*15. Fejezet*

Helókaaaaaaaaa! :3 Hamar érkeztem! *-* Volt ihletem :D
Amúgy: El sem hiszem *o* Nemsokára elérünk az első évadzáró fejezethez és egyszerűen nem találok szavakat! Egyébként úgy terveztem, hogy a 20. Fejezet lenne az évadzáró. Terveztem 2. évadot, tehát, hogy írok még, de nem tudom biztosan, hogy mit is szeretnék egyenlőre. Nem vagyok smucig, nem azt mondom, hogyha többen leszünk akkor írok még, mert nekem igazán tökmindegy a létszám, ugyanis elsősorban magamnak írok és majdnem holtversenyben, de mégis másodsorban nektek.. najó nem tudom, hogy ez miért írtam le, de most már lusta leszek kitörölni! :D
Btw (egyébként) ami a 15. Fejezetet is érinti: van benne egy nagy ugrás.. ez szándékos, és nem azért van, mert kurvára nem tudtam már semmit sem kitalálni, hanem mert úgy akarom felépíteni a történetet, hogy azért maradjon meglepetés. :D Hmm.. nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem tetszik ez a szemszögváltásos dolog.. ti hogy vagytok vele? Maradjon vagy inkább vissza CSAK Emmához? (Amúgy nem sűrűn lenne ilyen váltás csak néha-néha)
Ohh.. és Dia tudom, hogy meg fogsz ölni, de, mint említettem nem érdekel, mert ezt bele akarom írni és kockáztatni jó dolog :D Ha nem jelentkeznék több fejezettel (mert Dia kinyír) akkor most elmondom, hogy imádlak titeket <3!

"- Abba bele sem gondoltál, hogy... oké, tegyük fel a vita kedvéért, hogy összejövünk. A banda sorsába nem gondoltál bele egyáltalán? Mi van, ha szakítunk? Tönkre tennénk az R5-ot. Ezt te sem akarhatod!
- Őszinte legyek? Leszarom a banda sorsát. Én kockáztatnék. - na ezzel teljesen lesokkolt!
- Rydel, én szeretlek, tényleg! De nem kérheted, hogy válasszak köztetek!
- De, pedig pontosan ezt akarom! Vagy Emma vagy én! - ez biztos, hogy nem Rydel.. ez nem az a pink lady, akit én ismerek!
- Jól van, akkor döntöttem! - biztos vagyok benne, hogy kit szeretnék magam mellett tudni."

- Emma Felton az, akivel le szeretném élni az életem! - jelentettem ki.
- Drágám, Kelly-re is ezt mondtad és mégis szakítottatok. - na jó, ebben van valami.. DE NEM NINCS!
- Rydel, 14 éves voltam! Akkoriban még hercegnőnek is képzeltem magam, mert a boltban kinyílt előttem az ajtó. - nem válaszolt. Szerintem átértékelte a dolgokat, s most belátja, hogy igazam van és, hogy hülye volt. Gondolom rájött, hogy nekünk nincs közös jövőnk együtt. [...] Hát nem.
- Annyira rosszul látod a dolgokat, Ell.. nem veszed észre, hogy Emma észre sem vesz téged? - halkan és megfontoltan beszélt. Minden szavánál egy picivel közelebb jött hozzám, ami iszonyatosan megrémített. Szinte lerítt róla, hogy élvezi a helyzetet. Hát nem igazán értem, hogy ezen mi szórakoztató lehet, de ő tudja. Csak engem hagyjon ki belőle! - Ismered Stellát.
- Öhm.. igen! De hogy jön ez most ide? - elengedtem a kilincset és szembefordultam vele. Nem félek! Ő mégiscsak egy lány!
- Az alma nem esik messze a fájától. Ha Stella ilyen, és nyilván tudjuk, hogy csak kihasználja a bátyámat, akkor Emmának is csak idő kérdése, hogy mikor mutatja ki a foga fehérjét. - megállt előttem. Nagyon közel volt... vészesen közel! - Gondolj bele: ki kell magad mellé? A szőke szörnyeteg vagy a szőke szépség?
- Csak a rend kedvéért tisztázzuk, hogy melyikőtök melyik? - kérdeztem vissza, mert tudtam, hogy ezzel fel fogom bosszantani. Nehogy már azt higgye, hogy ő itt a főnök! Hátrébb lépett egyet, de tekintetünk egy pillanatra sem távozott. Egy kicsit még vártam, de mivel nem csinált semmit, megfordultam és szépen, mint aki jól végezte dolgát kisétáltam. Mit sem törődve vele, hogy még mindig a női mosdóban voltam...
Visszatértem a kórházi szoba elé és leültem. A többiek addigra már visszatértek, s gondolkodóba estem.
"Emma vagy Rydel? Rydel vagy Emma? Miért nem kezdtem el gondolkodni egy cseppet sem a válaszomon? Tényleg ennyire belezúgtam volna Emmába? De hisz.. Rydel a leges legjobb lány barátom mióta csak az eszemet tudom. És tény, hogy eljátszottam párszor a gondolattal, hogy 'Mi lenne, ha...?' de.. Ajj, ezt nem is értem!"

*~*

*Emma szemszöge*

Eltelt már 2 hónap, mióta a kórházból hazaengedtek. Sok minden történt azóta, de a legfurcsább akkor is a Rydel és Ellington között lévő levegő. Fogalmam sincs, hogy mi lehet velük.. már egy jó ideje ez megy! Nem szólnak egymáshoz, s ha szólnak akkor is csak veszekednek; a próbán rémesek, mert nem tudnak együttműködni; a kiadó majdnem visszavonta az R5 szerződését, mert már 1 hónapot csúsztak az új lemezzel MIATTUK... de persze egymást hibáztatják érte! Lehet, hogy beszélnem kéne velük.. bár ez egyáltalán nem tartozik rám. Na majd még meglátom. Egyébként mióta kijöttem a kórházból, itt lakok a Lynch családnál, mert nem tudtam máshova jönni. Igazán kedvesek velem, aminek örülök. Külön szobám is van meg minden, szóval nagyon menő!

- Srácok, lányok! Ide mindenki! - kiabált nekünk a nappaliból Rocky. Szinte 1 emberként rohantunk le, hogy mégis mi baja lehet évek évadján? Lopva ránéztem az órámra: 02:41. Hajnali háromnegyed 3-kor mégis mit akar tőlünk?! Mikor mindenki leért, meg is kaptuk a választ.

- FELELSZ VAGY MERSZ! - ugrándozott, mint valami hibbant fóka. Meglepetésemre nem lett lefújolva az ötlet. SŐT! Mintha mindenki csak erre várt volna.. azonnal kiszökött az álom a szemükből és hihetetlen sebességgel ültek le körbe egymás mellé. Gondoltam akkor már én sem maradok ki belőle, úgyhogy helyet foglaltam Riker és Ratliff között. Már majdnem elkezdtük a játékot, mikor Ryland ballagott le kómásan az emeletről, de amint meglátta, hogy mit csinálunk, odarohant hozzánk, kivette Rocky kezéből az üveget és forgatni kezdte. Hát persze, hogy rajtam állt meg...

- Na, Emma! Felelsz vagy mersz? - kérdezte Ryland. Körülnéztem mindenkit, és szinte egyszerre tátogták, hogy: 'MERJ!'

- Merek. - mondtam, bár kissé tartottam a feladatomtól.

- Tölts el egy éjszakát Ross szobájában! - adta ki a "parancsot". Ez miért lenne nehéz feladat? - Mármint úgy, hogy ő is bent van! - tette még hozzá.

- Hát legyen! - egyeztem bele. - Nem hiszem, hogy nagy tudás kéne hozzá. - utána én pörgettem természetesen. Jobbnál jobb feladatok vártak MINDENKIRE. Élveztem a játékot. Vicces volt nagyon! De aztán elkövetkezett a hajnal, ami megszakította a játékunkat. Olyan fél 6 - 6 óra körül elmentünk mi is aludni. A megszokott 'Fel az emeletre és egyenesen előre!' irány helyett megszeppenve jutalmaztam, hogy most nem így kell mennem. Igazából sosem voltam még Ross szobájában.. kíváncsi vagyok, milyen lehet.

Talán olyan, mint Riker-é: felnőttes és tele van eleganciával.

Vagy olyan, mint Rocky-é: fiús és a szoba minden szegletéről gitárok lógnak lefelé.

Vagy, mint Ryland-é: egy tipikus kamaszfiú szoba, amikor még meztelen nők képei vannak a falon. (Igen, ide nem sűrűn járok, szerintem érthető miért!)

De az tuti fix, hogy nem csillogó és pink, mint Rydel-é. Elég érdekes lenne, ha belépnék és mindenhol Hello Kitty-t találnék.. bár még megtörténhet, hisz nem voltam még ott. Na akkor lássuk!

Óvatosan lenyomtam a kilincset... benyitottam, és.... MINDEN RÓZSASZÍN! Mivan?!

Körülnéztem és minden tele van csillogó dolgokkal... ez felettébb furcsa!

- Tetszik? - kérdezte mögöttem valaki. Ross!

- Öhm.. szóval.. izéé.. - dadogtam. Nem tudom, hogy mit szokás olyankor mondani, mikor átmész egy fiúhoz, benyitsz a szobájába és mindenhol csillogó, pink dolgok vannak.. - Ez a te szobád?

- Igen. Remélem nem túl lányos.. - beletúrt a hajába, mintha kínosan érezné magát. Hát nem csodálom.. - A haverjaim sokat csesztetnek vele, hogy szerintük nagyon lányos a szobám.

- Nem, nem..! Ez.. ez nagyon.. szép és.. egyedi..! - próbáltam menteni a menthetőt, bár az arckifejezésem biztos, hogy nem ezt sugallta. Ross ez picit még várt.. aztán elnevette magát.

- Igazából ez Rydel pótszobája, mert nem férnek el a cuccai az övében, de vicces volt látni, ahogy beijedtél, hogy ilyen vagyok. - már szinte bekönnyezett a szeme a nevetéstől, ami az én arcomra is enyhe mosolyt csalt. Már tényleg elhittem, hogy ez az ő szobája. Így, hogy tudom, már nagy kő esett le a szívemről.

Ross átvezetett egy másik helységbe, udvariasan kinyitotta nekem az ajtót és beengedett. Teljesen más volt, mint Rydel-é. SŐT! Teljesen más volt, mint bármelyiküké.. Melegség járta át a testem, amint beléptem. Nem volt túlzsúfolva semmivel, pont annyi volt mindenből, amennyi kellett. A falak sem pompáztak mindenféle színben, csak egy egyszerű halvány citromsárgában. Egy érett, felelősségteljes FÉRFI jutott eszembe a szobáról. Már kezdtem elhinni, hogy tévedtem a fiúval kapcsolatban, de amikor ráugrott az ágyára, azt kiabálva, hogy: "Ágy, imádlak!" Elszállt minden reménységem. Egy ideig még ott álltam a szoba közepén, mint a cövek, aztán Ross megunta a várakozást:

- Mit szeretnél csinálni? - kérdezte. Valamiért nem lepett meg, hogy nem volt fáradt. Én sem voltam az. - Nézzünk filmet? Beszélgessünk? Párnacsata? - adta a jobbnál jobb ötleteket, de azt hiszem maradok az elsőnél. Leültem az ágya szélére és vártam míg a CD-tartóból elővesz valamit. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam.. annyira más a szobája, mint ő! - Ááá meg is van! - kiáltott fel. - Szereted a Rómeó és Júliát?

- Tényleg nyálas filmet akarsz nézni?

- A végén meghalnak benne a főszereplők.. - mondta, mintha nem ismerném.

- Jogos. Akkor nézzük! - nevettem. - Ha halál akkor jöhet! Nincs kedvem a romantikához. A szerelem szar. - jelentettem ki, bár fogalmam sincs, hogy miért csak kicsúszott a számon. Nem értett velem egyet, de nem is szólt közbe. Valamit tuti, hogy forral, mert csak akkor van csöndben. Felültem az ágyra teljesen, hátamat a támlának döntve vártam a folytatást. Betette a filmet, de mielőtt megnyomta volna a lejátszást, felállt. Elsétált a TV mellé, és kinyitotta a kis hűtőt (??). Nem is láttam eddig, hogy van ott egy. Elővett belőle egy üveg pezsgőt, és az asztaláról 2 poharat és visszajött mellém. - Mit tervezel? - kérdeztem.

- Hát nem egyértelmű? Nem buli a filmezés pia nélkül. - ezt úgy mondja, mintha valami iszákos állat lenne, aki nem bír megmaradni egy korty pia nélkül sem.

- Öhm.. Ross én.. - kezdtem bele, de félbeszakított.

- Nyugi, nem foglak leitatni. - Oké, ez azért megnyugtatott. Töltött mindkettőnknek, nekem persze kevesebbet. Így telt az este. Legalábbis amíg ment a film..

*~*

Kómásan keltem fel és szörnyen fájt a fejem. Ránéztem az órára: 12:07. Úristen már dél van! És hol van Ross? Átmásztam az ágyon, és ott feküdt lent a földön. Egész aranyosan aludt. Elaludta a haját, és úgy nézett ki, mint egy szőke kiscica... tényleg nagyon cuki volt! Egy kicsit fáztam.. nemcsoda hisz a fehérneműmön kívül semmi nem volt rajtam!!!!! Mivan?! Mi történt az este?
- Ross.. - keltegettem, először csak halkan...
- Fent vagyok.. - nyögte a padlóba bújva.
- Ross! - majd hangosabban...
- Fent vagyok... - ismételte.
- ROSS!! - végül ordibálva.
- FENT VAGYOK! - ordított vissza és nekem vágta a kispárnáját. Dühösen a kezembe vettem az agyagot, gondosan ügyelve rá, hogy mérgemben ne szakítsam cafatokra. Mély levegőt vettem, elszámoltam magamban 10-ig (bár ez sem igazán segített) és szépen "nyugodtan" megkérdeztem:
- MIT CSINÁLTÁL?! - először még csak értetlenül nézett rám, aztán beletúrt a hajába és szörnyülködve visszazuhant a földre.
- Ne ordibálj, nagyon szépen megkérlek, mert kibaszottul fáj a fejem! - az elején még egész normálisan és megfontoltan beszélt, de a végén már ő is megemelte a hangját.
- Mélyen tisztelt elnézését kérem, Mr. Lynch, hogy kérdőre vonom magát, csak tudja hajnalban még VOLT RAJTAM RUHA! - nem meglepő szerintem, hogy ki vagyok akadva. Legalább tisztázza le, hogy nem történt semmi, csak melegem volt és levetkőztem. Bár ez tőlem elég hihetetlen, főleg azok után, hogy milyen szégyenlős vagyok, de.. Istenem Ross, mondd már el, hogy mi történt!
- Nem egyértelmű? - emelte fel a fejét egy pillanatra és rám nézett. - Nézd, Emma én nagyon sajnálom! - felült teljesen törökülésbe, de nem mert rám nézni. Talán nem is baj.. belegondolni se merek, hogy mi lett volna ha a szemembe néz.
- Miért tetted..? - a szemeim könnybe lábadtak, de próbáltam eltakarni.
- Tényleg sajnálom, csak.. csak McKenzie-re emlékeztettél és... és nem tudtam megállni és... - kezdett bele, de félbeszakítottam.
- EZ NEM MENTSÉG! Mit képzeltél? Ha úgy nézek ki, mint Mack és engem fektetsz meg, akkor az olyan lesz, mintha vele csinálnád?! Komolyan, Ross? KOMOLYAN?! - jesszus ez tiszta hülye!
- Az alkohol hatása alatt voltam! - mentegetőzött, de felesleges volt.
- Még kiskorú vagyok! Leitattál, ez már felér egy megerőszakolással, ugye tudod, hogy ezért simán feljelenthetnélek?! - vontam kérdőre. Azt hittem ezzel megfélemlítem, de tévedtem. Annyira félvállról vette az egészet.
- Ilyenkorra az alkohol már tutira kiürült a szervezetedből, szóval kétlem, hogy elhinnék a bíróságon, hogy erőszak áldozata lennél. - még egyszer beletúrt elaludt, szőke hajába, megráncolta a homlokát (látszólag tényleg kiütötte a pia), majd visszadőlt a padlóra.
- Rohadj meg! - összeszedtem gyorsan a ruháit és hozzávágtam. Hihetetlen sebességgel kaptam magamra a nadrágomat és egy pulcsit, ami épp a kezeim közé került. Lefutottam a lépcsőn, közben előtört belőlem a sírás. Az ajtó felé rohantam, futtában a kezeim közé vettem a bakancsomat, de a bejáratban beleütköztem Rocky-ba.
- Hé, hé, hé! - állított meg. - Mi a baj? Te sírsz! - állapította meg a nyilvánvalót.
- Nincs semmi baj. - szipogtam és próbáltam kikerülni a szorításából, de túl erős volt.
- És miért van rajtad az öcsém pulóvere? - basszus észre sem vettem, hogy Ross-ét vettem fel. - Gyere, üljünk le és beszéljük meg! - ajánlotta fel, de vadul tiltakoztam.
- NEM AKAROK ITT MARADNI! - bőgtem. Rocky átölelt és "szerencsémre" tuti, hogy jól összetaknyoztam a pulcsiját. Szépen óvatosan bevezetett a nappaliba, addig ő kiment a konyhába és csinált nekem egy forró meggyes teát (ami a kedvencem), de tekintetét egy másodpercre sem vette le rólam. Szerintem csak félt, hogy elszököm.. Igazából jól sejtette, mert tényleg egy jópárszor eszembe jutott, hogy most kiszökhetnék, és sohasem térnék vissza. De végül nem tettem... fogalmam sincs, hogy miért nem.
Nem sokkal később visszatért és leült mellém.
- Mi történt? - kérdezte újból. Fejemet maga felé fordította és kisöpört egy tincset az arcomból. Visszarántottam, mint valami rugó, ami nem képes szabadulni a pozíciójából.
- Nem akarok beszélni róla. - csak ennyit mondtam, aztán hirtelen megakadt a tekintetem a pulcsin, ami rajtam volt. Nyújtogatni kezdtem és magamban már fogcsikorgatva vártam, hogy mikor téphetem szét, de inkább megkértem Rocky-t, hogy kérjen Rydel-től egy másikat, mert nem vagyok hajlandó EZT magamon viselni. Nem értette, de úgy gondolta, hogy inkább nem kötegszik velem, úgysem vagyok most jó kedvemben. Felment hát, addig én "vígan" szürcsölgettem a teámat. Baromi ironikus, hogy ilyenkor persze, hogy Ő jön le.. na hát kicsoda? Hát persze, hogy RossBébi.. hát nagyonjó.. repesek az örömtől tényleg..!
- Emma, beszélnünk kell! - jött ide mellém. Leült, de azonnal felálltam. Arrébb mentem, mire ő utánam jött. Kimentem a konyhába, de oda is követett. Leraktam a bögrémet, majd megszólaltam:
- A bögrét nem akarod esetleg lerakni te is? - gúnyolódtam, mert nem volt a kezében semmi. Hirtelen ötlettől vezérelve felkapta az enyémet és lerakta újból ő is. Megforgattam a szemem és már épp menni készültem az emeletre, hogy megnézzem hol késik már Rocky, de Ross nem hagyott. - Tényleg beszélnünk kell!
- Nincs mondanivalóm számodra.
- Nekem viszont van, s szeretném ha meghallgatnál! - kérte. NEM! Hagyjon békén! Nem akarok beszélni vele!
- Hagyjuk Lynch! Nincs mondanivalóm neked és neked se legyen, mert nem akarom hallani! Gyóndd meg másnak a bűneidet, mert én tudom mit tettél és az úgy már nem vicces. - mondatom befejeztével intettem egy "Ágyő!'-t és felmentem immáron a SAJÁT szobámba. Kulcsra zártam, hogy még véletlenül se jöjjön be senki, lerángattam magamról a pulcsit és melltartóban és hosszúnadrágban leborultam az ágyra, hogy jól kisírjak magamból mindent. Ezt nem hiszem el!
Kopogtak.
- Hagyj békén! - ordítottam ki, de a zaj nem szűnt meg. - Nem voltam világos?
- Emma, én vagyok! - a kopogáshoz immáron hang is társult. Rocky-é. - Engedj be, kérlek! [...] Hoztam pulcsit is!
- Hagyj békén! Az egész családod meg van hibbanva! - kiabáltam ki, de mikor kimondtam már meg is bántam. Kicsit vártam még, hátha Rocky válaszol, de nem.. léptek halk zaja szűrődött be az ajtó enyhe résein, aztán megszűntek. Csúcs.. mindenkit eltaszítok magamtól!

*14. Fejezet*

Sziasztoook! Visszatértem :D Na jó, ez így látszik szerintem! Nagyon-nagyon-nagyon (és még 3 milliószor nagyon) sajnálom hogy csúsztam 1 hónapot az új résszel.. iszonyatosan féltem, hogy emiatt elvesztelek titeket! Technikai problémák adódtak, de kötelességem elmondani, hogy közben a füzetecskémet napról napra új ötletekkel bombáztam! Szóval visszatértem :)
Nos.. mit is mondjak el a fejezetről.. elég "érzelmesre" sikeredett :D És külön közlemény Klaudiának: Most már hozd vissza Stefanie-t, mert visszaraktam neked McKenzie-t xd

"- Hol vagyok? - kiabáltam. - Hahó!! Van itt valaki? - semmi válasz. Nafasza.. akkor most mit csináljak? A semmi közepén katicákat számolni nem a legérdekesebb dolog..

- Emma? - szólított meg valaki. Azonnal hátrafordultam, mert onnan hallottam a hangot. - Már itt vagyok! - incselkedett velem megint egy másik oldalról. Ezt eljátszotta vagy 6x, aztán a végén beleuntam.

- Jó, most már elég! Ki vagy? - kérdeztem.

- Hát nem ismersz meg? 17 év után elég sértő, hogy nem emlékszel rám.. - nem lehet...!!

- McKenzie? - lefagytam teljesen. Ez... ez biztos csak valami rossz vicc!"

- Hogy vagy Emma? - kérdezte tőlem, de még mindig nem láttam őt. - Történt valami érdekes mióta nem vagyok ott?
- Mire célzol ezzel?
- Nincs esetleg bűntudatod? - most miért kérdezi ezt?? Hirtelen megjelent előttem. Elég nyúzottnak nézett ki.. vörös haja félig eltakarta az arcát és fehér menyasszonyi ruhája cafatokban lógott rajta, csak épp itt-ott takarta el a testét. Nagyjából úgy képzeljétek el őt, mintha kilépett volna a Kör című filmből Samara, csak éppen nem fekete, hanem vörös hajjal.. elég rémisztő külseje volt.
- Nem értelek.. - válaszoltam.
- Te öltél meg! - meglepett a higgadtsága. Nem is förmedt rám.. hovatovább inkább mintha hangosan gondolkodott volna.
- Ez nem igaz! - védtem meg magam. - Nem az én hibám volt!
- Felesleges mentegetőznöd. Tudom, hogy te voltál. - rántotta meg a vállát.
- Teljesen félreérted! Mégis miért akartalak volna megölni? A legjobb barátnőm voltál! - egyáltalán nem logikus, amit Mack állít. Kathleen hibája volt az egész! Neki pedig Ross mondott olyanokat, aminek ez lett a következménye, szóval én nem tehetek róla..
- Szóval azt mondod, hogy Ross hibája volt az egész és nem a tiéd? - WHAT?! - Hallom mire gondolsz. - világosított fel, közben elindult valamerre és körbe-körbe járkált előttem. - Azt is hallom, hogy Ellington azt mondja neked: "Tudod nem rég óta ismerlek ez tény.. de úgy érzem vonzódom hozzád!" - itt kicsit megállt egy pillanatra. - Fujj, de nyálas! - majd tovább járkált. - Tényleg mondott neked ilyet?
- Miért olyan hihetetlen? - lepődtem meg. Tényleg ennyire gyávának tűnnék? Mindenki tökre lebecsül engem.. ez kurvára nem igazságos!
- Az élet sem igazságos, Emma. - vágott a gondolataimba.
- Na jó, most már tényleg fejezd be! - kiabáltam rá, jelezve, hogy a gondolataim az ÉN személyes dolgaim, nem tartozik rá. Félmosolyra húzta a száját, majd eltűnt. - Mack! - kiáltottam utána. - McKenzie! McKenzie Hudgens azonnal gyere vissza, még nem végeztem!
- Jólvan már szöszi! Itt vagyok. - nevetett a hátam mögött. Megfordultam és fent ült egy fa egyik ágán és épp a körmeit nézegette. - Egyébként mit akartál még mondani? - már épp kinyitottam a számat, mikor egyszer csak eltűntem. Nafasza..

*~*

Fülsüketítő sípolás ütötte meg a fülem.

- Sikerült! - hallottam, hogy egy férfi felkiált. - Stabilizáltuk az állapotát doktor úr!

- Infúzióra kötötték Dave? - kérdezett vissza egy másik.

- Máris doktor úr! - mi folyik itt? Egy pillanatig még vártam, hátha hallok még hangokat, de megszűntek. Néha-néha a zajok beszűrődtek a nyitott ajtón, amit az orvosok nyitva hagytak az átjárhatóság miatt, de aztán végül azok is hallgatni kezdtek. Fel akartam ülni, de valami nem engedett. Úgy éreztem magam, mintha le lennék kötözve.
- A látogatás engedélyezett, de egyszerre csak 1 valaki mehet be. - hallottam. - Maga a beteg rokona?
- Igen, az unokatestvére vagyok. - Ismerős volt a hangja, de nem emlékeztetett senkire. Hallottam, hogy a léptei egyre szaporábbak, s mikor mellém ért a lélegzetvétele is felgyorsult. Nem kellett csendet kérnem, hogy halljam szíve ritmustalan dobbanását.. aggódás tükröződött vissza a hangjában. - Emma? Mi.. mi történt veled? - kérdezte szaggatottan. Kezébe ragadta a kezem és lágyan simogatni kezdte. - Istenem, annyira sajnálom! Bárcsak ott lettem volna veled..
- Ke..Kevin.. - dadogtam halkan. A szemem még alig volt nyitva és még az eszméletem sem volt teljesen a helyén, de ezt a hangot bárhol azonosítani tudom.
- Csss.. - csitítgatott. - Semmi értelme még jobban legyengülnöd. Istenem.. annyira sajnálom Me! - kigördült egy könnycsepp a szeméből, amit próbált eltakarni de éreztem ahogy rácsöppen a bőrömre, ami azon nyomban felszívta azt, mint valami szivacs. Eléggé ki lehettem száradva, ha ennyire kívánja a bőröm a nedvességet.
- Elnézést, uram! Vége a látogatásnak! Kérem fáradjon ki! - szólott egy fiatal hölgy.
- Mi? De még csak most érkeztem! - a kezemet erősen magához láncolta, jelezve, hogy nem akar elmenni.
- Nagyon sajnálom, de a betegnek pihenésre van szüksége.
- Én.. jó..jól vagyok.. - próbáltam Kevin segítségére sietni. Én sem akartam, hogy elmenjen.
- Nem, nem Ms Felton. - nézett a táblára, ami az ágyam mellé volt függesztve tele mindenféle adattal rólam. Fogalmam sincs, hogy ki adta meg ezeket a személyes dolgokat rólam, de futtában áttanulmányoztam és még igazak is voltak az információk. - Maga most pihen, de még ma meglátogathatják. Jöjjön kérem! - megragadta Kevin karját és magával húzta.
- "Ne! Hozza vissza!" - kiabáltam magamban, mert erőm nem volt hangot kiadni magamból. Miért csinálják ezt? Szükségem van rá! De... mégis mit keres ő itt? Istenem... olyan régen találkoztam vele. Bőven volt 3 éve, sőt! Talán akkor láttam utoljára, mikor még McKenzie-vel járt... Naigen, az sem most volt! Mack... annyira hiányzik! Milyen boldogok voltunk.. 3-as "randira" mentünk mindig a McDonald's-ba... még mindig emlékszem, ahogy Kevin eljátszotta 14 évesen az ősrégi Mekis poént, amikor mindenféle hülyeséget válaszolt a kérdésekre ("Itt fogyasztja el?" "Nem, annál az asztalnál." stb..). Mekkora forma volt már akkor is. Aztán megcsalta Mack-et az unokatesójával.. igen ez a Stellás dolog valahogy kiesett az emlékezetből. Még mindig kérdés számomra, hogy hogy tudott beleszeretni Stellába.. pont a saját unokatestvérébe!
Elmélkedésemet és a múlton való rágódásomat ismét egy ajtónyitódás zavarta meg. Beszaladt hozzám és egy gyors puszit nyomott a homlokomra. Időm sem volt azonosítani az illetőt, mert máris kiviharzott. Elnéztem balra, az ablak irányába, ami a folyosóra nézett. Kevin ott ült az egyik padon, arcát a tenyerébe temette, s ritmustalanul dobogott a jobb lábával. Semmit sem változott! Ugyanez az emlék maradt meg róla, csak akkor nem én voltam az aggódása tárgya, hanem Mack. Ajj basszus miért kell nekem mindig felhoznom őt?! Könnyes szemekkel visszakényelmesedtem a párnámra. Nem volt kedvem most semmihez.

*~*

Végre álomba szenderültem olyan 2 másodpercre, mikor megint ajtónyitódást hallottam!

- HAGYJATOK MÁR BÉKÉN! - kiabáltam és kapálóztam, mint valami diliházból szabadult idióta és mérgemben a látogatómnak vágtam a kispárnámat.

- ... oké, akkor majd visszajövünk később.. - illetődött meg. Riker!

- Jaj ne haragudj Rik! - szabadkoztam. Apró mosolyra húzta a száját és közelebb jött. Finoman visszadobta az ölembe a vánkost, odahúzott magához egy széket és kényelmesen elhelyezkedett mellettem.

- Hogy vagy? - érdeklődött.

- Miért vagy itt? - kérdésre kérdéssel válaszolni.. ez is csak az én őrült logikám.
- Mert érdekelt hogy vagy. - nevetett. Jó igaz.. hülye kérdés. - Stellával hoztunk kaját. - rakta le az ágyam mellé a csíkos szatyrot, benne - ahogy láttam - kifli, zsömle, sajt és valami üdítőital volt.
- Hogy szereztetek ennyi mindent? - tört ki belőlem a legelső kérdés.
- Érdekes ki sztori.. - nevetett Riker és lehajtotta a fejét mintha szégyellne valamit.
- Mire vett rá már megint a húgom? - az arcom szörnyen sajgott de arra volt energiám, hogy a szokásos stílusomhoz megfelelően felhúzzam az egyik szemöldököm, hogyha kérdőre vonok valakit.
- ... maradjunk annyiban, hogy kölcsönbe kaptuk "valakiktől". - némileg hangsúlyozva mondta a 'valakiket'. Próbálta gyorsan leszögezni a témát a szőke szépfiú.
- Értem.. és mégis melyik végterméket szeretnék visszakapni azok a "valakik"? - emeltem ki én is a 'valaki" szócskát. - Ami alul jön ki vagy ami felül? - Riker némán meredt rám, nyilván nem értette, úgyhogy muszáj volt felvilágosítanom. - Úgy értem barna legyen vagy hányásszínű? - Na most már érti.. feltételeztem abból, hogy kissé kitágultak a pupillái és dermedten vigyázzba állt még a szivárványhártyája is.
- Csak edd meg.. - válaszolt tömören mikor visszatért a Földre.
- Öhmm.. Riker! - már épp felállt, hogy hagyjon pihenni, de muszáj volt valakinek elmondanom ami Mack-el történt az imént.
- Igen?
- El kell mondanom valamit.. - kezdtem bele, de megtorpant.
- Emma.. nézd én.. - vágott közbe. - Aranyos lány vagy meg minden de.. én nem..
- Jézus dehogy! - nyugtattam meg, bár kissé ideges is lettem. Lehet, hogy ő hozzá van szokva, hogy minden lány őt akarja de bele kell, hogy tiporjak a lelkébe, hogy a 'Felelsz vagy Mersz'es csók után se éreztem semmit. - Nem erre céloztam.. - elmondhattam volna neki, amint gondoltam, de nem láttam értelmét.
- Ohh.. ez esetben vegyük úgy, hogy nem mondtam semmit! - egyetértésemet egy bólintással jeleztem, majd folytattam. - Nos.. ez most érdekesen fog hangzani és nem is biztos, hogy elhiszed. Nem kérem, hogy értsd meg csak hallgass meg! - vártam a reakciót, de semmi. Hátjó.. - Szóval.. jajj hol is kezdjem? - felültem lassan és óvatosan az ágyban, persze Riker segítségével, mert egyedül fix, hogy nem sikerült volna. Átült az ágyamra; keze a derekamon pihent. Eleinte még védőkarként ha esetleg visszaesnék, aztán már csak ott maradt. - Najó elmondom csak úgy. Kibököm. Mindenféle kertelés nélkül.. - vártam, hátha Riker közbeszól, de semmi. Reménykedtem, hogy esetleg ránk nyitnak és akkor megúszom ezt a dolgot! Nem is értem miért kezdtem bele. - Beszéltem McKenzie-vel. - böktem ki végül. Semmi reakció?!?!
- Én is beszéltem már vele, de, hogy jön ez most ide?
- Nem, félreérted! Úgy értettem, hogy MOST beszéltem vele. Úgy nézett ki, mint egy zombi, de ő volt az! Ez biztos! - hitetgettem, bár sokkal inkább magamnak, mint Rikernek.
- Jól van, Emma. Feküdj le és pihenj! Számomra is megrázó volt, ami történt vele, és azok után, amiket most itt összehordtál, feltételezem neked még jobban. - válaszolta nyugodtan és már rendezgette a nagypárnámat, hogy kényelmes legyen, mikor visszafekszem.
- De, Riker te ezt nem érted! - próbáltam folytatni, de megint bejött egy nővér. HAGYJANAK MÁR BÉKÉN KOMOLYAN! Épp beszélgetünk!
- Jó napot, Uram! Maga a beteg rokona? - kérdezte tőle.
- Nem, én a közeli barátja vagyok.
- Értem. Ebben az esetben fel kell tennem pár kérdést. - a hölgy ránézett a parafatáblájára, amin gondosan elrendezett papírtömkelegek voltak. Amíg ő nézegette a lapokat volt időm megvizsgálni az arcát. 19-20 éves lehetett max.. csinos, szőke nő. Nem is értem, ennyi idősen miért az ápolói hivatást választotta. Sokkal jobban megélt volna mondjuk autómosóként.. - Hány éves?
- 22. -hangzott el ismét a válasz.
- Mi a foglalkozása? - Komolyan? Ezt nem tudni? HAHÓÓÓÓ! HISZ Ő RIKER ANTHONY LYNCH!
- Zenész. - nem fejtette ki bővebben, de láttam rajta, hogy kicsit élvezi, hogy a lány nem ismeri.
- Menstruál-e? - kérdezte, de közben még mindig nem nézett fel a lapjáról.
- Tessék?!
- Oh! - na most már felnézett és elmosolyodott. - Elnézést, kötelező kérdések!
- Ebben az esetben már 2 hónapja nem jött meg.. kezdek félni! - játszotta a szomorú kisfiút Riker.
- Ha gondolja bent tarthatjuk magát megfigyelni. A kispicúrnak is kell a nyugalom. - célzott Riker magzatjára. De a végére természetesen mindketten nevetésben törtek ki, majd a nővér kiment.
- Jól láttam, hogy flörtöltél az ápolónőmmel? - húztam fel az egyik szemöldököm.
- Mi? Nem! - vágta rá gyorsan, de lopva azért még utánanézett. Szórakozottan csettintettem az arca előtt 2x, hogy visszatérjen a valóságba.
- Emlékeztetlek, hogy a húgommal jársz, és attól még, mert ellenzem a kapcsolatotokat, kinyírlak, ha megcsalod Stellát. - közöltem vele. Kínjában felnevetett egy aprót.
- Teljesen el vagy tévedve Emma! Megmondtam, hogy pihenned kéne. Nincs a mai teendőim közt, hogy megcsaljam életem szerelmét. - élete szerelme, mi? Ajj Riker.. Riker, Riker, Riker! Annyira gyerek vagy még! Gőzöd sincs róla, hogy mi az a szerelem. Nem veszed észre, hogy Stella rohadtul ki fog használni. Képes volt megcsalni és te mégis visszafogadtad.. elmondhatnám ezt a szemébe is, de semmin sem változtatna. Max annyin, hogy magamra haragítom, az meg jelen pillanatban egyáltalán nem hiányzik.

*Ellington szemszöge*

Itt ülünk már 1 órája legalább.. Nem hiszem el, hogy nem mehetek be hozzá! Mi van, ha valami komoly baja van?
- Annyira aggódom érte! - mondtam. Rydel ült mellettem, mert a többiek nem bírták ezt az őrjítő várakozást és inkább elmentek sétálni. Nem hiszem, hogy Rydel-nek mondtam, amit mondtam de válaszolt.
- Nyugi, Ell! Emma erős lány! Fel fog épülni. - nyugtatott, de nem egészen erre volt most szükségem. Eléggé megvisel a dolog, így kissé ráförmedtem szegényre.
- Honnan veszed? Alig ismered, talán 2 hete! Semmit nem tudsz róla! Mi van, ha komolyan baja esett?!
- Túlélte, hogy az apja elhagyta őt és elrabolta a húgát! Börtönbe került és az expasijának a haverja majdnem kinyírta... szerintem túléli. - a végére kínos nevetés hagyta el a száját. - Rosszul vagyok. - tette még hozzá, majd elviharzott a női mosdó felé. Utánarohantam, de az ajtó előtt megálltam. Egy kis hang azt súgta a fülembe, hogy menjek be és vigyázzak Rydel-re, egy másik viszont pont, hogy ellenezte, mert baszki ez mégis csak egy női mosdó! ... Hát az elsőre hallgattam, így bementem, De közben iszonyatosan reménykedtem, hogy senki sem vett észre.
- Mit keresel itt? - kérdezte tőlem, miközben az egyik csapnak támaszkodott. - Ez a női mosdó. - Tisztában vagyok vele drágám..
- Szerinted hagyom, hogy egyedül ájulj el? Legalább szemtanú legyen! - próbáltam poénosra venni a figurát, de nekem sem volt egyszerű. Elvégre Rydel fontos nekem. Mármint nekünk! Úgy értem, hogy Rydel fontos a bandának és a fiúknak. És nem akarom, hogy bármi baja legyen. Elég nekem Emmáért aggódnom. Közelebb mentem hozzá, mert láttam, hogy nagyon remeg. Egy hirtelen pillanatban kezei elengedték a mosdókagylót és elszédült. Szerencsémre még idejében elkaptam. - Minden rendben? - faggattam.
- Úgy nézek ki, mint aki jól van? - jogos kérdés.
- A biztonság kedvéért azért nem engedlek el. - így álltunk még egy kis ideig. Próbáltam keresni a tekintetét, hogy megtudjam, jól van-e, de hiába próbálkoztam, ő csak rám sem nézett. Nem tudom mi járhat a fejében ilyenkor. Már majdnem feladtam, mikor érdekes döntésre jutott: Száját az enyémre tapasztotta. Nagyon meglepett!
- É.. én sajnálom! Ne haragudj, kérlek! - mentegetőzött.
- Én inkább most megyek... - elindultam az ajtó felé, kezem már a kilincset markolászta, de Rydel utánam szólt, és a kíváncsiságom felülkerekedett rajtam.
- Szóval ez neked nem is jelentett semmit?
- Rydel! - kezdtem bele. - Pontosan jól tudod, hogy én Emmát szeretem, s tisztában vagy vele, hogy ott fekszik pár méterre tőlünk egy kórházi ágyon, talán élet-halál között és még csak meg sem látogathatom, és képes vagy most közölni, ebben a szent pillanatban, hogy érzel valamit irántam? - Hát ezt nem hiszem el! Miért nehezíti meg ezt az egészet még ő is?! De miért lepődött meg, hogy nem csókoltam vissza? Semmi okot nem adtam szerintem arra, hogy azt gondolja, másképp gondolok rá, mint egy barátra.
- De, Ell én...!
- Nem, Rydel! - vágtam közbe. - Nem akarom hallani. Menjünk ki és tegyünk úgy, mintha ez a csók meg sem történt volna! - ajánlottam fel a remek ötletemet. Látszólag ő ezt nem díjazta annyira, mint én.
- De én nem tudok úgy tenni. Nem fogom letagadni, hogy megcsókoltalak Ellington Lee Ratliff! - Tessék?! - Bármelyik lány egy csettintésre a tied lehetne, de neked mégis az kell, aki észre sem vesz. Miért, Ratliff? MIÉRT?
- Először is, ez nem tartozik rád! Másodszor pedig van jobb dolgom, mint ezt veled megbeszélni! És ha tudni szeretnéd, végre találtam valakit, aki nem a hírnevemért kedvel..
- Nem is kedvel téged! - vágott vissza a szöszi.
- Nem tudhatod! Amúgy is mindig te mondtad, hogy milyen romantikus, ha egy fiú küzd a lányért. Hát megteszem!
- És egyáltalán nem vetted észre, hogy magamra céloztam vele? - a szemei könnybe lábadtak. Legszívesebben  odarohantam volna megölelni, de ezek után elég érdekes lett volna. Nem akarom megbántani, és tényleg nagyon szeretem őt, de csak mint a barátomat vagy, mint vagy bandatársat.
- Abba bele sem gondoltál, hogy... oké, tegyük fel a vita kedvéért, hogy összejövünk. A banda sorsába nem gondoltál bele egyáltalán? Mi van, ha szakítunk? Tönkre tennénk az R5-ot. Ezt te sem akarhatod!
- Őszinte legyek? Leszarom a banda sorsát. Én kockáztatnék. - na ezzel teljesen lesokkolt!
- Rydel, én szeretlek, tényleg! De nem kérheted, hogy válasszak köztetek!
- De, pedig pontosan ezt akarom! Vagy Emma vagy én! - ez biztos, hogy nem Rydel.. ez nem az a pink lady, akit én ismerek!
- Jól van, akkor döntöttem! - biztos vagyok benne, hogy kit szeretnék magam mellett tudni.

Most meg fogtok gyilkolni, de direkt nem legelőre írtam ezt az írói hozzáfűzést! :D Nem akartam lelőni a poént:
"Szándékosan írtam Rydellington részt bele.. és tudom hogy Ell Emmának vallotta be először az érzéseit de terveim vannak ezzel a dologgal kapcsolatban, hogy még jobban megismerhessétek főhősnőnk, Emma benső énjét. Jajj de költői voltam! :D

*13/2. Fejezet*

"- Látogatótok jött! - mondta nekünk, majd arrább állt. Nem hittem a szememnek! EZ... EZ NEM LEHET!! TÉNYLEG Ő AZ?! Vagy a képzeletem már megint játszik velem? Nem, ez egyértelműen ő! Bárhol felismerném, de... de ő...! Hisz.. Úristen, ez biztos, hogy csak valami tréfa!"

- Sziasztok! - nevetett gúnyos mosollyal. A szemeim szikrákat szórtak. NEM HISZEM EL! Már megint ő! Felálltam és lassan odasétáltam elé. Nem mertem gyorsan, mert tartottam attól, hogy nekirontok a rácson keresztül és kitekerem a nyakát.
- Nathan.. - nem tudtam semmi értelmeset kinyögni. - Mit keresel te itt?
- Ezt én is kérdezhetném tőletek. - nézett körül mindenkin. Végigmért engem tetőtől talpig. - Elég szánalmasan nézel ki Emma. - erre a kijelentésre már Ross-nak is be kellett szállnia. Nem hagyta, hogy Nathan megalázzon.
- Jólvan kicsi gőzmozdony, leállíthatod magad! - utalt a srác pólójára, ami éppenséggel Thomas, a gőzmozdonyt ábrázolta.
- Nem kell ennyire felkapni a vizet hidrogén! - célzott vissza Ross hajára, ami megjegyzem nem hidrogén, hanem szőke! - Fogd vissza az agresszivitásod, amúgy sem veled beszélgettem!
- Először is: Emmával sem beszélgettél, hanem megalázni próbáltad. Másodszor pedig nem vagyok agresszív, csak tudod lelkiismeret furdalás nélkül és vigyorogva tépnélek meg! - Ross teljesen bedühödött, és a végén már annyira nem bírta, hogy ököllel belevert a rácsokba, amitől Nathan nem kicsit ugrott hátra. Nat megigazította magán a gőzmozdonyos pólóját és kicsit feljebb húzta a pulcsiján a cipzárt, majd visszajött elénk.
- Térj a lényegre és mondd el, hogy mit keresel itt! - forgattam meg a szemem, bár legszívesebben az övét forgattam volna ki a helyéről!
- Tudod ma reggel újságot olvastam... - kezdett bele.
- Miért nem lepődök meg? - kiáltott oda neki Stella. Nathan értetlenül nézett, mire a húgom folytatta. - A maradiságodat elnézve nem lepődök meg, hogy nem ismered az internetet. - Jó, Stella, tudjuk, hogy szeretsz kötekedni, de ebbe most ne avatkozz bele! Az exbarátom figyelmen kívül hagyta a húgom megjegyzését, és helyette visszatért hozzám.
- Alkut ajánlok! - nézett komolyan. Én akaratlanul is elnevettem magam. - Hiába nevetsz ki, komolyan mondom! - még mindig nem hittem neki, de lássuk mi sül ki belőle.
- Na mondd! - sürgette Ross.
- Kiviszlek téged, de cserébe én is kérek valamit! - kacsintott.
- Mit akarsz? - erősködött tovább Ross. Fél másodpercre rápillantott Nathan, de aztán ismét vissza rám.
- Miért gondolod, hogy hiszek neked? - vetettem fel a teljesen jogos kérdést. - Egyszer bíztam benned, akkor is átvertél.
- Jaj, Em! Azt hittem már rég túlléptél ezen. - jó ez tényleg logikus. De ha egyszer csak ez az 1 emlékem van róla...
- Legyen meglepetés, hogy mit szeretnék! - kacsintott ismét.
- Nem hiszek neked. - közöltem vele. - És amúgy is miért csak ENGEM - emeltem ki magamat - vinnél ki? Ha nem látnád, megsúgom, hogy 7-en vagyunk. - mutattam körbe a cellán. - Vagy mindenki vagy senki! - álltam a sarat, bár nagyon ki akartam már szabadulni ebből a putriból. Nathan nagy levegőt vett, látszólag átértékelte a dolgokat, aztán végül beadta a derekát.
- Jó rendben.. nembánom! Jöjjenek azok is. - azzal fogta magát és elment. Síri csönd támadt. Nem is tudtam hirtelen mi feleljek vagy tegyek. De nem is volt időm ezen gondolkodni, mert hamarosan Nat visszatért az őrrel az oldalán.
- Elmehetnek! - nézett ránk csúnyán, és a vasajtó hangos nyikorgással kinyílt előttünk. Teljesen ledöbbentünk. Nathan tényleg kivitt volna minket? - Az úr letette az óvadékot. - világosított fel minket. Szóval igaz.. Nathan nem hazudott. Most már tényleg félek, hogy mit tervelt ki. Legalábbis én biztos, hogy nagy dolgot kérnék egy ilyenért. Letette nekünk az óvadékot.. lássuk be ez nem kis pénz. Jó, persze a The Wanted-nek elég jól megy, így nem lepődök meg, hogy volt ennyi neki zsebben, de mégis! Mégis milyen hatalmas szívesség lehet az, amire csak ÉN vagyok képes?

*~*

- Jólvan, kihoztál minket. Mit akarsz? - állt Nathan elé Stella.

- Miért hiszed, hogy tőled kéne valami? - húzta fel mindkét szemöldökét.

- Szóval tényleg Emmára gondoltál? - lepődött meg a húgom. Kösz.. tényleg kösz! Azért ennyire nem kéne leminősítened drágám.

- Miért olyan meglepő? - nézett még mindig értetlenül Nat.

- Hát mert... - Stella egy kicsit elgondolkodott, végül kimondta amit gondol. - ő olyan Bleee... én meg olyan Hiiiii... szóval.. - annyira gesztikulált közben, hogy majdnem fejbe csapta vagy 2x az exem. Bár nem bántam volna.

- Nem kéne ennyire lenézned őt. Gyakorlatilag többet letett már az asztalra mint te! - woow.. tényleg hatalmas szívesség lehet, ha már meg is véd.. Stel nem mondott semmit, csak puffogva visszaállt Riker mellé és hagyta, hogy a fiú átkarolja a derekát, és adjon egy csókot a nyakára.

- Rendben... - húztam el. - Akkor ideje a tárgyra térned, mert tudod egy ideje nem fürödtem, szóval talán nem ártana. - viccnek szántam, de nem nevetett rajta. Pedig szerintem elég vicces volt.. na mindegy is.

- Gyertek fel hozzám, ott lefürödhettek. - váltotta komolyra a beszédstílust.

- Ha előtte használod te is a vizet... - válaszolt kételkedve Rocky, célozva arra, hogy talán maró anyaggal akarja lezuhanyoztatni a bandát.

- Nem akarlak meggyilkolni titeket ne félj! - nevetett Nathan. - Elismerem van tehetségetek a zenéhez, szóval ha felhagytok a zenével - legyen az akár egy halál - szar lesz belegondolni, hogy nincs többé konkurencia számunkra. - naigen.. Nat nem változott semmit! Ami a szívén, az a száján.. vagy csak igazán jó színész.. maradjunk az elsőnél inkább! Az kevésbé fájdalmas.

- Legyen.. de ha bármi baja lesz a tökéletes testemnek, esküszöm kivégezlek egy szénakazalban! - fenyegette meg Rocky. Egy emberként fordultunk felé és érdekesen néztünk rá.
- Haver, az a kazánház! - világosította fel Ross.
- Abban is! - hagyta Ross-ra a dolgot, de közben végig Nathan-re szegezte a tekintetét. - Kétszeres halál! - elvetettük az ötletet, hogy kinevessük Rocky-t, úgyhogy nagy nehezen sikerült betuszkolni őt is a TW buszába. Egy 9 személyes buszban ültünk leghátul a 3asban, de addig fészkelődtünk míg végül Nathan és Tom közé kerültem... ironikus nemde?

Nathan és Tom

Próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy bármerre is nézek 2 szempárral találom szemben magam, de ez valljuk be elég fusztráló érzés. Najó.. csukjuk be a szemünket és koncentráljunk másra. Nem telt bele 2 másodperc és máris egy meleg, vágyakkal fűtött tenyeret éreztem kicsivel a térdem fölött pihenni. Azonnal odakaptam és rögtön megismertem...Nathan. Mielőtt kiakadtam volna teljesen, hogy "Mégis mit képzelsz magadról?!", inkább szépen nyugisan megfogtam a kezét és áthelyeztem a saját térfelére. De nem érte be ennyivel, újabb próbálkozásokat tett, amivel a végén már teljesen kihozott a sodromból. De még mindig nem kiabáltam, helyette halkan odasúgtam Tom-nak: "Segíts!" Azonnal vette a lapot - legalábbis azt hittem -.

- Ne a kocsiban! - szólt rá Tom, persze nem hangosan, mert egyikünknek sem hiányzott, hogy valaki az R5-ból cirkuszt csináljon. Bár most így belegondolva.. 'Ne a kocsiban!'... MÁSHOL SEM KÉNE NE HARAGUDJ!

*~*

Megérkeztünk.. Huhh.. már azt hittem sose érkezünk meg! Egy örökkévalóság volt az út..

- Emma! Beszélhetnénk? - hívott félre Tom. Hmm.. hát legyen. Bólintottam, és megragadta a kezem és elhúzott magával.

- Mi ez a hely? - kérdeztem. Egy raktárszerűségbe vitt engem. Már előre féltem, itt nem hall senki ha sikítok. - Mi ez a hely, Tom?! - kérdeztem újból, de még mindig semmi válasz. - TOM!! - kiáltottam rá, de villámsebességgel repült mögém és fogta be a kezével a számat. Mintha vámpír lett volna...
- Csönd már! Megmenteni próbállak! - világosított fel. Bár a felvilágosítás most nagyon tág fogalomban érthető, hisz még így sem értettem semmit. Elrántottam a fejem, így kiszabadulhattam a karjai közül egy kis időre.
- Megvédeni? Mégis mitől? - ráncoltam össze a homlokom.
- A legpontosabb kérdés az lenne, hogy "Kitől?". - hát ezt nem hiszem el, komolyan mondom!
- Ne kerülgesd a kérdésem, mondd el! Avass be! Bármi, csak legalább tudjak már valamiről! - Tomot egy kissé meglepte a kiakadásom, bár nem lepődök meg, hogy így reagált az eddigi "nyugodtságom" után. Már épp válaszolt volna, amikor hangokat hallottunk. Dörömbölés, csapkodás, ordibálás... már csak a rémisztő horrorzene kellett volna és totálisan a "Sikoly 3"-ban éreztem volna magam. Azonnal odabújtam Tom-hoz, eszembe sem jutott, hogy esetleg PONT Ő az, aki ellenem lehet. Hihetetlen, hogy stresszhelyzetben mennyire könnyen kaphatóvá és naivvá válik az ember!
- Minél kevesebbet tudsz, annál jobb! - nyögte ki az utolsó mondatát és hihetetlen sebességgel iramodtunk a raktárban egyre beljebb és beljebb.
- Én.. nem.. nem bírom tovább! - álltam meg levegőért kapkodva.
- Emma, nem állhatsz meg! - fordult vissza Tom és próbált segíteni nekem, de késő volt... a lábaim szabadságot vettek ki a mai napra, szóval most valahol a Fülöp-szigeteken lebzselnek az erőmmel. Összeestem, nem tudtam már mit csinálni.
- Háh! Megvagytok! - meghallottam mögöttem egy érces, durva férfi hangot. - Megmondtam, hogy nem menekülhettek!
- Kérlek! Legalább őt hagyd életben! - kérlelte Tom. - A lány nem ártott neked semmit!
- Ahogy te sem, de nem hiszem, hogy momentán számítana ez! - jót nevetett a saját morbid humorán, aztán komolyra váltott. Nem láttam ugyan, mert nem mertem megfordulni, de még így is pontosan jól tudtam, hogy Tom kérlelése nem hatotta meg.
Az utolsó amit hallottam egy női hang sikítása volt. Valószínűleg az enyém..!

*~*

- Hol vagyok? - kiabáltam. - Hahó!! Van itt valaki? - semmi válasz. Nafasza.. akkor most mit csináljak? A semmi közepén katicákat számolni nem a legérdekesebb dolog..

- Emma? - szólított meg valaki. Azonnal hátrafordultam, mert onnan hallottam a hangot. - Már itt vagyok! - incselkedett velem megint egy másik oldalról. Ezt eljátszotta vagy 6x, aztán a végén beleuntam.

- Jó, most már elég! Ki vagy? - kérdeztem.

- Hát nem ismersz meg? 17 év után elég sértő, hogy nem emlékszel rám.. - nem lehet...!!

- McKenzie? - lefagytam teljesen. Ez... ez biztos csak valami rossz vicc!

TRAILER!!!!

El sem hiszem...! Megcsináltam egy első Trailer-emet :D Nézzétek el, nem a legjobb.. van még hová fejlődnöm, de azért mondjatok kérlek véleményt :)
Ha nem annyira gáz, meg is oszthatjátok :)
U.I.: Készül a 13/2. Fejezet ;)

Puszi: Dina<3

Újabb díj:o:D

Uramisten <3 Újabb díjat kaptam! *o* El sem hiszem! Köszönöm szépen Demii (My New Life With R5 írója)

Szabályok:
1.: Írj magadról 11 dolgot.
2.: Válaszolj 11 kérdésre.
3.: Írj 11 kérdést.
4.: Küldd tovább pár embernek.

1.: Írj magadról 11 dolgot.

- Imádom a Hagymás-tejfölös stickletti-t. Megszállott vagyok:D

- A legjobb ihleteim kémia órán jönnek.

- Olyan ember vagyok akinek, ami a szívén, az a száján.

- Nem vagyok haragtartó.

- Kedvenc tantárgyam a történelem és a fizika.

- Régen, mikor kisebb voltam hentes akartam lenni, mert akkor ingyen ehettem volna kolbászt! :D

- Könnyen megtetszik valaki, viszont nehezen esek szerelembe.

- Nagyon sokszor vasalom a hajam, mert göndör és utálom.

- Farsangkor minden évben saját magamnak öltözök, mert tudom, hogy olyan mégegy nem lesz.:D

- Van egy nővérem, akinek a 18. születésnapja egybeesik a ballagásom napjával.ű

- Imádom az állatokat, de sajnos nem lehet, mert nem élnek meg nálunk... érdekes kis történet ez is, de ezt majd privátba ha érdekel :D

2.: Válaszolj 11 kérdésre.

1.: Melyik az az ország, ahová mindig is el szerettél volna jutni?

Franciaország és Amerika :)

2.: Kedvenc dalod?

Jelenleg: One Direction - Happily

3.: Van testvéred? Ha igen, mi a neve?

Igen van. A neve Anett.

4.: Szerinted a legjobb sportág?

Huuh.. ez nehéz kérdés, mert imádom a sportot. De talán a legjobb az amerikai foci.

5. Kedvenc bloggerek?

Klaudia Kiss  és Demii

6. Édesanyád keresztneve?

Annamária

7. Legjobb előadó? (színész, énekes)

Színész: Matt Smith és Arthur Darvill! egyértelmű :D

Énekes: R5 :)

8. Mi a kedvenc színed?

Zöld és Narancssárga

9. Mik a hobbijaid?

Gitározás, éneklés, táncolás

10. Szeretsz táncolni vagy énekelni?

Igen szeretek.

11. Voltál már szerelmes?

Voltam. Jelenleg is.

11+1.: Szereted a blogjaimat?(My new life with R5, When Im gone...)

Igen szeretem őket. Nagyon tehetséges vagy :)

3. Írj 11 kérdést:

- Hol születtél?

- Mi az álmod?

- Hány éves vagy?

- Mi(k) a hobbi(jai)d?

- Mi a kedvenc számod?

- Kedvenc lány név?
- Kedvenc fiú név?
- Szeretnél gyereket? Ha igen, hányat?
- Mi a kedvenc sorozatod, filmed?
- Hiszel a szellemekben?
- Vallásos vagy?

4. Akiknek küldöm:
http://szerelemr5.blogspot.hu/

Thanks for the awards

Ááááááá! Nagyon szépen köszönöm a díjat Jurassa Bettinának (Love R5 oldal felhasználójának). Sosem gondoltam volna, hogy valaha kapok egy díjat az írásomért. :D És ez most talán hihetetlenül hangzik, de igaz.
És tudom, hogy nem köszönöm meg külön minden fejezetnél, hogy mennyire örülök, hogy szeretitek a blogom és olvassátok, de attól még bizonyosan kijelenthetem, hogy imádlak titeket és NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖK minden egyes szót, amit tőletek kapok! <3 Imádlak titeket <3

Szabályok:

1.: Írj magadról 11 dolgot.

2.: Válaszolj 11 kérdésre.

3.: Írj 11 kérdést.

4.: Küldd tovább pár embernek.

1.: 11 dolog magamról:

- Több, mint fél éve gitározok, és Niall Horan adta az inspirációt, hogy én is elkezdjem.

- Furcsa "rendellenességem", hogy 3 évente Február 26.-án (a névnapomon) kórházba kerülök kartörés miatt. Nem kamu, tényleg így van!:D Jövő februárban talán kórházi részeket fogok írni, mert megint odakerülök xd

- Imádom a "Ki vagy Doki?" című sorozatot, és hatalmas kedvencem Matt Smith, a 11. Doki.

- Hatalmas álmom, hogy egyszer kiköltözzek a legjobb barátnőimmel (Klaudiával és Evelinnel) Franciaországba.

- Utálok bocsánatot kérni, így érezd magad megtisztelve, ha neked megteszem! :D

- Imádok olvasni! Kedvenc könyvem jelenleg: Lara Parker: Éjsötét árnyék.

- Sokan mondják, hogy jó az énekhangom, de én sosem hiszem el nekik! (Igaz is:D Apukám pont most tüsszentett xd)

- Ugyanez vonatkozik az írásomra is.. mikor olvassák az emberek az írásaimat és megdicsérnek - vagy netalántán azt mondják, hogy tehetséges vagyok - persze megköszönöm és hihetetlenül jól esik, de én mindig úgy érzem, hogy tudnék jobbat is csinálni, és nem ez a legjobb amit ki tudok hozni magamból.

- Kedvenc számom: One Direction - Happily és Shakira - Dare (La la la)

- Kedvenc színem: Zöld és Narancssárga

- Életcélom: Összeboronálni egy bandát, ahol én vagyok a szólógitáros és körbeutazni a világot.

2.: Válaszolj 11 kérdésre.

1. Hol hallottál a blogomról?

www.r5rocks-hu.blogspot.hu :D itt láttam a blogodat:)

2. Mi a kedvenc színed?

Zöld :) És narancssárga

3. Melyik a kedvenc állatod?

Delfin és tigris

4. Hiszel a szellemekben?

Nem igazán.

5. Miért kezdtél blogolni?

Hát ez egy igazán cuki kis történet :D Röviden tömören annyi a lényeg, hogy szörnyen bele voltam zúgva egy fiúba, és barátnőmmel tervezgettük, hogy küldök neki egy szerelmes levelet. Gépen megírtam (itt blogspot-on vázlatba) és utána mentés helyett véletlenül közzétettem xd Persze utána mikor észrevettem azonnal kitöröltem az oldallal együtt, de azóta imádok írni.

6. Mivel lehet felidegesíteni?

Ha azt mondják, hogy "Hülye vagy!" Szidjanak ahogy akarnak, ha nem vagyok nekik elég jó, de a falra mászom, ha azt mondják, hogy hülye vagyok!

7. Hová szeretnél eljutni?

Egyértelműen Franciaországba!:D De nagy álmom még kimenni egyszer az osztrák Annaberg-Lungötz falucskába is.

8. Melyik a kedvenc számod az R5-tól?

Crazy Stupid Love :)

9. Mit csinálnál, ha találkoznál a bandával?

Rávetném magam Ellington-ra:DD Neem, amúgy fogalmam sincs.. elsőre biztos tökre ledermednék, aztán makognék valamit angolul, végül kérnék aláírást és képet tőlük.

10. Van valami amitől félsz? Ha igen, mi?

Nem félek szerintem semmitől.. legalábbis egyenlőre még nem tapasztaltam olyan valamit amitől nagyon félnék.

11. Ha bármit megtehetnél, mit csinálnál?

Mindenképpen a zenével foglalkoznék, de szerencsére semmi nem áll az utamban most sem.

3. Kérdések:

- Hol hallottál a blogomról?

- Mi a kedvenc színed?

- Mi az álmod?

- Jártál már külföldön? Ha igen, hol?

- Ki a kedvenc bandád/énekesed?

- Gyakran nézel filmeket vagy sorozatokat? Mi a kedvenced?

- Milyen számodra a tökéletes első randi?

- Ha valaki teljesítené 1 kívánságod azért, hogy cserébe kopaszra nyírasd a fejbőröd (de úgy, hogy sose nőhet vissza) elfogadnád?

- Jó az énekhangod?

- Kedvenc férfi/női név?

- Miért kezdtél el blogolni?

4. Akinek küldöm:

www.mylifewithr5.blogspot.hu

*13/1. Fejezet*

Sziasztoook!:D Meghoztam az új részt! Vagyis csak a felét. :D Ugyanis úgy gondoltam, hogy ezt a témát kicsit másképp hozom. Részben, hogy izgulhassatok a szereplőinkért, részben meg ihletem se sok volt, így nekem is egyszerűbb, hogy 2 részletben fogom hozni nektek a 13. Fejezetet! Szóval ez a rész lényegesebben rövidebb lett, mint a többi.. Remélem attól még elnyeri a tetszéseteket, ugyanis semmi nem jutott az eszembe, ami normális téma lehetne és nektek is tetszene.. úgyhogy hagyatkoztam a sulis kémia órákra, mikor úgysem csinálok semmit és agyalhatok a blogon! :D

Na nem is húzom tovább ;) Jó olvasást, és komizzatok ha tetszett!

Puszi: Dina <3

"Magunkra kaptunk egy egyszerű itthoni öltözéket, ugyanis azt terveztük, hogy ma nem megyünk sehova. Beleszagoltam a levegőbe.

- Ti is érzitek ezt? - kérdeztem a csajoktól. Ők is követték a példámat.

- Igen.. mi ez? - fintorgott Rydel. Válasz helyett elindultam futva a lépcsőn a földszintre, hogy megtudjam mi történt. A látvány... ÉRDEKES volt! És nem kellemes!"

Leértünk lihegve a lányokkal.

- Mi a..? - ennyit tudtad csak kinyögni. Az egész konyhát feketeség borította.

- Én csak főzni akartam! - mentegetőzött Ell, miközben a lángoktól ölelt konyhapultra mutogatott.

- Nem érdekelnek a részletek! Menjünk már ki! - kiabált rájuk Stella és köhögni kezdett. Riker gyorsan odarohant hozzá, átkarolta és próbálta takarni a pulcsijával a lány arcát, hogy minél kevesebb füstöt lélegezzen be. Rydel rohant előre a bejárati ajtóhoz, s próbálta feltépni a zárat. Sikertelenül...!

- Öhhm.. srácok! - próbálta továbbra is kinyitni az ajtót. - Nem tudom kinyitni az ajtót! - Ross odarohant segíteni neki, de hiába vannak akkora izmai, amit még a bátyjai is megirigyelnek, még neki sem sikerült.

- Skacok! Ez beragadt! - erőlködött Ross, mire teljesen elképedtünk. Tényleg ez lenne az utolsó napunk?! De akkor legalább miért a saját házamban haljak meg? Ráadásul füstmérgezésben, mert Ellington Ratliff nem tud palacsintát csinálni? Nem volt időm tovább elmélkedni ezen, mert a láng továbbterjedt és elérte a függönyöket. Pont ott álltam és ha Rocky nem ránt el még épp idejében, szerintem leégett volna a felsőm, amit én speciál nem méltányoltam volna.

- Em! Van hátsó kijárat? - kérdezte Riker, miközben még erősebben szorította Stellát. Próbáltam higgadtan válaszolni: - Mert szerinted ha lenne, akkor még itt állnánk? - najó, nem sikerült.. - Emma, én tényleg nagyon sajnálom! - szabadkozott Ratliff. - Hagyd csak! Nem a te hibád volt! - itt kicsit elgondolkodtam. - Vagyis igazából de... de nem hibáztatlak. - mosolyogtam. - Bárkivel megeshetett volna. - látszólag kicsit megenyhült, amitől én is boldogabb lettem. Közelebb lépett hozzám.. Na most vajon mire készülhet? - Emma.. - kezdett bele. - Tudod nem rég óta ismerlek ez tény.. de úgy érzem vonzódom hozzád! És talán nem ez a legmegfelelőbb pillanat és alkalom, de... - DE MI?!?! Hát persze, hogy Ross-nak most kell megzavarnia. - Skacok nagyon cuki ez az érzelgős szitu, jómagam is imádom a szerelmes sztorikat, de Ratliff jól mondtad! Ez nem a legmegfelelőbb pillanat! Talán, ha kimenekülünk az égő romhalmazból, lesz még alkalmad elmondani az érzéseid! - Oké, tény, hogy igaza van, de akkor is! Mindegy.. kimenekülünk innen és elmondhatja, amit szeretne. Mielőtt feleszméltem volna, hogy kieszelek egy tervet, a mögöttem lévő ablak üvege egy reccsenéssel a a földre zúdult. Pechemre a tarkómra is jutott egy kicsi, így ügyességem révén lett egy nem kicsit vértócsa a lapockáim fölött srégen. (*srégen: átlósan, keresztben)
- Nők és gyerekek előre! - kiabálta Rocky. Egy pillanatra érdekes fejjel néztünk rá. - Mi van? A Titanic-ban is ezt kiabálták. - közölte velünk.
- Jah. Meg is halt mindenki! - vágott oda neki Stella, és már rohant is előre. Rydel utána, majd én következtem. A fiúk is szépen libasorban kikászálódtak az égő házból, így szerencsére megmenekültünk mindannyian. Legalábbis azt hittük...
Nem telt 2 percbe és már tűzoltók, mentőautók és rendőrautók álltak a házam előtt, és mindenféle kérdésekkel bombáztak minket. Mikor már azt hittem, nem lehet annál rosszabb, hogy jelenleg nincs hol laknom, még beütött a következő hab a tortán!
- Letartóztatom önt szándékos épületrontásért! - jelentette ki a rendőr Ratliff-nak, és már rakta volna a kezére a bilincseket, mikor közbeléptem:
- Elnézést, de ezt nem teheti! Itt valami félreértés lehet, hisz nem szándékosan tette! - na itt már jöttek persze a többiek is, hogy együtt védjük a dobos barátunkat. És mi lett a vége?!

*~*

- Hát ezt nem hiszem el! - nyavalygott Stella. - Itt poshadunk már vagy 3 napja egy undorító cellában, ahelyett, hogy a plázában töltenénk az időt.. - miközben beszélt, fel s alá járkált a cellában, ami valljuk be egy idő után elég idegesítő volt.

- Még csak 20 perce vagyunk itt, és megtennéd, hogy csak legalább 4 és fél percre befogod a szádat? Már nagyon unom, ahogy hisztizel. - kiabált rá Rocky, mire Riker azonnal a lány védelmére sietett.

- Jólvan öcsi, azért te is állj le! Azzal, hogy Stellát szidod, még nem lesz könnyebb a helyzet! - még mindig nem értem miért védi Stell-t annyira. Riker a lányok terén annyira naiv. Totál átlátszó, hogy a húgom most is ki fogja használni.

- Miért, attól talán egyszerűbb, ha egész nap azt kell hallgatni, hogy - itt elváltoztatta a hangját, hogy jó vékony legyen. - "Jaj, istenem le fog törni a műkörmöm! Úristen mit fogunk csinálni? Ez a hely undorító! Jaj Ellington minden a te hibád!" ÉS EZT NEM BÍROM!!! - akadt ki Rocky.

- Nyugi már szépfiú! - nyugtatgatta Stella. - Abbahagyom, csak állj le! - ráncolta össze homlokát. Rocky közelebb lépett hozzá, épp annyira, hogyha suttogva mondja, a lány jól meghallja.

- Még egy mondat, és a te műkörmeiddel fogom kivésni a cella falait! - felhúzta az egyik szemöldökét, majd idegesen visszahuppant a földre, nekitámasztotta a hátát a falnak és addig verte hátrafelé a fejét a hideg betonba, amíg meg nem fájdult és jajgatva abba nem hagyta. Így ültünk még egy jó darabig... a börtön 4 falának egyik részén, középen senki.

Én és Ratliff egy oldalon. Balra Rocky egyedül - senki nem akart hozzászólni jelenleg, de talán nem is baj -. Velünk szemben Riker és Stella - szóval nézhettük, ahogy Stella teszi magát a szőkeségnek, aki szemmel láthatólag élvezi a helyzetet -. És jobbra Ross és Rydel. Ők édesek voltak, ahogy Rydel Ross vállára hajtotta a fejét.. olyan igazi öcsi-nővér kapcsolat volt közöttük. Erre a gondolatra akaratlanul is elmosolyodtam.

Felhúztam a lábaim és elmélkedni kezdtem. Miért kell így végződnie mindennek? Egy koszos, büdös, mocskos börtönben fogunk megrohadni és ITT, ezen a helyen fog lebomlani a hús a csontvázainkról egy jó pár év múlva! Mivel "érdemeltem ki" mindezt? Mit tettem, ami olyan rossz lett volna, hogy ilyen bűnnel kell fizessek érte? Ezt.. én ezt egyáltalán nem értem.

Sokáig tűnődtem ezen a gondolatmeneten, majd feleszméltem, hogy már késő este van. Utolsó gondolatomat is lezártam valami szép végkifejlettel, majd ráhajtottam a fejem Ellington vállára, ő átkarolt és ott aludtam el a karjai között. Megjegyzem ez az este egyszerre volt csodálatos és szörnyű.

*~*

Immáron eltelt 1 hét... talán 2 is. Már azt nem tudom milyen nap van ma. Körülbelülre tudod csak behatárolni, hogy a 7 nap közüll épp ma melyiket írjuk, és azt is csak úgy, hogy mindennap rublikákkal jelezzük a falon, hogy 'Eltelt 1 nap' '2'; '3'... mint az igazi amerikai filmekben.

Reggeli...! Betoltak nekünk tálcán egy félig megcsócsált majdnem hogy penészes brúgót, valamint egy kis konzerves bablevest. Már nagyjából kezdtem megszokni a börtönkaját, de az íze még a megszokás után is förtelmes volt, így inkább a mai étkezést kihagytam. Nem számítottam semmi vasziszdasz-ra, de azért ennél kulturáltabb fogadtatásban reménykedtem.

- Minden rendben Em? - ült le mellém Ross.

- Mire gondolsz? - kérdeztem vissza, s sebtében letöröltem pár könnycseppet az arcomról.

- Lássuk csak...! - szólt és elkezdte számolgatni az ujjain a tényeket. - Sápadtnak tűnsz; Be van dagadva a szemed; Nem reggeliztél; ....

- Jó ennyi elég lesz, köszi! - nevettem, mire ő is.

- Pedig még csak 3-nál tartottam! - játékosan vállba boxoltam, jelezve, hogy értékelem a humorát, de most nem itt járok. - Nézd! Látom, hogy van valami! Nekem elmondhatod, tudod. - küldött felém egy biztató mosolyt, s már majdnem belekezdtem, mikor megjelent ez emberárnyék. A biztonsági őr volt az. Egy magas, kopasz, tetkókkal teli, izmos állat. Na vele biztos, hogy nem vesznék össze!
- Látogatótok jött! - mondta nekünk, majd arrább állt. Nem hittem a szememnek! EZ... EZ NEM LEHET!! TÉNYLEG Ő AZ?! Vagy a képzeletem már megint játszik velem? Nem, ez egyértelműen ő! Bárhol felismerném, de... de ő...! Hisz.. Úristen, ez biztos, hogy csak valami tréfa!