*12. Fejezet*

  

Nos.. Sziasztok!:D Újra! Meghoztam a 12. Fejezetet, mint látható ;) Huhh.. mit is mondjak el róla így összefoglalónak?
Nem tudom ti hogy lesztek vele, de nekem ez a romantikusabb oldala jobban tetszik Riker-nek ;) De írjátok meg komiba kérlek - SŐT PARANCS:D - hogy hogy legyen tovább! Riker maradjon ilyen amilyen ebben a fejezetben vagy váltsak?
A második "fontos" dolog: Nem akartam ennyire.. hogy is mondjam.. furcsára csinálni Emma álmát, se ilyen hosszúra!:D Csak így sikerült.. de remélem nem baj! :) Mondjuk már közzétettem, szóval tök mindegy! :D
A harmadik: Nektek tetszik, hogy Stella most ilyen kedves a nővérével? Vagy esetleg maradjon a flegma stílusa? Mind a kettőhöz van már elképzelésem, de szeretnék a kedvetekre tenni, hogy szeressétek a blogom :)


"Nem lenne ellenemre egy este vele meg semmi más sem, de viszont már nem érzem, hogy meg tudnék bízni benne.. Segíts kérlek! - kérlelt engem. Igazából kicsit meglepett, hogy ennyire kiöntötte nekem a lelkét, nem gondoltam volna. - Ne haragudj, hogy ennyire rád zúdítottam ezt, csak te lány vagy.. és a testvére. Gondoltam tudsz segíteni nekem!
- Nos, erre csak annyit tudok mondani, hogy..."

- Nos, erre csak annyit tudok mondani, hogy nem segítek. - közöltem vele egy takaróhuzat felhúzása közben.
- Tessék? - lepődött meg, de nemcsoda. Nyilván nem ezt a reakciót várta tőlem. - De miért nem? Azt hittem egy oldalon állunk! - tettette a sértődöttet, és hogy "bebizonyítsa" ledobta a kispárna huzatját a földre és karba tett kézzel hátat fordított nekem.
- Most utálsz. - jelentettem ki. Látszólag megenyhült egy kicsit, mert felkapta az anyagot amit ledobott és újból a segítőmmé vált. - Azért nem segítek, mert erre neked kell rájönnöd. Mármint arra, hogy mit csinálj. Amíg ez kérdés számodra, szerintem hanyagoljuk is a témát, mert akkor egyértelmű a válasz. - Woow.. milyen bölcs lettem. Még magamon is meglepődöm néha. Ahogy most Riker is.
- De Emma! Bármit megteszek, csak segíts! - hallatszott a hangjában a könyörgés. Kicsit megsajnáltam, én sem tudom mit tennék a helyében.. - Hát.. annyi biztos hogy Stella még mindig szeret téged.
- Erre én is rájöttem. Egyéb dolog? - Beflegmult.. beflegmult! Még egy ilyesfajta beszólás és nem állok jót magamért!
- Ne flegmázz Riker, én nem tűröm el! - és még szerencséje, hogy jó kedvemben talált.
- Jó sajnálom.. - nem volt meg meggyőző, de hagyjuk is. - Csak tényleg tanácstalan vagyok. Nekem fontos Stella.. ő a legelső aki iránt olyat éreztem, mint még soha egyik barátnőm iránt sem! Ő az, akinél minden mozdulatánál hevesebben dobbant a szívem.. a lány, aki már csak azzal képes volt mosolyt csalni az arcomra, hogy rám nézett... és a nő, akiben megtaláltam önmagam... ő képes volt arra, amire a többiek nem: Helyet szorított nekem a szívében! És hiába tett rosszat, nem tudom elfelejteni. Tőlem aztán kézen is állhatna, aztán levágna egy hátra szaltót a 3. emeletről - nevetett. - akkor sem tudnám kiverni a fejemből! - hűű.. ezzel baromira meglepett. Nem hittem volna, hogy Riker tényleg így érez a húgom iránt. - Szóval most egyáltalán nem tudom mitévő legyek.
- Kop kop! - szólított meg minket Rydel, miközben az ajtón is kopogott. - Zavarhatok?
- Te sosem zavarsz! - mosolyogtam rá.
- Tudtam én! - kacsintott. - Bátyó nembánod ha átveszem a helyed, mint szobalány? - nevetett, mire Riker is elmosolyodott és átadta a stafétát egyetlen húgának. - Mi a baj Em? - kérdezte tőlem. Nem tudtam mire érti, hisz nem volt semmi gondom jelenleg.
- Mire gondolsz?
- Sápadtnak tűnsz. Nem szoktál ilyen lenni.. - Hmm.. most én sem tudom, hogy akkor mi bajom van.
- Biztos csak a stressz. - rántottam meg a vállamat. - Sok dolog történt az elmúlt pár napban.
- Ez igaz.. - értett velem egyet, de látszólag nem győztem meg a válaszommal. De istenem! Ha nem tudom, hogy mi a bajom, akkor hogy öntsem ki a lelkem neki?! Rydel már épp szólásra nyitotta volna a száját, de nem volt kedvem mélyebben belemerülni a témába, mert rettegtem, hogy olyat hoz fel ami mélyen érintene.
- Vissza kéne menni a többiekhez. - javasoltam, majd humorosan hozzátettem: - Nem szívesen hagyok 4  őrült srácot és egy pasimágnes csajt a nappalimban egyedül és védtelenül. - nevettem. Rydel csak próbált egy kis mosolyt csalni az arcára kisebb-nagyobb sikerrel. Szerintem nem nekem van bajom, hanem vele történt valami. De mégis mi?
Kiléptünk a szobából, elindultunk - közben még utoljára benéztem Mack szobájába -, aztán komótosan leballagtunk a földszintre.
- A szobák előkészítve srácok! - kiabáltam hozzájuk.
- Hmm.. máris előkészítetted a szobákat? - kacsintott Ratliff, majd villantott egy perverz tekintetet. Ajj anyám..! Hogy neki mindenről ez jut eszébe! Jó, oké, hogy meg kéne válogatnom a szavaimat, de most nem mondtam semmi félreérthetőt szerintem. Kérdésére csak megforgattam a szemem, jelezvén, hogy váltsunk témát.
Balra húzott a tekintetem, ezért engedelmeskedtem neki. Stella és Riker képe jelent meg előttem. Ott ültek a kanapé 2 végében. Közöttük vagy 3 ember elfért volna, akkora volt a távolság. 3 nagydarab ember! "Hát ez elég szánalmas!" - gondoltam magamban. Riker észrevette, hogy őket nézem, ezért közelebb húzódott a lányhoz. Közelebb.. mit is beszélek?! Ha azt a fél centimétert közelhúzódásnak lehet nevezni, akkor talán. Inkább elkapta a tekintetét rólam, bár tudta, hogy nem fogom ennyiben hagyni a dolgot. Nem ússza meg ilyen könnyen!
- Na jó, azt hiszem én bebúrom a saját szobámat és elteszem magam holnapra. - mondtam a többieknek. - Lányok, ha majd jöttök az én szobámat könnyű megtalálni. Egy hatalmas "Felton" felirat van az ajtón. Fiúk, ti meg valószínűleg akkor nem ott vagytok, szóval válasszatok fifty-fifty arányban egy másikat. - nevettem és felsétáltam. A hálókörzetembe érve ledőltem az ágyamra - lusta voltam elmenni zuhanyozni, majd holnap reggel megcsinálom -. Szinte azonnal elnyomott az álom, szóval már nem is emlékszem a lányok mikor jöttem utánam.

"Kitártam az ablakot, és mélyen beszívtam a hűvös, éjszakai levegőt. Éreztem benne a tenger nyirkos és csípős illatát, és a lágy ködét, ahogy felszáll a birtok széles mezőiről, megtelve a virágzó gardénia és nárcisz aromájával. Valahol nem messze reszkető hangon egy bagoly huhogott kettőt, és a távolban egy másik felelt rá. Az erőteljes és ragyogó holdfény egyre csak csalogatott, ahogy megmutatta az alatta elterülő világ részleteit.. Tisztán látszott minden, mintha csak nappal lett volna, csupán a színeket nélkülözték a dolgok. A szürke megannyi árnyalata vonta be a különféle alakzatokat, és az egész tájon a fény és árnyék fenséges játéka vette körbe a formákat. Láttam a harmatot megcsillanni a fűszálak végén, a magnólia vastag leveleinek ívét és a virágok telt, üde tökéletességét.

Balra néztem. Az Öreg Ház falai - amiben anno a családommal laktam - szétmállottak, lassan az egész tákolmány magától is összedőlt volna. Egyedül a holdfény kölcsönzött neki némi tartást és szilárdságot. Szobái üresek és elhagyatottak voltak. Túl sokáig szolgáltak szellemek lakhelyéül.
Előrehajoltam, hogy becsukjam az ablakot és ezzel kirekesszem a csípős éjszakai levegőt. Ebben a pillanatban a szél belekapott a fákba, rázni kezdte sötét, vastag ágaikat, és mintha még a Hold is megremegett volna. Tekintetem végigsiklott a ház oromzatán, majd a terebélyes réten, és hirtelen elakadt a lélegzetem. Egy pillanatra ugyanis megláttam - vagy legalábbis úgy véltem, hogy látom - egy nő alakját a fák árnyai alatt.
Pusztán a körvonalát tudtam kivenni, de úgy láttam tetőtől talpig fehérbe burkolózott, szoknyája a pázsitot súrolta. Köpenyt viselt, amelynek csuklyája elrejtette a haját és árnyékba vonta az arcát, de a fejtartásából ítélve épp abba az irányba nézett, ahol én álltam.
Vajon ez a látomás is csak a töprengéseim következménye? Lehetséges, hogy az álmaim és a gondolataim szellemeket szabadítottak a világra? Nem, ez nem egy fantom volt. A nő egyértelműen ott állt a nyugati oldal ablakaival szemben. Aztán megfordult, elindult és hamarosan végleg eltűnt a szemem elől a sötétlő fák között."

Verejtékezve ültem fel az ágyamban, és hatalmasat ugrottam ülőhelyzetemben, mikor 2 kíváncsi és aggódó szempár tekintett vissza rám teljes közelségből.
- Minden rendben Em? - kérdezte Stella.
- Persze, minden frankó! Mi lenne? -  hazudtam.
- Csak mert le vagy izzadva és olyanokat beszéltél álmodban, hogy: "Ne, menj onnan!" meg "Ki vagy? S mit keresel?" - azért valld be, hogy ez kissé furcsa. Jó ebben igaza volt. Most mit mondjak? Mondjam el, hogy mit álmodtam? Bár még én magam sem tudom, hogy mi volt pontosan. Lehet inkább várnom kéne vele.. de akkor most mit találjak ki?
- Csak rosszat álmodtam. - közöltem velük. Remélem ezzel megúszom és nem kérdezősködnek tovább.
- De biztos nincs semmi baj? - aggódott Rydel. - Tudod, bennünk megbízhatsz! Legalábbis bennem. - javította ki magát, majd fintorogva Stellára nézett. Látszólag a húgom nem ANNYIRA sértődött meg ezen.
- Miss Hiszti úgy érti, hogy bízhatsz BENNÜNK. - emelete ki a "bennünk" szócskát. - Lehet, hogy engem nem bírsz Rydel, de a nővérem fontos. - intézte hozzá a szavait, de közben rá sem nézett csak az arcomat vizsgálta, hátha talált valami "nyomot".
- Tutira jól vagyok csajok. - mondtam apró mosollyal.
- Okééé... - húzta el Stella. - De azért ha bármi van, szólj!
- Úgy lesz! - biztattam, majd egyszerre felugrottak az ágyamra és megöleltek.
- Hiányoztál. - suttogta a fülembe a húgom. Annyira megható volt a pillanat. Sose hallottam még tőle olyat, hogy "Hiányoztál!" Nagyon jól esett.
Hirtelen kiugrottam az ölelő karok közül és kifutottam a folyosóra.
- Palacsinta reggeli!! - kiáltottam el magam. - Az első 3 nutellásat kap! - s már futottam is a konyhába megcsinálni őket.
A tészta kész: pipa! Hátrafordultam és a 3 "jutalomfalatra" váró vendégem már lent is volt és várt. Rydel, Stella és Ross. Riker lihegve futott le, azt mondogatva magában, hogy: Palacsinta, palacsinta, palacsinta! De mikor leért és meglátta, hogy elvették a nutellás palacsintára szánt helyét, szitkozódni kezdett.
- Én akartam a csokisat! - durcizott. - Ez igazságtalanság! Biztos, hogy csaltak! - én ezen csak mosolyogni tudtam, helyette visszatértem a sütés-főzéshez. Megpróbáltam 2x feldobni a palacsintát, de nem sikerült. Mind a kétszer leesett a földre. Ratliff mögém lépett.
- Hagyd csak! Segítek. - mosolygott, és átvette tőlem a konyhafőnök szerepet. Leültem a többiek közé a nappaliba. Épp egy beszélgetés közepébe csöppentem bele.
- Jaj, emlékeztek amikor 2010-ben egy táncversenyen felkaptam egy megpörgettem Kayla-t? - ámuldozott Rydel és vigyorogva gondolt vissza az eseményre.
- Remélem velem ilyet nem fogsz csinálni. - mondta magának Stella. Bár tényleg nem akarta a szemébe mondani Rydel-nek, csak persze, hogy akkor hallgat el mindenki.
- Nyugi a gravitáció most a kedvedre tett. - szólt vissza a szőkeség, utalva, hogy Stella duci. Bár szerintem egész jó alakja van.. semmi felesleg nincs rajta. Várjunk! Miért is védem őt?!
- Lányok! - kérte Rocky. - Mióta Stella itt van, folyton veszekedtek. Hajnali 2-kor is arra keltem, hogy marjátok egymást! - Wow.. veszekedtek? Jó mélyen aludhattam.
- Na jó, én felmegyek és felöltözöm. Ha akartok jöttök, ha nem, akkor megkérnélek, hogy hagyjátok épségben a berendezést. - mondtam a lányoknak.
- Figyelek rájuk, nyugi! - nevetett Ross. Én csak bólintottam, majd menet közben odasúgtam Riker-nek:
- Figyelj Ross-ra, hogy figyeljen a lányokra! - elmosolyodott, szóval arra következtettem, hogy vette a lapot.
Felértem az emeltre, gyors elmentem zuhanyozni.
Beültem a kádba és egész végig az álmom járt az eszemben.. Mi köze volt az álmomnak a régi lakásunkhoz? És ki volt az a nő? Mert tutira volt ott egy fehér ruhás nő! Nézzetek debilnek, de megesküdnék, hogy ismertem.. legalábbis álmomban ismertem valahonnan. De ki lehetett?? Egyszerűen nem értem.. teljesen összezavarodtam most.. biztos, hogy van jelentősége, de nem tudom, hogy mi.. a értelmét sem látom, akkor hogyan jönnék rá a jelentésére??!!
Mindenféle gondolat cikázott a fejemben, miközben kiszálltam a kádból, és a szobám felé vettem az irányt.
A lányok már bent voltak és síri csöndben ültek - Rydel az ágyamon, Stella pedig a földön törökülésben. -
- Hát ti? - kérdeztem tőlük. - Mégiscsak felöltöztök?
- Szeretnénk bocsánatot kérni. - hajtotta le a fejét a húgom.
- Hogy mondod? Nem értettem tisztán. - hajoltam közelebb hozzá.
- Tudom, hogy értetted. Nem mondom ki még egyszer! -nevetett.
- Én megpróbáltam! - rántottam meg poénból a vállamat, majd együtt nevettünk 3-an.
Megkérdeztem, hogy adjak-e nekik valami ruhát mára. Rydel elfogadta, ugyanis őnála nem volt semmi, Stellának viszont volt egy egész bőröndje tele mindenféle ruhával.

 Stella ruhája

 Emma ruhája

 Rydel szettje

Magunkra kaptunk egy egyszerű itthoni öltözéket, ugyanis azt terveztük, hogy ma nem megyünk sehova. Beleszagoltam a levegőbe.

- Ti is érzitek ezt? - kérdeztem a csajoktól. Ők is követték a példámat.

- Igen.. mi ez? - fintorgott Rydel. Válasz helyett elindultam futva a lépcsőn a földszintre, hogy megtudjam mi történt. A látvány... ÉRDEKES volt! És nem kellemes!