... tényleg nagyon cuki volt! Egy kicsit fáztam.. nemcsoda hisz a fehérneműmön kívül semmi nem volt rajtam!!!!! Mivan?! Mi történt az este?
- Ross.. - keltegettem, először csak halkan...
- Fent vagyok.. - nyögte a padlóba bújva.
- Ross! - majd hangosabban...
- Fent vagyok... - ismételte.
- ROSS!! - végül ordibálva.
- FENT VAGYOK! - ordított vissza és nekem vágta a kispárnáját. Dühösen a kezembe vettem az agyagot, gondosan ügyelve rá, hogy mérgemben ne szakítsam cafatokra. Mély levegőt vettem, elszámoltam magamban 10-ig (bár ez sem igazán segített) és szépen "nyugodtan" megkérdeztem:
- MIT CSINÁLTÁL?! - először még csak értetlenül nézett rám, aztán beletúrt a hajába és szörnyülködve visszazuhant a földre.
- Ne ordibálj, nagyon szépen megkérlek, mert kibaszottul fáj a fejem! - az elején még egész normálisan és megfontoltan beszélt, de a végén már ő is megemelte a hangját.
- Mélyen tisztelt elnézését kérem, Mr. Lynch, hogy kérdőre vonom magát, csak tudja hajnalban még VOLT RAJTAM RUHA! - nem meglepő szerintem, hogy ki vagyok akadva. Legalább tisztázza le, hogy nem történt semmi, csak melegem volt és levetkőztem. Bár ez tőlem elég hihetetlen, főleg azok után, hogy milyen szégyenlős vagyok, de.. Istenem Ross, mondd már el, hogy mi történt!
- Nem egyértelmű? - emelte fel a fejét egy pillanatra és rám nézett. - Nézd, Emma én nagyon sajnálom! - felült teljesen törökülésbe, de nem mert rám nézni. Talán nem is baj.. belegondolni se merek, hogy mi lett volna ha a szemembe néz.
- Miért tetted..? - a szemeim könnybe lábadtak, de próbáltam eltakarni.
- Tényleg sajnálom, csak.. csak McKenzie-re emlékeztettél és... és nem tudtam megállni és... - kezdett bele, de félbeszakítottam.
- EZ NEM MENTSÉG! Mit képzeltél? Ha úgy nézek ki, mint Mack és engem fektetsz meg, akkor az olyan lesz, mintha vele csinálnád?! Komolyan, Ross? KOMOLYAN?! - jesszus ez tiszta hülye!
- Az alkohol hatása alatt voltam! - mentegetőzött, de felesleges volt.
- Még kiskorú vagyok! Leitattál, ez már felér egy megerőszakolással, ugye tudod, hogy ezért simán feljelenthetnélek?! - vontam kérdőre. Azt hittem ezzel megfélemlítem, de tévedtem. Annyira félvállról vette az egészet.
- Ilyenkorra az alkohol már tutira kiürült a szervezetedből, szóval kétlem, hogy elhinnék a bíróságon, hogy erőszak áldozata lennél. - még egyszer beletúrt elaludt, szőke hajába, megráncolta a homlokát (látszólag tényleg kiütötte a pia), majd visszadőlt a padlóra.
- Rohadj meg! - összeszedtem gyorsan a ruháit és hozzávágtam. Hihetetlen sebességgel kaptam magamra a nadrágomat és egy pulcsit, ami épp a kezeim közé került. Lefutottam a lépcsőn, közben előtört belőlem a sírás. Az ajtó felé rohantam, futtában a kezeim közé vettem a bakancsomat, de a bejáratban beleütköztem Rocky-ba.
- Hé, hé, hé! - állított meg. - Mi a baj? Te sírsz! - állapította meg a nyilvánvalót.
- Nincs semmi baj. - szipogtam és próbáltam kikerülni a szorításából, de túl erős volt.
- És miért van rajtad az öcsém pulóvere? - basszus észre sem vettem, hogy Ross-ét vettem fel. - Gyere, üljünk le és beszéljük meg! - ajánlotta fel, de vadul tiltakoztam.
- NEM AKAROK ITT MARADNI! - bőgtem. Rocky átölelt és "szerencsémre" tuti, hogy jól összetaknyoztam a pulcsiját. Szépen óvatosan bevezetett a nappaliba, addig ő kiment a konyhába és csinált nekem egy forró meggyes teát (ami a kedvencem), de tekintetét egy másodpercre sem vette le rólam. Szerintem csak félt, hogy elszököm.. Igazából jól sejtette, mert tényleg egy jópárszor eszembe jutott, hogy most kiszökhetnék, és sohasem térnék vissza. De végül nem tettem... fogalmam sincs, hogy miért nem.
Nem sokkal később visszatért és leült mellém.
- Mi történt? - kérdezte újból. Fejemet maga felé fordította és kisöpört egy tincset az arcomból. Visszarántottam, mint valami rugó, ami nem képes szabadulni a pozíciójából.
- Nem akarok beszélni róla. - csak ennyit mondtam, aztán hirtelen megakadt a tekintetem a pulcsin, ami rajtam volt. Nyújtogatni kezdtem és magamban már fogcsikorgatva vártam, hogy mikor téphetem szét, de inkább megkértem Rocky-t, hogy kérjen Rydel-től egy másikat, mert nem vagyok hajlandó EZT magamon viselni. Nem értette, de úgy gondolta, hogy inkább nem kötegszik velem, úgysem vagyok most jó kedvemben. Felment hát, addig én "vígan" szürcsölgettem a teámat. Baromi ironikus, hogy ilyenkor persze, hogy Ő jön le.. na hát kicsoda? Hát persze, hogy RossBébi.. hát nagyonjó.. repesek az örömtől tényleg..!
- Emma, beszélnünk kell! - jött ide mellém. Leült, de azonnal felálltam. Arrébb mentem, mire ő utánam jött. Kimentem a konyhába, de oda is követett. Leraktam a bögrémet, majd megszólaltam:
- A bögrét nem akarod esetleg lerakni te is? - gúnyolódtam, mert nem volt a kezében semmi. Hirtelen ötlettől vezérelve felkapta az enyémet és lerakta újból ő is. Megforgattam a szemem és már épp menni készültem az emeletre, hogy megnézzem hol késik már Rocky, de Ross nem hagyott. - Tényleg beszélnünk kell!
- Nincs mondanivalóm számodra.
- Nekem viszont van, s szeretném ha meghallgatnál! - kérte. NEM! Hagyjon békén! Nem akarok beszélni vele!
- Hagyjuk Lynch! Nincs mondanivalóm neked és neked se legyen, mert nem akarom hallani! Gyóndd meg másnak a bűneidet, mert én tudom mit tettél és az úgy már nem vicces. - mondatom befejeztével intettem egy "Ágyő!'-t és felmentem immáron a SAJÁT szobámba. Kulcsra zártam, hogy még véletlenül se jöjjön be senki, lerángattam magamról a pulcsit és melltartóban és hosszúnadrágban leborultam az ágyra, hogy jól kisírjak magamból mindent. Ezt nem hiszem el!
Kopogtak.
- Hagyj békén! - ordítottam ki, de a zaj nem szűnt meg. - Nem voltam világos?
- Emma, én vagyok! - a kopogáshoz immáron hang is társult. Rocky-é. - Engedj be, kérlek! [...] Hoztam pulcsit is!
- Hagyj békén! Az egész családod meg van hibbanva! - kiabáltam ki, de mikor kimondtam már meg is bántam. Kicsit vártam még, hátha Rocky válaszol, de nem.. léptek halk zaja szűrődött be az ajtó enyhe résein, aztán megszűntek. Csúcs.. mindenkit eltaszítok magamtól!