*13/1. Fejezet*

Sziasztoook!:D Meghoztam az új részt! Vagyis csak a felét. :D Ugyanis úgy gondoltam, hogy ezt a témát kicsit másképp hozom. Részben, hogy izgulhassatok a szereplőinkért, részben meg ihletem se sok volt, így nekem is egyszerűbb, hogy 2 részletben fogom hozni nektek a 13. Fejezetet! Szóval ez a rész lényegesebben rövidebb lett, mint a többi.. Remélem attól még elnyeri a tetszéseteket, ugyanis semmi nem jutott az eszembe, ami normális téma lehetne és nektek is tetszene.. úgyhogy hagyatkoztam a sulis kémia órákra, mikor úgysem csinálok semmit és agyalhatok a blogon! :D

Na nem is húzom tovább ;) Jó olvasást, és komizzatok ha tetszett!

Puszi: Dina <3

"Magunkra kaptunk egy egyszerű itthoni öltözéket, ugyanis azt terveztük, hogy ma nem megyünk sehova. Beleszagoltam a levegőbe.

- Ti is érzitek ezt? - kérdeztem a csajoktól. Ők is követték a példámat.

- Igen.. mi ez? - fintorgott Rydel. Válasz helyett elindultam futva a lépcsőn a földszintre, hogy megtudjam mi történt. A látvány... ÉRDEKES volt! És nem kellemes!"

Leértünk lihegve a lányokkal.

- Mi a..? - ennyit tudtad csak kinyögni. Az egész konyhát feketeség borította.

- Én csak főzni akartam! - mentegetőzött Ell, miközben a lángoktól ölelt konyhapultra mutogatott.

- Nem érdekelnek a részletek! Menjünk már ki! - kiabált rájuk Stella és köhögni kezdett. Riker gyorsan odarohant hozzá, átkarolta és próbálta takarni a pulcsijával a lány arcát, hogy minél kevesebb füstöt lélegezzen be. Rydel rohant előre a bejárati ajtóhoz, s próbálta feltépni a zárat. Sikertelenül...!

- Öhhm.. srácok! - próbálta továbbra is kinyitni az ajtót. - Nem tudom kinyitni az ajtót! - Ross odarohant segíteni neki, de hiába vannak akkora izmai, amit még a bátyjai is megirigyelnek, még neki sem sikerült.

- Skacok! Ez beragadt! - erőlködött Ross, mire teljesen elképedtünk. Tényleg ez lenne az utolsó napunk?! De akkor legalább miért a saját házamban haljak meg? Ráadásul füstmérgezésben, mert Ellington Ratliff nem tud palacsintát csinálni? Nem volt időm tovább elmélkedni ezen, mert a láng továbbterjedt és elérte a függönyöket. Pont ott álltam és ha Rocky nem ránt el még épp idejében, szerintem leégett volna a felsőm, amit én speciál nem méltányoltam volna.

- Em! Van hátsó kijárat? - kérdezte Riker, miközben még erősebben szorította Stellát. Próbáltam higgadtan válaszolni: - Mert szerinted ha lenne, akkor még itt állnánk? - najó, nem sikerült.. - Emma, én tényleg nagyon sajnálom! - szabadkozott Ratliff. - Hagyd csak! Nem a te hibád volt! - itt kicsit elgondolkodtam. - Vagyis igazából de... de nem hibáztatlak. - mosolyogtam. - Bárkivel megeshetett volna. - látszólag kicsit megenyhült, amitől én is boldogabb lettem. Közelebb lépett hozzám.. Na most vajon mire készülhet? - Emma.. - kezdett bele. - Tudod nem rég óta ismerlek ez tény.. de úgy érzem vonzódom hozzád! És talán nem ez a legmegfelelőbb pillanat és alkalom, de... - DE MI?!?! Hát persze, hogy Ross-nak most kell megzavarnia. - Skacok nagyon cuki ez az érzelgős szitu, jómagam is imádom a szerelmes sztorikat, de Ratliff jól mondtad! Ez nem a legmegfelelőbb pillanat! Talán, ha kimenekülünk az égő romhalmazból, lesz még alkalmad elmondani az érzéseid! - Oké, tény, hogy igaza van, de akkor is! Mindegy.. kimenekülünk innen és elmondhatja, amit szeretne. Mielőtt feleszméltem volna, hogy kieszelek egy tervet, a mögöttem lévő ablak üvege egy reccsenéssel a a földre zúdult. Pechemre a tarkómra is jutott egy kicsi, így ügyességem révén lett egy nem kicsit vértócsa a lapockáim fölött srégen. (*srégen: átlósan, keresztben)
- Nők és gyerekek előre! - kiabálta Rocky. Egy pillanatra érdekes fejjel néztünk rá. - Mi van? A Titanic-ban is ezt kiabálták. - közölte velünk.
- Jah. Meg is halt mindenki! - vágott oda neki Stella, és már rohant is előre. Rydel utána, majd én következtem. A fiúk is szépen libasorban kikászálódtak az égő házból, így szerencsére megmenekültünk mindannyian. Legalábbis azt hittük...
Nem telt 2 percbe és már tűzoltók, mentőautók és rendőrautók álltak a házam előtt, és mindenféle kérdésekkel bombáztak minket. Mikor már azt hittem, nem lehet annál rosszabb, hogy jelenleg nincs hol laknom, még beütött a következő hab a tortán!
- Letartóztatom önt szándékos épületrontásért! - jelentette ki a rendőr Ratliff-nak, és már rakta volna a kezére a bilincseket, mikor közbeléptem:
- Elnézést, de ezt nem teheti! Itt valami félreértés lehet, hisz nem szándékosan tette! - na itt már jöttek persze a többiek is, hogy együtt védjük a dobos barátunkat. És mi lett a vége?!

*~*

- Hát ezt nem hiszem el! - nyavalygott Stella. - Itt poshadunk már vagy 3 napja egy undorító cellában, ahelyett, hogy a plázában töltenénk az időt.. - miközben beszélt, fel s alá járkált a cellában, ami valljuk be egy idő után elég idegesítő volt.

- Még csak 20 perce vagyunk itt, és megtennéd, hogy csak legalább 4 és fél percre befogod a szádat? Már nagyon unom, ahogy hisztizel. - kiabált rá Rocky, mire Riker azonnal a lány védelmére sietett.

- Jólvan öcsi, azért te is állj le! Azzal, hogy Stellát szidod, még nem lesz könnyebb a helyzet! - még mindig nem értem miért védi Stell-t annyira. Riker a lányok terén annyira naiv. Totál átlátszó, hogy a húgom most is ki fogja használni.

- Miért, attól talán egyszerűbb, ha egész nap azt kell hallgatni, hogy - itt elváltoztatta a hangját, hogy jó vékony legyen. - "Jaj, istenem le fog törni a műkörmöm! Úristen mit fogunk csinálni? Ez a hely undorító! Jaj Ellington minden a te hibád!" ÉS EZT NEM BÍROM!!! - akadt ki Rocky.

- Nyugi már szépfiú! - nyugtatgatta Stella. - Abbahagyom, csak állj le! - ráncolta össze homlokát. Rocky közelebb lépett hozzá, épp annyira, hogyha suttogva mondja, a lány jól meghallja.

- Még egy mondat, és a te műkörmeiddel fogom kivésni a cella falait! - felhúzta az egyik szemöldökét, majd idegesen visszahuppant a földre, nekitámasztotta a hátát a falnak és addig verte hátrafelé a fejét a hideg betonba, amíg meg nem fájdult és jajgatva abba nem hagyta. Így ültünk még egy jó darabig... a börtön 4 falának egyik részén, középen senki.

Én és Ratliff egy oldalon. Balra Rocky egyedül - senki nem akart hozzászólni jelenleg, de talán nem is baj -. Velünk szemben Riker és Stella - szóval nézhettük, ahogy Stella teszi magát a szőkeségnek, aki szemmel láthatólag élvezi a helyzetet -. És jobbra Ross és Rydel. Ők édesek voltak, ahogy Rydel Ross vállára hajtotta a fejét.. olyan igazi öcsi-nővér kapcsolat volt közöttük. Erre a gondolatra akaratlanul is elmosolyodtam.

Felhúztam a lábaim és elmélkedni kezdtem. Miért kell így végződnie mindennek? Egy koszos, büdös, mocskos börtönben fogunk megrohadni és ITT, ezen a helyen fog lebomlani a hús a csontvázainkról egy jó pár év múlva! Mivel "érdemeltem ki" mindezt? Mit tettem, ami olyan rossz lett volna, hogy ilyen bűnnel kell fizessek érte? Ezt.. én ezt egyáltalán nem értem.

Sokáig tűnődtem ezen a gondolatmeneten, majd feleszméltem, hogy már késő este van. Utolsó gondolatomat is lezártam valami szép végkifejlettel, majd ráhajtottam a fejem Ellington vállára, ő átkarolt és ott aludtam el a karjai között. Megjegyzem ez az este egyszerre volt csodálatos és szörnyű.

*~*

Immáron eltelt 1 hét... talán 2 is. Már azt nem tudom milyen nap van ma. Körülbelülre tudod csak behatárolni, hogy a 7 nap közüll épp ma melyiket írjuk, és azt is csak úgy, hogy mindennap rublikákkal jelezzük a falon, hogy 'Eltelt 1 nap' '2'; '3'... mint az igazi amerikai filmekben.

Reggeli...! Betoltak nekünk tálcán egy félig megcsócsált majdnem hogy penészes brúgót, valamint egy kis konzerves bablevest. Már nagyjából kezdtem megszokni a börtönkaját, de az íze még a megszokás után is förtelmes volt, így inkább a mai étkezést kihagytam. Nem számítottam semmi vasziszdasz-ra, de azért ennél kulturáltabb fogadtatásban reménykedtem.

- Minden rendben Em? - ült le mellém Ross.

- Mire gondolsz? - kérdeztem vissza, s sebtében letöröltem pár könnycseppet az arcomról.

- Lássuk csak...! - szólt és elkezdte számolgatni az ujjain a tényeket. - Sápadtnak tűnsz; Be van dagadva a szemed; Nem reggeliztél; ....

- Jó ennyi elég lesz, köszi! - nevettem, mire ő is.

- Pedig még csak 3-nál tartottam! - játékosan vállba boxoltam, jelezve, hogy értékelem a humorát, de most nem itt járok. - Nézd! Látom, hogy van valami! Nekem elmondhatod, tudod. - küldött felém egy biztató mosolyt, s már majdnem belekezdtem, mikor megjelent ez emberárnyék. A biztonsági őr volt az. Egy magas, kopasz, tetkókkal teli, izmos állat. Na vele biztos, hogy nem vesznék össze!
- Látogatótok jött! - mondta nekünk, majd arrább állt. Nem hittem a szememnek! EZ... EZ NEM LEHET!! TÉNYLEG Ő AZ?! Vagy a képzeletem már megint játszik velem? Nem, ez egyértelműen ő! Bárhol felismerném, de... de ő...! Hisz.. Úristen, ez biztos, hogy csak valami tréfa!

Új blog!

Sziasztok!:) Sajnos most nem új fejezettel érkezem, de készülőben van!
De szeretném bemutatni/felavatni az új blogomat!:D
A címe: I am Chelsea ----> www.iamchelseakingsford.blogspot.hu
Ez a történet (ahogy meg is említem a másikban) teljesen eltérő lesz ettől. A Live Like We're Dying egy fanfiction, az I am Chelsea pedig egy igazi kitalált történet. Ebben is különböznek egymástól :D
Viszont a témájuk is pont ég és föld. Emma jókislány ebben a blogban, Chelsea viszont egy másik nézőpontból éli az életét. Na jó nem fűzöm tovább:D Remélem a másik blogomat is élvezettel fogjátok olvasni :)
Puszi: Dina <3

*12. Fejezet*

  

Nos.. Sziasztok!:D Újra! Meghoztam a 12. Fejezetet, mint látható ;) Huhh.. mit is mondjak el róla így összefoglalónak?
Nem tudom ti hogy lesztek vele, de nekem ez a romantikusabb oldala jobban tetszik Riker-nek ;) De írjátok meg komiba kérlek - SŐT PARANCS:D - hogy hogy legyen tovább! Riker maradjon ilyen amilyen ebben a fejezetben vagy váltsak?
A második "fontos" dolog: Nem akartam ennyire.. hogy is mondjam.. furcsára csinálni Emma álmát, se ilyen hosszúra!:D Csak így sikerült.. de remélem nem baj! :) Mondjuk már közzétettem, szóval tök mindegy! :D
A harmadik: Nektek tetszik, hogy Stella most ilyen kedves a nővérével? Vagy esetleg maradjon a flegma stílusa? Mind a kettőhöz van már elképzelésem, de szeretnék a kedvetekre tenni, hogy szeressétek a blogom :)


"Nem lenne ellenemre egy este vele meg semmi más sem, de viszont már nem érzem, hogy meg tudnék bízni benne.. Segíts kérlek! - kérlelt engem. Igazából kicsit meglepett, hogy ennyire kiöntötte nekem a lelkét, nem gondoltam volna. - Ne haragudj, hogy ennyire rád zúdítottam ezt, csak te lány vagy.. és a testvére. Gondoltam tudsz segíteni nekem!
- Nos, erre csak annyit tudok mondani, hogy..."

- Nos, erre csak annyit tudok mondani, hogy nem segítek. - közöltem vele egy takaróhuzat felhúzása közben.
- Tessék? - lepődött meg, de nemcsoda. Nyilván nem ezt a reakciót várta tőlem. - De miért nem? Azt hittem egy oldalon állunk! - tettette a sértődöttet, és hogy "bebizonyítsa" ledobta a kispárna huzatját a földre és karba tett kézzel hátat fordított nekem.
- Most utálsz. - jelentettem ki. Látszólag megenyhült egy kicsit, mert felkapta az anyagot amit ledobott és újból a segítőmmé vált. - Azért nem segítek, mert erre neked kell rájönnöd. Mármint arra, hogy mit csinálj. Amíg ez kérdés számodra, szerintem hanyagoljuk is a témát, mert akkor egyértelmű a válasz. - Woow.. milyen bölcs lettem. Még magamon is meglepődöm néha. Ahogy most Riker is.
- De Emma! Bármit megteszek, csak segíts! - hallatszott a hangjában a könyörgés. Kicsit megsajnáltam, én sem tudom mit tennék a helyében.. - Hát.. annyi biztos hogy Stella még mindig szeret téged.
- Erre én is rájöttem. Egyéb dolog? - Beflegmult.. beflegmult! Még egy ilyesfajta beszólás és nem állok jót magamért!
- Ne flegmázz Riker, én nem tűröm el! - és még szerencséje, hogy jó kedvemben talált.
- Jó sajnálom.. - nem volt meg meggyőző, de hagyjuk is. - Csak tényleg tanácstalan vagyok. Nekem fontos Stella.. ő a legelső aki iránt olyat éreztem, mint még soha egyik barátnőm iránt sem! Ő az, akinél minden mozdulatánál hevesebben dobbant a szívem.. a lány, aki már csak azzal képes volt mosolyt csalni az arcomra, hogy rám nézett... és a nő, akiben megtaláltam önmagam... ő képes volt arra, amire a többiek nem: Helyet szorított nekem a szívében! És hiába tett rosszat, nem tudom elfelejteni. Tőlem aztán kézen is állhatna, aztán levágna egy hátra szaltót a 3. emeletről - nevetett. - akkor sem tudnám kiverni a fejemből! - hűű.. ezzel baromira meglepett. Nem hittem volna, hogy Riker tényleg így érez a húgom iránt. - Szóval most egyáltalán nem tudom mitévő legyek.
- Kop kop! - szólított meg minket Rydel, miközben az ajtón is kopogott. - Zavarhatok?
- Te sosem zavarsz! - mosolyogtam rá.
- Tudtam én! - kacsintott. - Bátyó nembánod ha átveszem a helyed, mint szobalány? - nevetett, mire Riker is elmosolyodott és átadta a stafétát egyetlen húgának. - Mi a baj Em? - kérdezte tőlem. Nem tudtam mire érti, hisz nem volt semmi gondom jelenleg.
- Mire gondolsz?
- Sápadtnak tűnsz. Nem szoktál ilyen lenni.. - Hmm.. most én sem tudom, hogy akkor mi bajom van.
- Biztos csak a stressz. - rántottam meg a vállamat. - Sok dolog történt az elmúlt pár napban.
- Ez igaz.. - értett velem egyet, de látszólag nem győztem meg a válaszommal. De istenem! Ha nem tudom, hogy mi a bajom, akkor hogy öntsem ki a lelkem neki?! Rydel már épp szólásra nyitotta volna a száját, de nem volt kedvem mélyebben belemerülni a témába, mert rettegtem, hogy olyat hoz fel ami mélyen érintene.
- Vissza kéne menni a többiekhez. - javasoltam, majd humorosan hozzátettem: - Nem szívesen hagyok 4  őrült srácot és egy pasimágnes csajt a nappalimban egyedül és védtelenül. - nevettem. Rydel csak próbált egy kis mosolyt csalni az arcára kisebb-nagyobb sikerrel. Szerintem nem nekem van bajom, hanem vele történt valami. De mégis mi?
Kiléptünk a szobából, elindultunk - közben még utoljára benéztem Mack szobájába -, aztán komótosan leballagtunk a földszintre.
- A szobák előkészítve srácok! - kiabáltam hozzájuk.
- Hmm.. máris előkészítetted a szobákat? - kacsintott Ratliff, majd villantott egy perverz tekintetet. Ajj anyám..! Hogy neki mindenről ez jut eszébe! Jó, oké, hogy meg kéne válogatnom a szavaimat, de most nem mondtam semmi félreérthetőt szerintem. Kérdésére csak megforgattam a szemem, jelezvén, hogy váltsunk témát.
Balra húzott a tekintetem, ezért engedelmeskedtem neki. Stella és Riker képe jelent meg előttem. Ott ültek a kanapé 2 végében. Közöttük vagy 3 ember elfért volna, akkora volt a távolság. 3 nagydarab ember! "Hát ez elég szánalmas!" - gondoltam magamban. Riker észrevette, hogy őket nézem, ezért közelebb húzódott a lányhoz. Közelebb.. mit is beszélek?! Ha azt a fél centimétert közelhúzódásnak lehet nevezni, akkor talán. Inkább elkapta a tekintetét rólam, bár tudta, hogy nem fogom ennyiben hagyni a dolgot. Nem ússza meg ilyen könnyen!
- Na jó, azt hiszem én bebúrom a saját szobámat és elteszem magam holnapra. - mondtam a többieknek. - Lányok, ha majd jöttök az én szobámat könnyű megtalálni. Egy hatalmas "Felton" felirat van az ajtón. Fiúk, ti meg valószínűleg akkor nem ott vagytok, szóval válasszatok fifty-fifty arányban egy másikat. - nevettem és felsétáltam. A hálókörzetembe érve ledőltem az ágyamra - lusta voltam elmenni zuhanyozni, majd holnap reggel megcsinálom -. Szinte azonnal elnyomott az álom, szóval már nem is emlékszem a lányok mikor jöttem utánam.

"Kitártam az ablakot, és mélyen beszívtam a hűvös, éjszakai levegőt. Éreztem benne a tenger nyirkos és csípős illatát, és a lágy ködét, ahogy felszáll a birtok széles mezőiről, megtelve a virágzó gardénia és nárcisz aromájával. Valahol nem messze reszkető hangon egy bagoly huhogott kettőt, és a távolban egy másik felelt rá. Az erőteljes és ragyogó holdfény egyre csak csalogatott, ahogy megmutatta az alatta elterülő világ részleteit.. Tisztán látszott minden, mintha csak nappal lett volna, csupán a színeket nélkülözték a dolgok. A szürke megannyi árnyalata vonta be a különféle alakzatokat, és az egész tájon a fény és árnyék fenséges játéka vette körbe a formákat. Láttam a harmatot megcsillanni a fűszálak végén, a magnólia vastag leveleinek ívét és a virágok telt, üde tökéletességét.

Balra néztem. Az Öreg Ház falai - amiben anno a családommal laktam - szétmállottak, lassan az egész tákolmány magától is összedőlt volna. Egyedül a holdfény kölcsönzött neki némi tartást és szilárdságot. Szobái üresek és elhagyatottak voltak. Túl sokáig szolgáltak szellemek lakhelyéül.
Előrehajoltam, hogy becsukjam az ablakot és ezzel kirekesszem a csípős éjszakai levegőt. Ebben a pillanatban a szél belekapott a fákba, rázni kezdte sötét, vastag ágaikat, és mintha még a Hold is megremegett volna. Tekintetem végigsiklott a ház oromzatán, majd a terebélyes réten, és hirtelen elakadt a lélegzetem. Egy pillanatra ugyanis megláttam - vagy legalábbis úgy véltem, hogy látom - egy nő alakját a fák árnyai alatt.
Pusztán a körvonalát tudtam kivenni, de úgy láttam tetőtől talpig fehérbe burkolózott, szoknyája a pázsitot súrolta. Köpenyt viselt, amelynek csuklyája elrejtette a haját és árnyékba vonta az arcát, de a fejtartásából ítélve épp abba az irányba nézett, ahol én álltam.
Vajon ez a látomás is csak a töprengéseim következménye? Lehetséges, hogy az álmaim és a gondolataim szellemeket szabadítottak a világra? Nem, ez nem egy fantom volt. A nő egyértelműen ott állt a nyugati oldal ablakaival szemben. Aztán megfordult, elindult és hamarosan végleg eltűnt a szemem elől a sötétlő fák között."

Verejtékezve ültem fel az ágyamban, és hatalmasat ugrottam ülőhelyzetemben, mikor 2 kíváncsi és aggódó szempár tekintett vissza rám teljes közelségből.
- Minden rendben Em? - kérdezte Stella.
- Persze, minden frankó! Mi lenne? -  hazudtam.
- Csak mert le vagy izzadva és olyanokat beszéltél álmodban, hogy: "Ne, menj onnan!" meg "Ki vagy? S mit keresel?" - azért valld be, hogy ez kissé furcsa. Jó ebben igaza volt. Most mit mondjak? Mondjam el, hogy mit álmodtam? Bár még én magam sem tudom, hogy mi volt pontosan. Lehet inkább várnom kéne vele.. de akkor most mit találjak ki?
- Csak rosszat álmodtam. - közöltem velük. Remélem ezzel megúszom és nem kérdezősködnek tovább.
- De biztos nincs semmi baj? - aggódott Rydel. - Tudod, bennünk megbízhatsz! Legalábbis bennem. - javította ki magát, majd fintorogva Stellára nézett. Látszólag a húgom nem ANNYIRA sértődött meg ezen.
- Miss Hiszti úgy érti, hogy bízhatsz BENNÜNK. - emelete ki a "bennünk" szócskát. - Lehet, hogy engem nem bírsz Rydel, de a nővérem fontos. - intézte hozzá a szavait, de közben rá sem nézett csak az arcomat vizsgálta, hátha talált valami "nyomot".
- Tutira jól vagyok csajok. - mondtam apró mosollyal.
- Okééé... - húzta el Stella. - De azért ha bármi van, szólj!
- Úgy lesz! - biztattam, majd egyszerre felugrottak az ágyamra és megöleltek.
- Hiányoztál. - suttogta a fülembe a húgom. Annyira megható volt a pillanat. Sose hallottam még tőle olyat, hogy "Hiányoztál!" Nagyon jól esett.
Hirtelen kiugrottam az ölelő karok közül és kifutottam a folyosóra.
- Palacsinta reggeli!! - kiáltottam el magam. - Az első 3 nutellásat kap! - s már futottam is a konyhába megcsinálni őket.
A tészta kész: pipa! Hátrafordultam és a 3 "jutalomfalatra" váró vendégem már lent is volt és várt. Rydel, Stella és Ross. Riker lihegve futott le, azt mondogatva magában, hogy: Palacsinta, palacsinta, palacsinta! De mikor leért és meglátta, hogy elvették a nutellás palacsintára szánt helyét, szitkozódni kezdett.
- Én akartam a csokisat! - durcizott. - Ez igazságtalanság! Biztos, hogy csaltak! - én ezen csak mosolyogni tudtam, helyette visszatértem a sütés-főzéshez. Megpróbáltam 2x feldobni a palacsintát, de nem sikerült. Mind a kétszer leesett a földre. Ratliff mögém lépett.
- Hagyd csak! Segítek. - mosolygott, és átvette tőlem a konyhafőnök szerepet. Leültem a többiek közé a nappaliba. Épp egy beszélgetés közepébe csöppentem bele.
- Jaj, emlékeztek amikor 2010-ben egy táncversenyen felkaptam egy megpörgettem Kayla-t? - ámuldozott Rydel és vigyorogva gondolt vissza az eseményre.
- Remélem velem ilyet nem fogsz csinálni. - mondta magának Stella. Bár tényleg nem akarta a szemébe mondani Rydel-nek, csak persze, hogy akkor hallgat el mindenki.
- Nyugi a gravitáció most a kedvedre tett. - szólt vissza a szőkeség, utalva, hogy Stella duci. Bár szerintem egész jó alakja van.. semmi felesleg nincs rajta. Várjunk! Miért is védem őt?!
- Lányok! - kérte Rocky. - Mióta Stella itt van, folyton veszekedtek. Hajnali 2-kor is arra keltem, hogy marjátok egymást! - Wow.. veszekedtek? Jó mélyen aludhattam.
- Na jó, én felmegyek és felöltözöm. Ha akartok jöttök, ha nem, akkor megkérnélek, hogy hagyjátok épségben a berendezést. - mondtam a lányoknak.
- Figyelek rájuk, nyugi! - nevetett Ross. Én csak bólintottam, majd menet közben odasúgtam Riker-nek:
- Figyelj Ross-ra, hogy figyeljen a lányokra! - elmosolyodott, szóval arra következtettem, hogy vette a lapot.
Felértem az emeltre, gyors elmentem zuhanyozni.
Beültem a kádba és egész végig az álmom járt az eszemben.. Mi köze volt az álmomnak a régi lakásunkhoz? És ki volt az a nő? Mert tutira volt ott egy fehér ruhás nő! Nézzetek debilnek, de megesküdnék, hogy ismertem.. legalábbis álmomban ismertem valahonnan. De ki lehetett?? Egyszerűen nem értem.. teljesen összezavarodtam most.. biztos, hogy van jelentősége, de nem tudom, hogy mi.. a értelmét sem látom, akkor hogyan jönnék rá a jelentésére??!!
Mindenféle gondolat cikázott a fejemben, miközben kiszálltam a kádból, és a szobám felé vettem az irányt.
A lányok már bent voltak és síri csöndben ültek - Rydel az ágyamon, Stella pedig a földön törökülésben. -
- Hát ti? - kérdeztem tőlük. - Mégiscsak felöltöztök?
- Szeretnénk bocsánatot kérni. - hajtotta le a fejét a húgom.
- Hogy mondod? Nem értettem tisztán. - hajoltam közelebb hozzá.
- Tudom, hogy értetted. Nem mondom ki még egyszer! -nevetett.
- Én megpróbáltam! - rántottam meg poénból a vállamat, majd együtt nevettünk 3-an.
Megkérdeztem, hogy adjak-e nekik valami ruhát mára. Rydel elfogadta, ugyanis őnála nem volt semmi, Stellának viszont volt egy egész bőröndje tele mindenféle ruhával.

 Stella ruhája

 Emma ruhája

 Rydel szettje

Magunkra kaptunk egy egyszerű itthoni öltözéket, ugyanis azt terveztük, hogy ma nem megyünk sehova. Beleszagoltam a levegőbe.

- Ti is érzitek ezt? - kérdeztem a csajoktól. Ők is követték a példámat.

- Igen.. mi ez? - fintorgott Rydel. Válasz helyett elindultam futva a lépcsőn a földszintre, hogy megtudjam mi történt. A látvány... ÉRDEKES volt! És nem kellemes!