*13/1. Fejezet*

Sziasztoook!:D Meghoztam az új részt! Vagyis csak a felét. :D Ugyanis úgy gondoltam, hogy ezt a témát kicsit másképp hozom. Részben, hogy izgulhassatok a szereplőinkért, részben meg ihletem se sok volt, így nekem is egyszerűbb, hogy 2 részletben fogom hozni nektek a 13. Fejezetet! Szóval ez a rész lényegesebben rövidebb lett, mint a többi.. Remélem attól még elnyeri a tetszéseteket, ugyanis semmi nem jutott az eszembe, ami normális téma lehetne és nektek is tetszene.. úgyhogy hagyatkoztam a sulis kémia órákra, mikor úgysem csinálok semmit és agyalhatok a blogon! :D

Na nem is húzom tovább ;) Jó olvasást, és komizzatok ha tetszett!

Puszi: Dina <3

"Magunkra kaptunk egy egyszerű itthoni öltözéket, ugyanis azt terveztük, hogy ma nem megyünk sehova. Beleszagoltam a levegőbe.

- Ti is érzitek ezt? - kérdeztem a csajoktól. Ők is követték a példámat.

- Igen.. mi ez? - fintorgott Rydel. Válasz helyett elindultam futva a lépcsőn a földszintre, hogy megtudjam mi történt. A látvány... ÉRDEKES volt! És nem kellemes!"

Leértünk lihegve a lányokkal.

- Mi a..? - ennyit tudtad csak kinyögni. Az egész konyhát feketeség borította.

- Én csak főzni akartam! - mentegetőzött Ell, miközben a lángoktól ölelt konyhapultra mutogatott.

- Nem érdekelnek a részletek! Menjünk már ki! - kiabált rájuk Stella és köhögni kezdett. Riker gyorsan odarohant hozzá, átkarolta és próbálta takarni a pulcsijával a lány arcát, hogy minél kevesebb füstöt lélegezzen be. Rydel rohant előre a bejárati ajtóhoz, s próbálta feltépni a zárat. Sikertelenül...!

- Öhhm.. srácok! - próbálta továbbra is kinyitni az ajtót. - Nem tudom kinyitni az ajtót! - Ross odarohant segíteni neki, de hiába vannak akkora izmai, amit még a bátyjai is megirigyelnek, még neki sem sikerült.

- Skacok! Ez beragadt! - erőlködött Ross, mire teljesen elképedtünk. Tényleg ez lenne az utolsó napunk?! De akkor legalább miért a saját házamban haljak meg? Ráadásul füstmérgezésben, mert Ellington Ratliff nem tud palacsintát csinálni? Nem volt időm tovább elmélkedni ezen, mert a láng továbbterjedt és elérte a függönyöket. Pont ott álltam és ha Rocky nem ránt el még épp idejében, szerintem leégett volna a felsőm, amit én speciál nem méltányoltam volna.

- Em! Van hátsó kijárat? - kérdezte Riker, miközben még erősebben szorította Stellát. Próbáltam higgadtan válaszolni: - Mert szerinted ha lenne, akkor még itt állnánk? - najó, nem sikerült.. - Emma, én tényleg nagyon sajnálom! - szabadkozott Ratliff. - Hagyd csak! Nem a te hibád volt! - itt kicsit elgondolkodtam. - Vagyis igazából de... de nem hibáztatlak. - mosolyogtam. - Bárkivel megeshetett volna. - látszólag kicsit megenyhült, amitől én is boldogabb lettem. Közelebb lépett hozzám.. Na most vajon mire készülhet? - Emma.. - kezdett bele. - Tudod nem rég óta ismerlek ez tény.. de úgy érzem vonzódom hozzád! És talán nem ez a legmegfelelőbb pillanat és alkalom, de... - DE MI?!?! Hát persze, hogy Ross-nak most kell megzavarnia. - Skacok nagyon cuki ez az érzelgős szitu, jómagam is imádom a szerelmes sztorikat, de Ratliff jól mondtad! Ez nem a legmegfelelőbb pillanat! Talán, ha kimenekülünk az égő romhalmazból, lesz még alkalmad elmondani az érzéseid! - Oké, tény, hogy igaza van, de akkor is! Mindegy.. kimenekülünk innen és elmondhatja, amit szeretne. Mielőtt feleszméltem volna, hogy kieszelek egy tervet, a mögöttem lévő ablak üvege egy reccsenéssel a a földre zúdult. Pechemre a tarkómra is jutott egy kicsi, így ügyességem révén lett egy nem kicsit vértócsa a lapockáim fölött srégen. (*srégen: átlósan, keresztben)
- Nők és gyerekek előre! - kiabálta Rocky. Egy pillanatra érdekes fejjel néztünk rá. - Mi van? A Titanic-ban is ezt kiabálták. - közölte velünk.
- Jah. Meg is halt mindenki! - vágott oda neki Stella, és már rohant is előre. Rydel utána, majd én következtem. A fiúk is szépen libasorban kikászálódtak az égő házból, így szerencsére megmenekültünk mindannyian. Legalábbis azt hittük...
Nem telt 2 percbe és már tűzoltók, mentőautók és rendőrautók álltak a házam előtt, és mindenféle kérdésekkel bombáztak minket. Mikor már azt hittem, nem lehet annál rosszabb, hogy jelenleg nincs hol laknom, még beütött a következő hab a tortán!
- Letartóztatom önt szándékos épületrontásért! - jelentette ki a rendőr Ratliff-nak, és már rakta volna a kezére a bilincseket, mikor közbeléptem:
- Elnézést, de ezt nem teheti! Itt valami félreértés lehet, hisz nem szándékosan tette! - na itt már jöttek persze a többiek is, hogy együtt védjük a dobos barátunkat. És mi lett a vége?!

*~*

- Hát ezt nem hiszem el! - nyavalygott Stella. - Itt poshadunk már vagy 3 napja egy undorító cellában, ahelyett, hogy a plázában töltenénk az időt.. - miközben beszélt, fel s alá járkált a cellában, ami valljuk be egy idő után elég idegesítő volt.

- Még csak 20 perce vagyunk itt, és megtennéd, hogy csak legalább 4 és fél percre befogod a szádat? Már nagyon unom, ahogy hisztizel. - kiabált rá Rocky, mire Riker azonnal a lány védelmére sietett.

- Jólvan öcsi, azért te is állj le! Azzal, hogy Stellát szidod, még nem lesz könnyebb a helyzet! - még mindig nem értem miért védi Stell-t annyira. Riker a lányok terén annyira naiv. Totál átlátszó, hogy a húgom most is ki fogja használni.

- Miért, attól talán egyszerűbb, ha egész nap azt kell hallgatni, hogy - itt elváltoztatta a hangját, hogy jó vékony legyen. - "Jaj, istenem le fog törni a műkörmöm! Úristen mit fogunk csinálni? Ez a hely undorító! Jaj Ellington minden a te hibád!" ÉS EZT NEM BÍROM!!! - akadt ki Rocky.

- Nyugi már szépfiú! - nyugtatgatta Stella. - Abbahagyom, csak állj le! - ráncolta össze homlokát. Rocky közelebb lépett hozzá, épp annyira, hogyha suttogva mondja, a lány jól meghallja.

- Még egy mondat, és a te műkörmeiddel fogom kivésni a cella falait! - felhúzta az egyik szemöldökét, majd idegesen visszahuppant a földre, nekitámasztotta a hátát a falnak és addig verte hátrafelé a fejét a hideg betonba, amíg meg nem fájdult és jajgatva abba nem hagyta. Így ültünk még egy jó darabig... a börtön 4 falának egyik részén, középen senki.

Én és Ratliff egy oldalon. Balra Rocky egyedül - senki nem akart hozzászólni jelenleg, de talán nem is baj -. Velünk szemben Riker és Stella - szóval nézhettük, ahogy Stella teszi magát a szőkeségnek, aki szemmel láthatólag élvezi a helyzetet -. És jobbra Ross és Rydel. Ők édesek voltak, ahogy Rydel Ross vállára hajtotta a fejét.. olyan igazi öcsi-nővér kapcsolat volt közöttük. Erre a gondolatra akaratlanul is elmosolyodtam.

Felhúztam a lábaim és elmélkedni kezdtem. Miért kell így végződnie mindennek? Egy koszos, büdös, mocskos börtönben fogunk megrohadni és ITT, ezen a helyen fog lebomlani a hús a csontvázainkról egy jó pár év múlva! Mivel "érdemeltem ki" mindezt? Mit tettem, ami olyan rossz lett volna, hogy ilyen bűnnel kell fizessek érte? Ezt.. én ezt egyáltalán nem értem.

Sokáig tűnődtem ezen a gondolatmeneten, majd feleszméltem, hogy már késő este van. Utolsó gondolatomat is lezártam valami szép végkifejlettel, majd ráhajtottam a fejem Ellington vállára, ő átkarolt és ott aludtam el a karjai között. Megjegyzem ez az este egyszerre volt csodálatos és szörnyű.

*~*

Immáron eltelt 1 hét... talán 2 is. Már azt nem tudom milyen nap van ma. Körülbelülre tudod csak behatárolni, hogy a 7 nap közüll épp ma melyiket írjuk, és azt is csak úgy, hogy mindennap rublikákkal jelezzük a falon, hogy 'Eltelt 1 nap' '2'; '3'... mint az igazi amerikai filmekben.

Reggeli...! Betoltak nekünk tálcán egy félig megcsócsált majdnem hogy penészes brúgót, valamint egy kis konzerves bablevest. Már nagyjából kezdtem megszokni a börtönkaját, de az íze még a megszokás után is förtelmes volt, így inkább a mai étkezést kihagytam. Nem számítottam semmi vasziszdasz-ra, de azért ennél kulturáltabb fogadtatásban reménykedtem.

- Minden rendben Em? - ült le mellém Ross.

- Mire gondolsz? - kérdeztem vissza, s sebtében letöröltem pár könnycseppet az arcomról.

- Lássuk csak...! - szólt és elkezdte számolgatni az ujjain a tényeket. - Sápadtnak tűnsz; Be van dagadva a szemed; Nem reggeliztél; ....

- Jó ennyi elég lesz, köszi! - nevettem, mire ő is.

- Pedig még csak 3-nál tartottam! - játékosan vállba boxoltam, jelezve, hogy értékelem a humorát, de most nem itt járok. - Nézd! Látom, hogy van valami! Nekem elmondhatod, tudod. - küldött felém egy biztató mosolyt, s már majdnem belekezdtem, mikor megjelent ez emberárnyék. A biztonsági őr volt az. Egy magas, kopasz, tetkókkal teli, izmos állat. Na vele biztos, hogy nem vesznék össze!
- Látogatótok jött! - mondta nekünk, majd arrább állt. Nem hittem a szememnek! EZ... EZ NEM LEHET!! TÉNYLEG Ő AZ?! Vagy a képzeletem már megint játszik velem? Nem, ez egyértelműen ő! Bárhol felismerném, de... de ő...! Hisz.. Úristen, ez biztos, hogy csak valami tréfa!