*7. Fejezet*

Tü-tü-rü-tü-tü-tűűűűűűű:DDDD Meghoztam a 7. részt :$ Most ez olyan furcsa lett... de nekem tetszik :D
S ismét bocsiii a Mack pártiaknak! :* Ígérem hamarosan az ő élete is helyreáll! Legalábbis azt hiszi;)
Na de nem szaporítom tovább a szót, jó olvasást :D

"Most csak várunk... látjuk, hogy McKenzie-t beviszik a kórterembe. Rydel azonnal feláll, de ugyanaz az orvos megállítja:

- Hölgyem, NEM léphet be oda!

- Próbálja megakadályozni! - szált szembe vele, majd berontott. Ott érdekes látvány fogadta... Nem, nem Mack-ről beszélek most!"

- Kathleen? - nézett kérdőn Rydel, s közben nagyokat pislogva a McKenzie mellett lévő kórházi ágyra. - Jézus, Kate! - futott oda hozzá, majd megragadta apró, vékony kis kezét. Jobbra fordult - ahol Mack volt-, s az ő kezét is a markába vette. Ott állt tehetetlenül a két eszméletlen lány között. Szeméből előtört a könny... nem akarta visszatartani a sírást.... ha akarta volna se tudta volna.
Nem bírt magával, elejtette a két mancsot, s kiviharzott a kórteremből, egyenesen Ross karjaiba. Olyan szorosan kapaszkodott belé, hogy látszódtak a fiú kidagadó erei. De tűrte.. tűrte, hisz tudta, hogy baj van. Rydel elengedte. Ross kisöpört néhány tincset az arcából, majd rákérdezett:
- Mi történt? - semmi válasz. - Rydel, mi történt? - ismét semmi.. - Az isten szerelmére Rydel! Mégis mi történt? - akadt ki Ross. Az éppen erre járó nővér rögtön le is szidta:
- Kérem, uram, ez egy kórház! Ne hangoskodjon! Ügyelnünk kell a betegek egészségére. - olyan volt, mintha betanult volna valami szöveget, s úgy mondta volna el. Hihetetlenek ezek a kórházak.. itt csak olyan ápolónőket alkalmaznak, akiknek adnak egy szöveget és le kell vizsgázni belőle vagy mi?!
Ross csak villantott egy műmosolyt, majd mikor a hölgy elment, ismét visszaváltott a komor arckifejezésre.
- Szóval, mi történt Rydel? - kérdezte ismét. A lánynak ismét patakokban folyt a könnye, ezért nem is nagyon tudott értelmes mondatokat kinyögni. Eleinte csak dadogott valamit, majd kibökött ennyit:
- Kathleen! - Ross-nak rögtön kikerekedtek a szemei. Rydel elsétált mellőle, s átölelte Rikert. Az ő vállain folytatta a sírást. A fiatal szőkeség csak állt némán, ugyanabban a pózban, mint eddig. Mintha megkövült volna. Szemében felragyogott a kiscsillag, majd eltűnt... majd ismét fel... s megint le. Így ment ez egy kis ideig, mígnem erőt vett magán és szépen óvatosan benyitott a 175-ös terem ajtaján.
Körülnéztem a bandatagokon, mindenkit elhagyott az erő. Mire feleszméltem, már a padon ültek, s gondolkodtak. Én pedig csak álltam ott, mint egy idióta, s gőzöm sem volt, hogy ki az a Kathleen! Bár ahogy elnéztem Ross-nak nagyon sokat jelentett, én mégis hülyén éreztem magam. Na ennyit arról, hogy én vagyok az ELSŐSZÁMÚ R5 fan! Ha az lennék, tisztában lennék a tényekkel, a nevekkel és minden egyéb dologgal.
Ratliff rám nézett, s látta rajtam, hogy engem nem annyira visel meg a Kathleen-es dolog. Kicsit habozott, majd villámcsapásként érve rájött, hogy fogalmam sincs a szituról. Ezért hát felállt, mellém sétált és elkezdte mondani a mesét - mit sem törődve, hogy érdekel-e engem. -
- Kate Ross exbarátnője. - kezdte el mondani, mire nagyon meglepődtem. Nem is igazából azért, mert "exbarátnőt" mondott, hanem azon, hogy gyorsan átértékeltem mindent, s ha már "ex", akkor miért viselte meg ennyire a dolog? Még mielőtt megkérdezhettem volna, rögtön kaptam választ: - Nem is igazából exbarátnő.. mert hivatalosan nem szakítottak. - itt kicsit elgondolkodott, hogy vajon van-e joga elmondania nekem, hisz még csak 3 napja ismer... nem is volt benne biztos, hogy megbízhat-e bennem, de mégis megtette. Kedves volt tőle. - Na jó.. szóval.. Kate és Ross már 4 éve együtt jártak. Ezt ugye titokban kellett tartani, hisz ha kitudódik, elveszíthettünk volna nagyon sok női rajongót. - itt már kezdett összeállni a kép, ám a képzeletbeli puzzle pár darabkája még hiányzott. Ratliff gyorsan segített "előkeresni" őket. -  Tehát, ugye titokban jártak. Pár hónapja Kate eltűnt. - nem értettem.. MIVAN?! Eltűnt? Hogy tud eltűnni egy ember? - Pontosan! Jól értetted! - helyeselt, mikor látta, hogy totál nem értem miről van szó. - Egyszerűen felszívódott. Nem sokkal később láttuk a hírekben, hogy Denver közelében elütött egy autó egy fiatal lányt. Az arca nagyon hasonlított Kathleen-ére, ezért azt hittük, meghalt. Még máig gyászoljuk szegényt.. - itt lehajtotta a fejét. - Így hát, mint mondtam: Hivatalosan nem szakítottak. Viszont Ross teljesen összezuhant. Nagyon szerette Kate-et. Eltűnt belőle a remény utolsó sziporkázó esélye is... ám mikor meglátta McKenzie-t... újból felragyogott a kis csillanás - ismét rám nézett. Szinte már fürkésztük egymás tekintetét. - Nagyon rossz előérzetem van. - jelentette ki. Értettem mire gondol. A régi barátnője és a mostani barátnője... valószínűleg Kate-nek nem változtak az érzései Ross iránt, viszont Ross most Mack-el jár... elég nagy kavarodás lesz, hogyha ez így kiderül.

*~*

Most csak várunk. Ross már egy jó ideje bent van. Talán Mack felébredt és most agyoncsókolják egymást. Erre a mondatra valamiért elmosolyodtam, ami fel is tűnt Rocky-nak.
- Minden rendben? - kérdezte. Annyira kedves volt mindenki. Még nincs 1 hete, hogy ismerjük egymást - csak 3 napja - s máris úgy kezelnek, mint a család legjobb barátját.
- Nem... de jól vagyok! - bámultam a térdemet tovább. Egyszerűen nem bírtam a szemébe nézni. Féltem, hogy elkap a pillanat heve és rávetném magam. És azért ez mégis csak egy kórház. Ráadásul ha ellökne magától - amit tökre megértenék - itt még cikibb lenne.
- Emma látom, hogy van valami baj! - itt már nem bírtam ki. A szemeim folyton balra húztak, hogy nézzek rá, végül engedélyt adtam nekik. Az a két gyönyörű barna szempár... JAJ NE! Már megint a pillangók... Hagyjatok békén! Hess! Vissza onnan ahonnan jöttetek. Ajjj istenem... most mire gondoljak, hogy eltűnjenek? Akármire gondolok, mindenről Rocky jut az eszembe.. az illata, a haja, a ruhái, a lezser stílusa, a humora, a nevetése.... Jesszus! Komolyan pillangóhaverok VISSZA! Vissza! Most!
Huuh.. na végre..
- Emma! - szólított meg még egyszer. Jaaaj nemár! Már megint itt vannak.. na jó, most legyőzlek titeket ti kis férgek!
- Nem, nem, tényleg jól vagyok! Nincs semmi baj. - nem hitt nekem, ami érthető. Én sem hittem volna magamnak. Hozzáért a kezemhez, mire én rögtön odakaptam a tekintetem. Nem húzta vissza, SŐT! Mikor látta, hogy nem veszem el, kezébe vette, s lágyan simogatni kezdte. Jó érzés volt, bevallom, de nagyon meglepődtem. Éreztem, ahogy a remény ismét átjárja testem. Éreztem, hogy McKenzie elvesztése után nem vagyok egyedül. Rocky velem van. És a bandatagok és Ryland is. Tudtam, hogy átérzik azt amit most én, hisz hasonló helyzetben voltak, mikor Kathleen eltűnt.
Akarva akaratlanul az erőm elhagyott, elhúztam a kezem Rocky kezei közül, s nyaka köré fontam. Nem láttam rajta a meglepődöttség jelét, végül visszaölelt. Az ölelése forró volt és melengető, akár a lávakő nyáron, de nagyon élveztem. Nem akartam elengedni... ha rajtam múlt volna egészem halálom napjáig így maradtam volna ebben a pózban vele, de Ross kilépett az ajtón, ezért muszáj volt elengedtem.
Végigfutkosott a hátamon a hideg, amibe egy aprócskát beleremegtem. Mint a kockacukor, amit a teába rakunk.. úgy éreztem magam én is: ÖSSZETÖRVE!
Ross-ra néztem, majd felálltam a padról és odasétáltam mellé. Üveges tekintetéből semmi értelmeset nem tudtam kiolvasni. Csak meredten, tág szemekkel bámult egyenesen előre, mint valami szobor. Az épület belső, zöld falára tapadt a tekintete.
Semmit nem mertünk kérdezni, mégis választ kaptunk a kérdésünkre:
- Még mindig szeretem! - jelentette ki, de arcizmai rezdületlenek maradtak. Erre már aki akarta, aki nem, de felkaptuk a fejüket.
- Tessék? - kérdezett vissza Ryland.
- Még mindig szeretem! - pislantott párat, mint aki most ébredezik, végül tekintete összetalálkozott az enyémmel. - Sajnálom Emma! - kért bocsánatot. Először nem nagyon értettem, hogy miért, de aztán leesett. A "Még mindig szeretem!" mondatot nem Mack-re értette. De... szegény Mack! Ha Ross szakít vele, abba belehal. Ő élete szerelme, a hercege nem tehet vele ilyet. Ez egyáltalán nem olyan, mint a tündérmesékben! Ross elment mellettem, s leült a helyemre. Fejét fogta az idegességtől. Ratliff leült mellé.
- Nem hiszem el, hogy ilyet érzek! - folytatta a panaszkodást. - Én nem szerethetem már Kathleen-t! Kate a múlté, már McKenzie-vel járok. - elemelte magát a padtól és elindult a folyosó végére a kávéautomata felé. Automatikusan utánamentem. Mikor utolértem, már a zsebéből kivett aprópénzt dobta be a gépbe, s megnyomta az egyik gombot.
- Ross, minden rendben? - kérdeztem tőle, de ő elmerengett a műanyag pohár tanulmányozásában és abban, ahogy a kávé belefolyik.
A gép pittyegett, jelzett, hogy kész. Remegve nyújtotta érte kezét, már-már attól féltem, hogy véletlenül magára önti. De nem így lett! Belekortyolt, majd várt.
- Egy hatalmas idióta vagyok! - válaszolt nekem az előbb feltett kérdésemre, s ismét kortyolt egyet a kávéjából. A zsebében kotorászott megint, s kivett még egy aprópénzt amit az automata hasának ajándékozott. Megnyomott megint egy gombot, s ismét várt.
- Igen az vagy! - nevettem, de mivel ő nem, így inkább abbahagytam. - Nézd Ross, nem vagy idióta! Az, hogy még szereted Kathleen-t, totál normális dolog. Én is nehezen léptem túl a régi pasimon. - furcsán nézett rám. Nem tudta, honnan tudom miről van szó. - Ratliff elmondta. - rántottam meg a vállam. A gép megint jelzett. Kivette a poharat és nekem nyújtotta.
- Öhm.. köszönöm! De nem kértem. - vettem el tőle kávét.
- Nem baj! - mondta.

Lassan visszasétáltunk a többiekhez. Ratliff épp most akart bemenni a kórterembe, aztán meglátott engem, s megkért, hogy tartsak vele. Először ellenkeztem, de végül beadtam a derekam. Gyorsan lehúztam a pohár tartalmát, a szemetesbe dobtam és Ratliffal tartottam. Úriember módjára előre engedett. Gyorsan Mack és Kate ágya közé sétáltam. Megragadtam a barátnőm kezét, s hozzászóltam - bár még mindig eszméletlen volt -:
- Nincs semmi baj, Mack! Már itt vagyok! - Ratliff mögém sétált, a vállamra tette a kezét, mire én megfordultam, hogy szembe legyek vele. Vészesen közel kerültem hozzá, ezért léptem egy kicsit hátrafelé. Elmosolyodott.
- Be szeretnék mutatni neked valakit. - mondta. - Szia Kathleen. - köszönt a mellettünk lévő ágyon fekvő lánynak. Woow.. milyen gyönyörű! Azok a finom arcvonások... simán elmehetne modellnek! Csodaszép!
Lassan kinyitotta a szemét, pislogott párat, s mikor meglátta Ratliffot rögtön elmosolyodott.
- Ellington! - mosolygott. - Hogy vagy Mackó? Rég láttalak!
- Én jól vagyok. És te? Elég rosszul nézel ki! - viccelődött.
- Mi az Mackó? Már nem is hívsz Nyuszikámnak? - lepődött meg. Ez most komoly?! Most tényleg flörtölni akar Ratliff-al? Nemár! Ez így elég szánalmas. A srác elpirult, s gyorsan témát váltott:
- Kate, szeretnék neked bemutatni valakit! - majd megfogta a kezemet. - Ő itt Emma Felton!
- Helló! - köszöntem én is. Próbáltam közben kiszabadítani a kezemet Ratliff kezei közül, nehogy félreértés legyen és Kate azt higgye, hogy együtt járunk, de nem engedte. Minél erősebben próbálkoztam, ő annál erősebben tartott. Nem értettem mire fel van ez a színjáték, de végül beletörődtem.
Kathleen lenéző pillantással végigmért engem, majd megszólalt. A válaszára egyáltalán nem készültem fel.
- Szóval ő az a kis ribanc, aki átvette a helyemet a banda legjobb barátjaként mi? - totális sokkot kaptam. MIVAN?! Már azon voltam, hogy jól kiosztom, hogy mégis mit képzel magáról? De ekkor Ratliff beelőzött:
- Semmit nem változtál.. szóval megkérnélek Kate, hogy fogd vissza magad! Nem beszélhetsz így a barátnőmről! - Tessék?! Erre már mind a ketten ledöbbentünk. De legfőképpen én. Olyan meredt szemekkel bámultam a dobos "barátomat", hogy meglepő, hogy nem estek ki a szemgolyóim.
- Ez a kis fruska a csajod? - kérdezte tőle. - Azt hittem, azért ennyi idő után jobb ízlésed lesz. - ismét lenéző pillantásokat vetett rám.
- Már megbocsáss! - szóltam rá. - De mégis kivagy, hogy ilyeneket mondj? Nem mintha sokat számítana a szavad, de állj le húgicám! - félmosolyra húzta a száját, igazított egy kicsit a fején lévőn kötésén, s újra Ratliff-hoz címezte a mondanivalóját.
- Hmm.. legalább van benne kurázsi! Mégiscsak fölfelé fejlődtél Mackó! - kirázott a hideg amikor nyálasan elkezdett "Mackó"zni. Most először találkoztam vele, de már most megmondhatom, hogy öribarik tuti, hogy nem leszünk!
Mögöttem mocorogni kezdett valaki. Mack volt az! Gyorsan hátrafordultam, és mélyen a szemébe néztem. Ő csak ennyit kérdezett:
- Tényleg együtt vagy Ratliff-al? Gratulálok! - hangja olyan halk és rekedtes volt, mint egy halála napján ülő idős embernek.
- Cssss! Ne beszélj! Tartalékold az energiádat. - szóltam hozzá. - Hogy vagy Mack?
- Ohh.. szóval te vagy McKenzie? Ross sokat mesélt ma rólad. - ült fel az ágyából Kate. - Milyen kár, hogy ilyen csini vagy.. akkor egy szépséget kell elhagynia egy másik szépségért! - a mondatát fokozta egy gúnyos nevetéssel. Nem értettük miről van szó, de legfőképpen Mack nem tudta. Lassan, óvatosan ő is felült az ágyba. Egy kicsit megszédült, de nem foglalkozott vele.
- Mivan?! - kérdezte a vörös barátném, immáron majdnem normális hangon.
- Ohh.. szóval Ross nem is mesélte? Újra összejöttünk! Bejött ide hozzám, hogy meglátogasson, elmondta, hogy még mindig szeret, s megkérdezte, hogy van-e kedvem újra összejönni vele. - áradozott.
- És mit mondtál? - nézett kérdően Ratliff. Kathleen fapofával rámordult:
- Igent, te seggfej! Jó, hogy igent mondtam!
- Szóval akkor Ross... Ross most... szakított velem? - meredt maga elé Mack, s eszméletét megint elvesztvén visszahuppant az ágyra.