*8. Fejezet*

Hellókaa :D Meghoztam a 8. részt! :33 Nem tudom, ez most olyan furi lett.. és tényleg bocsánat a Mack pártiaknak... nem így akartam :ss

"- És mit mondtál? - nézett kérdően Ratliff. Kathleen fapofával rámordult:
- Igent, te seggfej! Jó, hogy igent mondtam!
- Szóval akkor Ross... Ross most... szakított velem? - meredt maga elé Mack, s eszméletét megint elvesztvén visszahuppant az ágyra."

Egy pillanatig vártam, majd odaléptem lassan Mack-hez. Keltegetni próbáltam, de nem mozdult. Semmi reakció! Nagyon megijedtem!!
- Mack! - kicsit beleremegtem a gondolatba, hogy mi van ha... ha... nem, hagyjuk! Ez hülyeség! Még csak 17 éves, nem halhat meg! Gondolatomat elvetettem, hisz ez nem történhet meg!  Maximum "Z" tervként... de még akkor sem, hisz manapság már mindenre van gyógyír.
"Túl kombinálom a dolgokat!" - gondoltam magamban, de ekkor egy sípoló hang ütötte meg a fülemet. Rögtön odakaptam a tekintetemet. A monitoron McKenzie szívverésének ritmusa volt látható. Lassan mozgott a vonal, néha-néha megingott, s most hirtelen felgyorsult. Örültem neki, végre visszaállt normálra a lüktetés. Fellélegeztem, de abban a pillanatban MEGÁLLT!!
Teljesen elkerekedtek a szemeim! Azonnal odarohantam a szerkezethez, s elkezdtem ütögetni! Persze nem annyira erősen, mert a sokk hatására minden erőm elhagyott.
Ratliff óvatosan mögém lépett, s gyengéden átkarolt. Megfordultam, hogy szembe legyek vele, a szemeimből előtörtek a könnyek, s szorosan magamhoz húztam. Így álltunk pár percig, közben könnyeimmel pólóját áztattam.
- Nem lehet! Ez nem igaz!- dünnyögtem a mellkasába. - A kijelző téved!
- Shhh! - csitítgatott Ratliff, s adott egy puszit egy fejem búbjára. Kicsit elhúzódtam tőle, de öleléséből nem mozdultam ki.
- Te! - mutattam Kathleen-re. - Te tetted ezt te ribanc! Te ölted meg McKenzie-t! - bőgtem, s hangomban szintúgy visszatükröződött a harag, mint a szemeimben. Szörnyen gyűlöltem őt! Hogy tehetett ilyet? Ez nem lehet igaz! Neki akartam rontani Kate-nek, de Ratliff lefogott.
- Engedj el, különben te is úgy jársz, mint Kate! - kiáltottam a fiúra, s fészkelődni kezdtem. De ő csak nem engedett a szorításából, SŐT! Minél jobban erőlködtem, annál erősebben tartott vissza. Hallottam a "gyilkos'" utolsó ördögi mondatát - "Kimennétek? Pihennem kell." - amit egy gúnyos nevetéssel társított, majd a következő pillanatban már a kórház folyosóján találtam magam. A szemeim bedagadtak a sírástól, kék íriszem pedig vérvörössé változott a dühtől. Lábaim remegtek, mint a nyárfalevél, egyetlen támaszom Ratliff volt, aki mindig ott volt, mikor épp az összeesés határán voltam.
- Skacok, mi történt odabent? És Emma miért sírsz? - szegezte hozzánk aggódó tekintettel kérdéseit Rocky.
- Nem akarok róla beszélni... - magamon is meglepődtem, hogy egyáltalán ki tudtam nyögni valami értelmes mondatot. Leültem egy padra, s folytattam a sírást, mit sem törődve azzal, hogy a többiek engem bámulnak. - Ratliff hazavinnél? - kérdeztem, s elővettem egy zsebkendőt, hogy kifújjam az orromat. A srác egy kicsit habozott - nyilván meglepte a kérdésem. - majd Riker felé fordult, aki a zsebéből elővette a kocsikulcsot, s Ratliff tenyerébe nyomta. Felém nyújtotta a kezét, amit illedelmesen elfogadtam, s kiléptünk az épületből. Kiléptünk a helyről, ahol láttam életét veszteni a legjobb barátnőmnek! Kiléptünk onnan, ahol a kedvenc bandám énekesének a titkos exe megölte a valaha volt legjobb barátnőmet!!!!! Hihetetlenül hangzik igaz?! Nem hazudok, ha azt mondom, én magam sem hiszem el!
Az ajtón kiérve vízcseppek csípték piros arcomat. Összébb húztam a pulóverem cipzárját, hogy annyira ne ázzak meg, viszont Ratliff megelőzött, s kockáztatván a koncertjüket és a megfázást, levette magáról a pulcsiját és rám terítette. Ő egy szál fehér átázott pólóban, én pedig 2 réteg pulcsiban ballagtam a fekete Fiat felé.
Illedelmesen kinyitotta nekem az ajtót, de annyira el voltam kenődve, hogy még megköszönni sem volt erőm. Betette a kulcsot, sebességbe tette a váltót, s várt. Nem tudtam miért, de várt. Egy ideig csak némán bámultunk kifelé, néztük ahogy a szemerkélő esőnek már nyoma sincs. Helyette leszakadt az ég, s csak úgy zuhogott, mintha feneketlen dézsából öntenék. Csönd volt. Végtelen csönd. Már - már kínos csönd.
- Jól vagy? - törte meg a csendet Ratliff, s megborzolta nedves, lelapult haját.
- Tipp? - egyszerűen nem tudtam mit válaszoljak. NEM VOLTAM JÓL! EGYÁLTALÁN NEM! De mégis mit mondhattam volna? Így is eléggé elvettem a kedvét... ráadásul az én hibámból vagyunk most ebben a helyzetben. Ha aznap nem megyünk el arra hülye táncos válogatóra, McKenzie nem szeret bele Ross-ba, s most... most... most még mindig itt lenne velem, s együtt szomorkodnánk, hogy miért nem mentünk el a válogatóra, holott pedig milyen nagy álma vált volna valóra! Szörnyen érzem magam! Én vagyok a világ legrosszabb barátnője! Szóval.. akkor nem is Kathleen "ölte meg" Mack-et, hanem... ÉN!!
Gondolkodásomból az eszmélt fel, hogy a motor leállt. Itthon voltunk. Észre sem vettem, hogy ennyire elment az idő. Pedig nem is merültem el annyira a gondolataimban. Azt hiszem...
- Na, megjöttünk! - szólt Ratliff, s hátradőlt az ülésben, de tekintetét egy pillanatra sem vette le a szélvédőről. Kicsit elmerült abban, ahogy az esőcseppek különféle formában esnek az üvegablakra, ezért vétek lett volna megzavarnom. De nem bírtam magammal:
- Nincs kedved feljönni? - rám nézett. Látszólag meglepte a kérdésem. Nem csodálom, hogy meglepődött, hisz én is meglepődtem volna. De ne értsétek félre, semmi hátsó szándék nem motoszkált bennem! Csak szükségem volt valakire.. Töprengett valamin. Kicsit sokáig is.. már kezdtem megijedni a válaszától, végül mosolyra húzta a száját, s vadul bólogatni kezdett. Villámsebességgel kipattant a fekete Fiat-ból, kinyitotta nekem az ajtót, én pedig búskomor arccal kiszálltam. Az ajtóhoz sétáltam, míg ő lezárta az autót.
A házba beérve ismerős illat fogadott. Őszi falevelek. Ezt a légfrissítőt még McKenzie vette. Eszembe jutott mikor júniusban hazatért a boltból, s nagy boldogan újságolta, hogy mikor meglátta nem tudott neki ellenállni, és, hogy majd ősszel milyen jó lesz ez a légfrissítő.. Én meg ahelyett, hogy egyetértettem volna, jól leszidtam, hogy mégis mire gondolt?! Annyira hülye vagyok! Úgy tűnik apámnak igaza volt, mikor elhagyott minket: Ha ő elmegy, mindenkit el fogunk veszíteni, aki fontos!
Beléptem a nappaliba, leültem a hófehér garnitúrára, s a térdemmel a könyökömet támasztva a tenyerembe temettem az arcomat. Egyszerűen nem tudtam abbahagyni a sírást.. Nem ment! És őszintén szólva nem is akartam.. jól esett kiadni magamból mindent! Rám fért már egy kiadós sírás, de nem úgy gondoltam, hogy ezt valaki miatt kell megtennem! Ratliff leült mellém. Először még csak óvatosan helyezkedett el, majd kicsivel később már kényelmesen elfoglalta a mellettem lévő helyet. Odabújtam hozzá, s a könnyeim miatt még jobban összevizeztem az amúgy is csurom vizes pólóját. Nem állt szándékomban, de nem tudtam mit csinálni.
- Sajnálom! - suttogta. Felemeltem a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Nem értettem miért kér bocsánatot, hisz ő nem tehet semmiről. Rémesen közel voltunk egymáshoz, de jelen pillanatban ez sem zavart.
- Mit? - kérdeztem. Válaszától nagyon meglepődtem. Válasz.. hát nem is kifejezettem mondhatom válasznak, de mégis megmagyarázott mindent. Mire feleszméltem, már forró ajkait éreztem a sajátomon. Automatikusan visszacsókoltam, de fogalmam sincs, hogy miért... a tudatalattim átruházta magára az irányítást. Nekem esélyem sem volt.
Végül sikerült megtörnöm az elmémet, s újra észhez kaptam. Rögtön eltoltam magamtól Ratliff-ot és furcsán méregetni kezdtem. Először is azt nem értettem, hogy hogy jött ahhoz, hogy ilyet tegyen. Másodszor pedig, ha mégis ilyenre vetemedik, akkor rosszkor csinálta. Ez nem épp a legmegfelelőbb alkalom volt arra, hogy megcsókoljon.
- Én.. én sajnálom. - mentegetőzött, s a szemében láttam, hogy tényleg bánja a dolgot.
- Most már elsőre értettem, hogy mit.. - motyogtam magam elé. A mellettem lévő hely megemelkedett. Ratliff felállt.
- Mennem kell. - csak ennyi mondott, s elindult a kijárat felé. Gyorsan lábra álltam én is, s követtem az ajtóig. Nem leszek bunkó, ha már elmegy legalább kikísérem. Az ajtóban megállt egy pillanatra, s rám pillantott. Én gyorsan vettem a lapot, lekaptam magamról a pulcsiját, s felé nyújtottam. Mosolyogva "Nem!"-et intett. Na jó, akkor mégsem értettem, mit szeretett volna. Ratliff furcsa.. mióta ismerem - ha csak a rádióból/tv-ből is - egyszerűen nem tudtam kiismerni. A titkolózás mindig is nagy tehetsége volt.
Még egy utolsó mosolyt villantott, valamint egy "Kitartást!", majd sarkon fordult, s itt hagyott. Már csak annyit láttam, hogy beszáll a fekete Fiat-ba és elhajt. Lélegzetvételem lassú volt... őrülten lassú! Nagy nehezen rászántam magam arra, hogy becsukjam a bejárati ajtót, de a kezem még akkor is a kilincsen tartottam, mikor hallottam a zár kattanását. Mintha odakövezték volna. Nem mozdult. Összerogyott alattam a lábam, s a hideg kőre estem. Bal kezemmel a szememet törölgettem, míg a jobb egy tizedmásodpercre nem engedett a kilincs szorításából. Teljesen összezuhantam... miért történik ez?!
Bárcsak kinyitnám a szemem és kiderülne, hogy minden csak egy rossz rémálom! Hm... egy próbát megér.
De nem sikerült!

Hatalmas nehézségek árán, de sikerült elszakadnom a kilincstől, s valahogy felkúszni a kanapéra. Annyi erőm már nem volt, hogy felmenjek az emeletre a saját ágyamba.
Párnám viszont nem volt, így Ratliff pulcsiját használtam annak. Ráhajtottam a fejem az összegyűrt ruhadarabra, de amint megéreztem Ratliff jellegzetes illatát, eszembe jutott a nemrég történt csók, s megint előtört belőlem a sírás. Hirtelen - öntudatlan ötlettől vezérelve - ledobtam a pulcsit a földre, s inkább a kanapé bőrhuzatába temettem az arcom, s folytattam a bőgést.

Másnap reggel - vagyis még aznap, mert körülbelül fél 4 felé tudtam csak elaludni, akkor is fél - 1 óránként felkeltem. - nagyon rosszul ébredtem. A nadrágom zsebe rezegni kezdett. Kómásan, kisírt szemekkel próbáltam előkotorni a telefonomat, de reménytelen volt. Az erőm teljesen elhagyott. Viszont valahogy muszáj volt felkelnem, mert már nem volt kényelmes a póz, amiben feküdtem. Addig forgolódtam, míg végül megtaláltam a legkényelmesebb helyzetet, erre 3 másodpercen belül lezúgtam a földre... Na szép! Ráadásul pont Ratliff pulcsijára. Ironikus nemde? Így már muszáj voltam elővennem a telefonomat, bár a gerincem eléggé fájt. Feloldottam a telefonzárat - bár elsőre nem sikerült... aztán másodjára sem.... aztán harmadjára sem így várnom kell 30 másodpercet míg megint megpróbálhatom! De ötödjére rájöttem a kombinációra. - és elolvastam az sms-t amit kaptam... MCKENZIE-TŐL JÖTT!!!!!!!! Mivaaan??!!

"Szia Emma!
Ma átugrunk hozzád 2 körül, jó?
Rocky"

Ohh.. mindent értek! Rocky írt nekem, Mack telójáról. De hogy került hozzá a telefon? Hm.. lehet, hogy a kórházban elvették tőle.. na jó ez most furi. Tök mindegy. Ránéztem az órára: Fél 11. Akkor még van időm. Próbáltam összekapni magam, hogy legalább aránylag normális állapotban lássanak, mikor megérkeznek. Lemostam magamról a lefolyt szemfestéket, de nem tettem fel újat.. lefürödtem, s magamra kaptam egy tiszta ruhát.
A végeredmény nem lett valami fényes, de így itthonra elmegy:

Sikerült elkészülnöm még pont időben, mert a srácok és Rydel megérkeztek. Csengettek. Le akartam szaladni, de a lábaim nem engedtek. Úgy kellett vonszolnom őket, hogy lemenjenek a lépcsőn. Mintha megérezték volna, hogy valami nem stimmel... és jól gondolták!
Amint leértem a lépcsőn - nagy nehezen - már csak pár méter választott el a bejárati ajtótól, amin már vagy 4x csengettek a vendégek. Már épp indulni készülték, mert azt hitték nem vagyok itthon, mikor végre sikerült ajtót nyitnom.

De a látvány ami fogadott... Na azon teljesen ledöbbentem!!
- Ez.. - nem tudtam mit kinyögni. Már megint azon voltam, hogy a földre esek, de Ratliff rögtön jött, hogy segítsen. Sikerült megtartania, így belé kapaszkodtam míg újra érezni nem kezdtem, hogy a vér áramlani kezd a testemben, s kapok elég erőt, hogy a saját lábamon is képes legyek megmaradni. Egy pillanatra elkaptam a tekintetem a "látvány"tól, s Ratliff szempárjával találtam szembe magam. Így visszagondolva: meredtem volna inkább előre, mintsem, hogy jobbra. Már megint vészesen közel voltunk egymáshoz, így, méghogy a kockázat parányi esélye se legyen meg, elhúzódtam tőle. Nem akartam megint átélni a tegnapi dolgot... nem tagadom: Élveztem, de most kicsit sem hiányzott, hogy újra át kelljen élnem. Főleg nem MOST, mikor itt van "Ő"....

*7. Fejezet*

Tü-tü-rü-tü-tü-tűűűűűűű:DDDD Meghoztam a 7. részt :$ Most ez olyan furcsa lett... de nekem tetszik :D
S ismét bocsiii a Mack pártiaknak! :* Ígérem hamarosan az ő élete is helyreáll! Legalábbis azt hiszi;)
Na de nem szaporítom tovább a szót, jó olvasást :D

"Most csak várunk... látjuk, hogy McKenzie-t beviszik a kórterembe. Rydel azonnal feláll, de ugyanaz az orvos megállítja:

- Hölgyem, NEM léphet be oda!

- Próbálja megakadályozni! - szált szembe vele, majd berontott. Ott érdekes látvány fogadta... Nem, nem Mack-ről beszélek most!"

- Kathleen? - nézett kérdőn Rydel, s közben nagyokat pislogva a McKenzie mellett lévő kórházi ágyra. - Jézus, Kate! - futott oda hozzá, majd megragadta apró, vékony kis kezét. Jobbra fordult - ahol Mack volt-, s az ő kezét is a markába vette. Ott állt tehetetlenül a két eszméletlen lány között. Szeméből előtört a könny... nem akarta visszatartani a sírást.... ha akarta volna se tudta volna.
Nem bírt magával, elejtette a két mancsot, s kiviharzott a kórteremből, egyenesen Ross karjaiba. Olyan szorosan kapaszkodott belé, hogy látszódtak a fiú kidagadó erei. De tűrte.. tűrte, hisz tudta, hogy baj van. Rydel elengedte. Ross kisöpört néhány tincset az arcából, majd rákérdezett:
- Mi történt? - semmi válasz. - Rydel, mi történt? - ismét semmi.. - Az isten szerelmére Rydel! Mégis mi történt? - akadt ki Ross. Az éppen erre járó nővér rögtön le is szidta:
- Kérem, uram, ez egy kórház! Ne hangoskodjon! Ügyelnünk kell a betegek egészségére. - olyan volt, mintha betanult volna valami szöveget, s úgy mondta volna el. Hihetetlenek ezek a kórházak.. itt csak olyan ápolónőket alkalmaznak, akiknek adnak egy szöveget és le kell vizsgázni belőle vagy mi?!
Ross csak villantott egy műmosolyt, majd mikor a hölgy elment, ismét visszaváltott a komor arckifejezésre.
- Szóval, mi történt Rydel? - kérdezte ismét. A lánynak ismét patakokban folyt a könnye, ezért nem is nagyon tudott értelmes mondatokat kinyögni. Eleinte csak dadogott valamit, majd kibökött ennyit:
- Kathleen! - Ross-nak rögtön kikerekedtek a szemei. Rydel elsétált mellőle, s átölelte Rikert. Az ő vállain folytatta a sírást. A fiatal szőkeség csak állt némán, ugyanabban a pózban, mint eddig. Mintha megkövült volna. Szemében felragyogott a kiscsillag, majd eltűnt... majd ismét fel... s megint le. Így ment ez egy kis ideig, mígnem erőt vett magán és szépen óvatosan benyitott a 175-ös terem ajtaján.
Körülnéztem a bandatagokon, mindenkit elhagyott az erő. Mire feleszméltem, már a padon ültek, s gondolkodtak. Én pedig csak álltam ott, mint egy idióta, s gőzöm sem volt, hogy ki az a Kathleen! Bár ahogy elnéztem Ross-nak nagyon sokat jelentett, én mégis hülyén éreztem magam. Na ennyit arról, hogy én vagyok az ELSŐSZÁMÚ R5 fan! Ha az lennék, tisztában lennék a tényekkel, a nevekkel és minden egyéb dologgal.
Ratliff rám nézett, s látta rajtam, hogy engem nem annyira visel meg a Kathleen-es dolog. Kicsit habozott, majd villámcsapásként érve rájött, hogy fogalmam sincs a szituról. Ezért hát felállt, mellém sétált és elkezdte mondani a mesét - mit sem törődve, hogy érdekel-e engem. -
- Kate Ross exbarátnője. - kezdte el mondani, mire nagyon meglepődtem. Nem is igazából azért, mert "exbarátnőt" mondott, hanem azon, hogy gyorsan átértékeltem mindent, s ha már "ex", akkor miért viselte meg ennyire a dolog? Még mielőtt megkérdezhettem volna, rögtön kaptam választ: - Nem is igazából exbarátnő.. mert hivatalosan nem szakítottak. - itt kicsit elgondolkodott, hogy vajon van-e joga elmondania nekem, hisz még csak 3 napja ismer... nem is volt benne biztos, hogy megbízhat-e bennem, de mégis megtette. Kedves volt tőle. - Na jó.. szóval.. Kate és Ross már 4 éve együtt jártak. Ezt ugye titokban kellett tartani, hisz ha kitudódik, elveszíthettünk volna nagyon sok női rajongót. - itt már kezdett összeállni a kép, ám a képzeletbeli puzzle pár darabkája még hiányzott. Ratliff gyorsan segített "előkeresni" őket. -  Tehát, ugye titokban jártak. Pár hónapja Kate eltűnt. - nem értettem.. MIVAN?! Eltűnt? Hogy tud eltűnni egy ember? - Pontosan! Jól értetted! - helyeselt, mikor látta, hogy totál nem értem miről van szó. - Egyszerűen felszívódott. Nem sokkal később láttuk a hírekben, hogy Denver közelében elütött egy autó egy fiatal lányt. Az arca nagyon hasonlított Kathleen-ére, ezért azt hittük, meghalt. Még máig gyászoljuk szegényt.. - itt lehajtotta a fejét. - Így hát, mint mondtam: Hivatalosan nem szakítottak. Viszont Ross teljesen összezuhant. Nagyon szerette Kate-et. Eltűnt belőle a remény utolsó sziporkázó esélye is... ám mikor meglátta McKenzie-t... újból felragyogott a kis csillanás - ismét rám nézett. Szinte már fürkésztük egymás tekintetét. - Nagyon rossz előérzetem van. - jelentette ki. Értettem mire gondol. A régi barátnője és a mostani barátnője... valószínűleg Kate-nek nem változtak az érzései Ross iránt, viszont Ross most Mack-el jár... elég nagy kavarodás lesz, hogyha ez így kiderül.

*~*

Most csak várunk. Ross már egy jó ideje bent van. Talán Mack felébredt és most agyoncsókolják egymást. Erre a mondatra valamiért elmosolyodtam, ami fel is tűnt Rocky-nak.
- Minden rendben? - kérdezte. Annyira kedves volt mindenki. Még nincs 1 hete, hogy ismerjük egymást - csak 3 napja - s máris úgy kezelnek, mint a család legjobb barátját.
- Nem... de jól vagyok! - bámultam a térdemet tovább. Egyszerűen nem bírtam a szemébe nézni. Féltem, hogy elkap a pillanat heve és rávetném magam. És azért ez mégis csak egy kórház. Ráadásul ha ellökne magától - amit tökre megértenék - itt még cikibb lenne.
- Emma látom, hogy van valami baj! - itt már nem bírtam ki. A szemeim folyton balra húztak, hogy nézzek rá, végül engedélyt adtam nekik. Az a két gyönyörű barna szempár... JAJ NE! Már megint a pillangók... Hagyjatok békén! Hess! Vissza onnan ahonnan jöttetek. Ajjj istenem... most mire gondoljak, hogy eltűnjenek? Akármire gondolok, mindenről Rocky jut az eszembe.. az illata, a haja, a ruhái, a lezser stílusa, a humora, a nevetése.... Jesszus! Komolyan pillangóhaverok VISSZA! Vissza! Most!
Huuh.. na végre..
- Emma! - szólított meg még egyszer. Jaaaj nemár! Már megint itt vannak.. na jó, most legyőzlek titeket ti kis férgek!
- Nem, nem, tényleg jól vagyok! Nincs semmi baj. - nem hitt nekem, ami érthető. Én sem hittem volna magamnak. Hozzáért a kezemhez, mire én rögtön odakaptam a tekintetem. Nem húzta vissza, SŐT! Mikor látta, hogy nem veszem el, kezébe vette, s lágyan simogatni kezdte. Jó érzés volt, bevallom, de nagyon meglepődtem. Éreztem, ahogy a remény ismét átjárja testem. Éreztem, hogy McKenzie elvesztése után nem vagyok egyedül. Rocky velem van. És a bandatagok és Ryland is. Tudtam, hogy átérzik azt amit most én, hisz hasonló helyzetben voltak, mikor Kathleen eltűnt.
Akarva akaratlanul az erőm elhagyott, elhúztam a kezem Rocky kezei közül, s nyaka köré fontam. Nem láttam rajta a meglepődöttség jelét, végül visszaölelt. Az ölelése forró volt és melengető, akár a lávakő nyáron, de nagyon élveztem. Nem akartam elengedni... ha rajtam múlt volna egészem halálom napjáig így maradtam volna ebben a pózban vele, de Ross kilépett az ajtón, ezért muszáj volt elengedtem.
Végigfutkosott a hátamon a hideg, amibe egy aprócskát beleremegtem. Mint a kockacukor, amit a teába rakunk.. úgy éreztem magam én is: ÖSSZETÖRVE!
Ross-ra néztem, majd felálltam a padról és odasétáltam mellé. Üveges tekintetéből semmi értelmeset nem tudtam kiolvasni. Csak meredten, tág szemekkel bámult egyenesen előre, mint valami szobor. Az épület belső, zöld falára tapadt a tekintete.
Semmit nem mertünk kérdezni, mégis választ kaptunk a kérdésünkre:
- Még mindig szeretem! - jelentette ki, de arcizmai rezdületlenek maradtak. Erre már aki akarta, aki nem, de felkaptuk a fejüket.
- Tessék? - kérdezett vissza Ryland.
- Még mindig szeretem! - pislantott párat, mint aki most ébredezik, végül tekintete összetalálkozott az enyémmel. - Sajnálom Emma! - kért bocsánatot. Először nem nagyon értettem, hogy miért, de aztán leesett. A "Még mindig szeretem!" mondatot nem Mack-re értette. De... szegény Mack! Ha Ross szakít vele, abba belehal. Ő élete szerelme, a hercege nem tehet vele ilyet. Ez egyáltalán nem olyan, mint a tündérmesékben! Ross elment mellettem, s leült a helyemre. Fejét fogta az idegességtől. Ratliff leült mellé.
- Nem hiszem el, hogy ilyet érzek! - folytatta a panaszkodást. - Én nem szerethetem már Kathleen-t! Kate a múlté, már McKenzie-vel járok. - elemelte magát a padtól és elindult a folyosó végére a kávéautomata felé. Automatikusan utánamentem. Mikor utolértem, már a zsebéből kivett aprópénzt dobta be a gépbe, s megnyomta az egyik gombot.
- Ross, minden rendben? - kérdeztem tőle, de ő elmerengett a műanyag pohár tanulmányozásában és abban, ahogy a kávé belefolyik.
A gép pittyegett, jelzett, hogy kész. Remegve nyújtotta érte kezét, már-már attól féltem, hogy véletlenül magára önti. De nem így lett! Belekortyolt, majd várt.
- Egy hatalmas idióta vagyok! - válaszolt nekem az előbb feltett kérdésemre, s ismét kortyolt egyet a kávéjából. A zsebében kotorászott megint, s kivett még egy aprópénzt amit az automata hasának ajándékozott. Megnyomott megint egy gombot, s ismét várt.
- Igen az vagy! - nevettem, de mivel ő nem, így inkább abbahagytam. - Nézd Ross, nem vagy idióta! Az, hogy még szereted Kathleen-t, totál normális dolog. Én is nehezen léptem túl a régi pasimon. - furcsán nézett rám. Nem tudta, honnan tudom miről van szó. - Ratliff elmondta. - rántottam meg a vállam. A gép megint jelzett. Kivette a poharat és nekem nyújtotta.
- Öhm.. köszönöm! De nem kértem. - vettem el tőle kávét.
- Nem baj! - mondta.

Lassan visszasétáltunk a többiekhez. Ratliff épp most akart bemenni a kórterembe, aztán meglátott engem, s megkért, hogy tartsak vele. Először ellenkeztem, de végül beadtam a derekam. Gyorsan lehúztam a pohár tartalmát, a szemetesbe dobtam és Ratliffal tartottam. Úriember módjára előre engedett. Gyorsan Mack és Kate ágya közé sétáltam. Megragadtam a barátnőm kezét, s hozzászóltam - bár még mindig eszméletlen volt -:
- Nincs semmi baj, Mack! Már itt vagyok! - Ratliff mögém sétált, a vállamra tette a kezét, mire én megfordultam, hogy szembe legyek vele. Vészesen közel kerültem hozzá, ezért léptem egy kicsit hátrafelé. Elmosolyodott.
- Be szeretnék mutatni neked valakit. - mondta. - Szia Kathleen. - köszönt a mellettünk lévő ágyon fekvő lánynak. Woow.. milyen gyönyörű! Azok a finom arcvonások... simán elmehetne modellnek! Csodaszép!
Lassan kinyitotta a szemét, pislogott párat, s mikor meglátta Ratliffot rögtön elmosolyodott.
- Ellington! - mosolygott. - Hogy vagy Mackó? Rég láttalak!
- Én jól vagyok. És te? Elég rosszul nézel ki! - viccelődött.
- Mi az Mackó? Már nem is hívsz Nyuszikámnak? - lepődött meg. Ez most komoly?! Most tényleg flörtölni akar Ratliff-al? Nemár! Ez így elég szánalmas. A srác elpirult, s gyorsan témát váltott:
- Kate, szeretnék neked bemutatni valakit! - majd megfogta a kezemet. - Ő itt Emma Felton!
- Helló! - köszöntem én is. Próbáltam közben kiszabadítani a kezemet Ratliff kezei közül, nehogy félreértés legyen és Kate azt higgye, hogy együtt járunk, de nem engedte. Minél erősebben próbálkoztam, ő annál erősebben tartott. Nem értettem mire fel van ez a színjáték, de végül beletörődtem.
Kathleen lenéző pillantással végigmért engem, majd megszólalt. A válaszára egyáltalán nem készültem fel.
- Szóval ő az a kis ribanc, aki átvette a helyemet a banda legjobb barátjaként mi? - totális sokkot kaptam. MIVAN?! Már azon voltam, hogy jól kiosztom, hogy mégis mit képzel magáról? De ekkor Ratliff beelőzött:
- Semmit nem változtál.. szóval megkérnélek Kate, hogy fogd vissza magad! Nem beszélhetsz így a barátnőmről! - Tessék?! Erre már mind a ketten ledöbbentünk. De legfőképpen én. Olyan meredt szemekkel bámultam a dobos "barátomat", hogy meglepő, hogy nem estek ki a szemgolyóim.
- Ez a kis fruska a csajod? - kérdezte tőle. - Azt hittem, azért ennyi idő után jobb ízlésed lesz. - ismét lenéző pillantásokat vetett rám.
- Már megbocsáss! - szóltam rá. - De mégis kivagy, hogy ilyeneket mondj? Nem mintha sokat számítana a szavad, de állj le húgicám! - félmosolyra húzta a száját, igazított egy kicsit a fején lévőn kötésén, s újra Ratliff-hoz címezte a mondanivalóját.
- Hmm.. legalább van benne kurázsi! Mégiscsak fölfelé fejlődtél Mackó! - kirázott a hideg amikor nyálasan elkezdett "Mackó"zni. Most először találkoztam vele, de már most megmondhatom, hogy öribarik tuti, hogy nem leszünk!
Mögöttem mocorogni kezdett valaki. Mack volt az! Gyorsan hátrafordultam, és mélyen a szemébe néztem. Ő csak ennyit kérdezett:
- Tényleg együtt vagy Ratliff-al? Gratulálok! - hangja olyan halk és rekedtes volt, mint egy halála napján ülő idős embernek.
- Cssss! Ne beszélj! Tartalékold az energiádat. - szóltam hozzá. - Hogy vagy Mack?
- Ohh.. szóval te vagy McKenzie? Ross sokat mesélt ma rólad. - ült fel az ágyából Kate. - Milyen kár, hogy ilyen csini vagy.. akkor egy szépséget kell elhagynia egy másik szépségért! - a mondatát fokozta egy gúnyos nevetéssel. Nem értettük miről van szó, de legfőképpen Mack nem tudta. Lassan, óvatosan ő is felült az ágyba. Egy kicsit megszédült, de nem foglalkozott vele.
- Mivan?! - kérdezte a vörös barátném, immáron majdnem normális hangon.
- Ohh.. szóval Ross nem is mesélte? Újra összejöttünk! Bejött ide hozzám, hogy meglátogasson, elmondta, hogy még mindig szeret, s megkérdezte, hogy van-e kedvem újra összejönni vele. - áradozott.
- És mit mondtál? - nézett kérdően Ratliff. Kathleen fapofával rámordult:
- Igent, te seggfej! Jó, hogy igent mondtam!
- Szóval akkor Ross... Ross most... szakított velem? - meredt maga elé Mack, s eszméletét megint elvesztvén visszahuppant az ágyra.

*6. Fejezet*

Helókaaa! Itt a következő rész! Nekem mondjuk eléggé tetszik, nem tudom ti hogy lesztek vele... ohh éééééés... előre is bocsánat aki szereti McKenzie-t!:D Nem akartam ilyenre csinálni, csak ilyen lett xd

"Tehát a mindenkinél kiemelkedőbb, legnagyszerűbb, legszínpadratermettebb, legkarizmatikusabb banda, egy szóval nyertes - itt kis határszünetet tartott. - Az..."

Reménykedtem benne, hogy az "R5" nevet mondja ki, de sokkal jobban féltem, hogy esetleg James bandája nyer. Tudom, hogy már nagyon sokszor említettem, de nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy kikészülök ettől a "Mr. Mindenhelyzetbenhelyesvagyok Maslov"-tól.
Szinte már minden végtagom csuriban volt, hogy az R5 győzzön. Az volt bennem, hogyha a Big Time Rush kapja a trófeát, tuti fix, hogy James az orrunk alá dörgöli. Ráadásul McKenzie elég befolyásos ember... nem hagyhatom, hogy Ross elveszítse! Vagy, hogy Ő elveszítse Ross-t! Vagy szóval értitek?!
Gondolkozásomból pár vörös tincs ébresztett fel, amik a lábamon simultak. Lenéztem és teljesen elkeredtek a szemeim.
- Mack! - kiáltottam fel, s letérdepeltem. Pontosan a barátnőm eszméletlen teste mellett foglaltam helyet. Teljesen összezuhantam belül. Mi történt? Arrébb söpörtem rézvörös haját, s kezembe fogtam az arcát. - Mack! - próbáltam keltegetni, reménykedvén, hogy csak elaludt, de semmi nem történt. Eszméletlenül feküdt előttem, teljesen kiterülve.
Ross-nak és James-nek kellett egy pár perc, hogy felfogják mi történt, majd szinte egyszerre - mintha villámcsapás érte volna őket - rohantak oda mellém, hogy megnézzék mi történt. Mindkettejüknek teljesen üveges volt a tekintete. Hirtelen nem is tudták, hogy mit kéne csinálni - amiben megértettem őket, hisz én csak némán egy helyben térdepeltem, s tartózkodtam a tudattól, hogy én is összeessek. - csak mikor meghallottam Ratliff hangját, eszméltem fel.
- Halló? Mentők? Egy bizonyos McKenzie Hudgens nevű lány összeesett. Itt vagyunk a központban a Double Dream pláza földszintjén. - ekkor a kagylóhoz tette a kezét, s felénk fordult. - Lélegzik? - James rögtön a mellkasához akarta tenni a fülét, hogy megnézze, de Ross megelőzte.
- Szaggatottan és nagyon lassan. - válaszolta, de a tekintetét nem vette le Mack-ről.
- Szaggatottan és nagyon lassan. - ismételte a telefonba Ratliff. Síri csönd támadt. Csupán a mobilból kiszűrődő hangok és zaj árasztotta el a hatalmas teret. - Kérem siessenek! - kérte a dobos barátunk, majd lerakta a telefont. Meglepődtem, milyen hidegvérű. Egyáltalán nem parázott, s rögtön tudta mit kell tenni. Kicsit rosszul is éreztem magam emiatt, hisz én csak tehetetlenül, kiszolgáltatva meredtem magam elé, ahelyett, hogy azt tettem volna amit ő.
- A mentők hamarosan megérkeznek. - szólt elhaló hangom Ratliff, s ekkor kigördült a szeméből egy könnycsepp. - Azt mondták, hogy amíg ideérnek biztos helyen kell tartanunk Mack-et...
- Felviszem! - szólt Ross. - A 2. emeleten van egy nagy kanapé, ahová le lehet ülni. Ha ráfektetem kényelmes helyen lesz. - már nyúlt volna a lány lábához és kezéhez, hogy karjaiba fogva felvigye az emeletre, de ekkor James megállította.
- Hagyd! Majd én felviszem. Erősebb vagyok, gyorsabban felérek. - szólt.
-Az én barátnőm, az én feladatom! - nézett farkasszemet a két srác.
- Most lényegtelen, hogy Mack kié! - folytatta a vitát a barna "lovag". Itt már kiakadt nálam a mérce.:
- Most komolyan ezen fogunk veszekedni, hogy ki kié? - álltam fel. Kicsit próbáltam lehiggadni, s mikor feltételeztem, hogy sikerült Ross-hoz fordultam. - Ross vidd fel Mack-et amilyen gyorsan csak tudod, s mindenképp jelezz, ha meg vagy, oké?- ő csak bólintott, leguggolt a lány mellé, kisimított néhány vörös tincset az arcából, felkapta a karjaiba és megindult a lépcső felé.
Eltűnt mellőlem a test... eltűnt mellőlem a test, aki a lelket tartotta bennem... eltűnt pedig pont ő mondta nekem mindig, hogy sose hagyjam magára, mindig legyek mellette! Erre eltűnt...
Én ezt nem értem... Mégis, hogy történhetett ilyesmi? Még karmának sem nevezhető, hisz nem hiszem, hogy valaha olyan rosszat tettem volna, hogy ilyet "érdemeljek"!
A szemeim felmondták a szolgálatot, s mire feleszméltem már a saját könnytengerember csücsültem. Vigaszra vártam, amit Ratliff személyében meg is kaptam. Szorosan átölelt, hogy tudassa velem, nem vagyok egyedül.
- Cssshhh... ne sírj! Tudom, hogy sokkal egyszerűbb lenne, de erősnek kell maradnod! Magad miatt, Mack miatt, s mindenki miatt! - súgta a fülembe Ratliff. Ülő helyzetemben megfordultam, hogy szembe legyek vele, s magamhoz szorítottam. Forró ölelése szélviharként suhant át a testemen, s az érzés felemelő volt.
Ekkor megcsörrent Rocky telefonja. Ross hívta, hogy minden rendben ment, Mack-et biztonságba helyezte. Ratliff eleresztett - hirtelen megint egyedül éreztem magam. - és segített felállni, de azért láttam rajta, hogy készülőben van, hogy elkapjon ha esetleg követném McKenzie példáját és a földön találnám magam.
Rydel odajött hozzám, átölelt és a vállamba beszélve szólt hozzám:
- Légy erős Emma! McKenzie-nek szüksége van a támogatásra!

Pár perccel később megjelentek a mentősök. Az emberek addigra eltódultak a helyszínről. Hihetetlen a mai világ... nemhogy segítenének, inkább elmenekülnek! Szégyen, gyalázat! Csak a banda, James és én maradtunk, s vártunk. Riker volt köztünk a legidősebb, így ő beszélt a mentősökkel. Elmondta, hogy Mack a 2. emeleten van egy Ross nevű fiúval. 2 férfi egy hordággyal a kezében megindultak a lépcső felé. Úgy gondolták hamarabb felérnek a lépcsőn, mint a lifttel. Egy másik férfi még váltott Riker-rel pár szót, de már nem figyeltem rájuk. Helyette leültem a színpad szélére és fogtam a fejem az idegességtől. Rocky leült mellém.
- Minden rendben? - kérdezte. Tudom, hogy tényleg érdekelte, hogy vagyok, de nem tudtam higgadtan válaszolni.
- Szerinted? A legjobb barátnőmet most viszik be a kórházba, ráadásul fogalmam sincs, hogy mi a baja! - kicsit elhúzódott tőlem. - Ne haragudj! - néztem rá bocsánatkérően, majd mély sóhajt vettem és a padlót kezdtem fürkészni. Rocky a vállamra tette a kezét, s megszólalt:
- Emma, minden rendben lesz! Nem kell egyedül végigcsinálnod. Veled vagyunk. S McKenzie is tudja, hogy számíthat ránk! - kedves volt tőle, hogy segíteni akart, de jelen helyzetben az sem sokat változtatott volna, ha lehozza nekem az egyik csillagot az égről.
A mentők leérkeztek. A barátnőm már a hordágyon feküdt még mindig eszméletlenül. Megengedték, hogy egy utolsó pillantást vessek rá, ezért hát odasétáltam mellé, kezembe vettem apró kezét és énekelve mondtam neki: "You Can Count To Me" (Számíthatsz rám!).
Mack-et elvitték! El sem tudtam búcsúzni tőle, olyan gyorsan történt. Felszakadt bennem valami, s rám tört a sírás. A banda rögtön rohant megölelni engem, nagy meglepetésemre még James is köztük volt. Ma szinte egész nap ölelgetős nap volt.
Ross a könnyivel küszködve közölte velünk, hogy haza kéne mennünk, mert kezd esteledni. Nagy nehezen de rászántuk magunkat, feltéve, hogy holnap bemegyünk meglátogatni McKenzie-t.

*~*

Nagyon rosszul aludtam az éjjel. Huh.. hova képzelek? Jó ha egy szemhunyásnyit aludni tudtam. Folyton Mack járt az eszemben. Mi van, ha maradandó sérülése van? Egyáltalán mi történt tegnap?

Próbáltam felidézni az előző napot, hátha rájövök valamire, de semmi! Teljes üresség lapul... Az még oké, hogy a versenyen megjelenik James, s Mack rögtön oda meg vissza van miatta, amitől pedig Ross totál kiakad. Még arra is emlékszem, hogy Stella csókolózott Harry-vel, ami miatt Riker-nek meghasadt a szíve. - Feltételezem ez egyenlő egy szakítással. - De semmi olyan nem ugrik be, hogy a vöröske rosszul lett volna, vagy fájt volna valamije vagy elsápadt volna vagy bármi. SEMMI!

Gondolataimba merülve kikászálódtam az ágyamból, s a szekrény felé vettem az irányt. Ma a srácokkal és Rydel-el bemegyünk a kórházba meglátogatni McKenzie-t. Legalább nézzek ki valahogy, ha már találkozom vele.

Így készültem el, miközben azon agyaltam, mi történt Mack-el.

 És az R5.

A banda eljött értem egy nagy kocsival reggel - ha jól számoltam 9 személyes volt -, s együtt mentünk a kórházba. Immáron Ryland is velünk tartott. Riker vezetett, s én ültem az anyósülésen. A többiek hátul foglaltak helyet. Riker keze egész úton remegett, hogy Rossról szót ne ejtsek. Szegény egész testében szó szerint FÉLT. Féltette a leendő barátnőjét. Amit megértettem... ha nem lettem volna a közelükben én is kimutattam volna a félelmemet. De ehelyett inkább csak belül törtem össze. De ott viszont teljesen.

Az út hátralévő része beszélgetésmentesen telt. Mindenki magába merült, s egy szót sem szólt. Igazából nem bántam, most nekem is jobb volt a magány. Mondjuk elnézve hogy 6-an vannak körülöttem érdekes kifejezés a "magány"...

MEGÉRKEZTÜNK. Riker leparkolt egy szabad helyre, mindenki kiszállt, s a bejárat felé vettük az irányt. Erősnek mutattam magam, így előre mentem. De amint beléptem, s megláttam ahogy az orvosok fel - le szaladgálnak és megéreztem a jellegzetes kórházi szagot, inába szállt a bátorságom. Úgy éreztem ott helyben összeesek.... szerencsére Ratliff megint ott volt és készenlétben állt, hogy elkapjon.

Megláttunk egy orvost, aki épp az iratait nézegette, ezért gyorsan odaszaladtunk hozzá.

- Jó reggelt! Érdeklődni szeretnénk McKenzie Hudgens iránt. - kezdte el Riker. Ő a legidősebb, neki legyen a legtöbb bátorsága nemde?

- Jó reggelt, fiatalúr! - köszönt vissza.

- Az említett lányt tegnap este hozták be, eszméletlen volt, s érdekelne, hogy melyik szobában van! Valamint, hogy meglátogathatjuk-e. - fejezte be. Rydel már nagyon türelmetlen volt. A csizmája sarka másodpercre pontosan topogott, miközben hallgatta a csevejt.

Az orvos az iratai közé nézett és valamit nagyon keresett. Mikor megtalálta halkan felkiáltott:

- Oh, igen! Ms. Hudgens. Nos... a látogatás még nem engedélyezett. A hölgyet azonnali beutalásra rendeltünk, még a műtőben fekszik. - mindannyiunknak kikerekedtek a szemei. MŰTŐBEN?! Biztos, hogy ugyanarról a személyről beszélünk?

- Mi történt vele? Életben fog maradni? De hogy történt? - kérdések kérdések után hangzottak el Rocky szájából.

- Sajnálom, de többet nem mondhatok. Köt az orvosi titoktartás. De ígérem megteszünk minden tőlünk telhetőt, de többi már a hölgy szervezetén múlik, hogy mennyire erős. És... - folytatta volna, de Rydel közbevágott.

- Minden tőlük telhetőt? Minden tőlük telhetőt? Anno én is minden tőlem telhetőt megtettem spanyolból, mégis 3-as lettem! S nem érdekel se az orvosi titoktartás, se a maga engedélye! Amint kihozzák Mack-et a műtőből bemegyek hozzá, ha tetszik, ha nem! - kissé kiborult, ami érthető de azért... woow...! Az orvos próbálta lenyugtatni, ami sikerült.

*~*

Most csak várunk... látjuk, hogy McKenzie-t beviszik a kórterembe. Rydel azonnal feláll, de ugyanaz az orvos megállítja:

- Hölgyem, NEM léphet be oda!

- Próbálja megakadályozni! - szált szembe vele, majd berontott. Ott érdekes látvány fogadta... Nem, nem Mack-ről beszélek most!

*5. Fejezet*

Sziasztooook! Mint látjátok az oldal új kinézetet kapott :3 komiba kérném, hogy milyen! Esetleg a régi jobb volt?

Amúgy meghoztam az 5. részt, immáron 1 újabb szereplővel, valamint új fordulatokkal! Remélem elnyeri a tetszéseteket:D

"Valaki mögénk lépett, de nem foglalkoztam vele, gondoltam csak jó szögből szeretné élvezni az előadást. Majd az illető megszólította Mack-et.

- McKenzie? - szólította, majd a vállához ért. A barátnőm azonnal hátrafordult és teljesen elsápadt.

- James.....?"

- Mack! Tényleg te vagy az! - mosolygott. - El sem hiszem! - McKenzie-nek felcsillant a szeme és rögtön a srácra vetette magát. Olyan erősen szorította, hogy a fiú szinte már megfulladt, de ahogy elnéztem jobban élvezte, minthogy a fájdalommal törődött volna. Mikor végül mégiscsak elváltak egymástól, James Ross-ra nézett. Várt egy kicsit, hátha Mack bemutatja őket egymásnak, de nem tette, így hát a szeme visszaszegődött a barátnőmre.

- Hogy - hogy itt vagy? Úristen milyen rég láttalak! Tetszik a hajad. Olyan más... - szólt Mack és beletúrt James tökéletesre beállított barna hajába.

- A bandámmal fellépünk a "Bandák Csatáján". És te? Hogy - hogy itt találkozunk? Már közel 8 éve nem láttalak.. - villantott egy 1000 Wattos mosolyt, amivel Mack-et totálisan levette a lábáról. Már azon voltam, hogy készülök elkapni mielőtt összeesne a "varázslattól". - Nagyon gyönyörű vagy. - tette hozzá, majd egy határozott mozdulattal megragadta a kezét és megpörgette, hogy minden oldalról szemügyre vehesse.

- Köszönöm, édes vagy. De te sem panaszkodhatsz. Nézz magadra! Úgy nézel ki, mint egy igazi nőcsábász! - volt abban valami, amit Mack mondott... engem igazából épp azért taszított a puszta jelenléte, mert olyan volt, mint egy nőcsábász. S látszott is rajta, hogy Mack-re is mennyire nyomul... nyilván a barátnőm egyáltalán nem vett észre ebből a színészkedésből semmit, de nekem már nagyon fájt a fogam arra, hogy James kapjon tőlem egy kiadós seggberúgást. Ahogy megszólalt... mikor néha megérintette a karját... mikor mosolygott... úgy tűnt tényleg értett ahhoz, hogyan kell elcsábítani valakit.

- Öhhm.. Mack! A verseny után meghívhatlak egy vacsorára? - kérdezte félve. A lány nagyon habozott a válasz kapcsán. - Kérlek! Megtisztelnél vele. - tette hozzá. Végül a vöröske beadta a derekát és igent mondott. Na abban a szent pillanatban már láttam Ross-on, hogy nem kell neki sok ahhoz, hogy jó párat behúzzon a srácnak. Először találkozott vele, de meglepő milyen hatással lehet az emberre valaki puszta jelenléte. Pláne ha az illető épp le akarja csaklizni a kezedről a csajodat. Ross helyében én is ugyanígy éreztem volna, de mivel külső szemlélőként nem sokat tehettem, csak egy gyilkos pillantást vetettem rá, jelezvén, hogy ne törődjön vele, foglalkozzon inkább a versennyel. Vette a lapot, s dühösen ugyan de visszafordult Rocky-hoz megbeszélni a zenekari dolgokat. Bár a fél szeme azért még rajtuk volt.

- Hé tesó! - mondta Rocky az öccsének. - Nem foglalkozz azzal az idióta fickóval! Szard le, hogy épp a nődet próbálja lenyúlni! Szard le, hogy mennyire nyomul McKenzie-re, és az se érdekeljen, hogy a nőcsábász szakmában tuti profi! - Ross semmitmondó tekintettel a bátyjára nézett, majd megszólalt:

- Ugye tudod, hogy ezzel SEMMIT - emelte ki. - nem segítesz?

- Igen, tudom. A lényeg az, hogy koncentrálj a zenére, győzzük le a csávó bandáját, s mutasd meg Mack-nek, hogy sokkal de sokkal jobb vagy annál a "Mitugrász hajzselébajnok"nál! - szögezte le a témát Rocky.

Eközben a verseny szervezője ismét felballagott a színpadra.

- Wow! Hatalmas bulit csináltatok srácok. - az 1D srácok felé fordult, akik addigra már a színpad széléről osztogatták az autogramokat a sikítozó rajongóknak. - Szerencse, hogy nem indultatok, mert akkor a többi versenyzőnek nem is lett volna esélye! Háhá! - Uramisten.. komolyan azt hiszi, hogy vicces? - Na de visszatérve a 'Bandák csatájára': Köszöntsük első versenyzőnket! Hölgyeim és uraim, a színpadon az R5! - mikor kimondta a banda nevét, hatalmas ujjongás tört ki. Nem csoda! Ross megropogtatta az ujjait és a nyakát, hogy tökéletes lazaságban legyen, majd megszólt:

- Show time! - felmentek a színpadra, eljátszották az Ain't No Way We're Going Home-ot. Rocky gitárszólóján azt hittem, ott helyben meghalok. Isteni volt.... Bár tudná, hogy én is tudok úgy gitározni, mint ő! De nem tudhatja... úristen már kezdek olyan lenni, mint valami titkos ügynök, akinek 2 élete van.

*~*

A koncert vége után természetesen őket is megrohamozták a tinilányok autogramért meg fényképért. A hatalmas tömeg között megpillantottam egy kislányt. Nem lehetett maximum 6 éves. Édes szőke fürtjei eltakarták az arcát, de még így is észrevehető volt az izgalom ami lejátszódott pici testében. Nem volt rajta rendes ruha. Cafatokban lógott rajta és még a lyukakon is lyukak voltak. Egy pillanatra eltűnődtem, hogy vajon McKenzie-nek és Ross-nak ha felnőnek milyen gyerekük lesz? Mondjuk elnézve, hogy egy makacs, bolond lány lenne az anyja és egy mindenre elszánt rocksztár az apja... már előre sajnálom az kislányt... vagy kisfiút!

Töprengésemből a valóságba egy rémes dolog zavart vissza. Egy sikítozó, őrült tinilány félrelökte a kislányt, aki a földre esett. Pár könnycsepp legördült az arcocskáján, de nem sírt. Erős volt! Rendkívül erős! Ebből a szituációból senki nem vett észre semmit. Vagy ha észre is vették nem foglalkoztak vele, de én nem hagyhattam ennyiben. Gyorsan odasiettem a kislányhoz, s felsegítettem.

- Jól vagy? Nem fáj semmid? - érdeklődtem. Válaszul csak bólintott egyet. Gondolom azt hitte, hogy ennyivel megússza és elengedem. Látszik, hogy még nem ismer. Nem hagytam annyiban a dolgot. Megragadtam apró, törékeny kezét, s átvágódva a tömegen megkerestem Rydel-t. Mikor a keresőüzemmódból visszaváltottam, magamhoz hívtam és a fülébe súgtam, hogy a kislány hatalmas rajongójuk. Félszavakból elmagyaráztam az előbbi incidenst - ahogy az öntelt lány fellökte szegényt, csakhogy autogramot kaphassak tőlük. -. Rydel rögtön vette a lapot és egy füttyentéssel elhallgatott mindenkit. Mikor teljes lett a csönd az egész helységben, magához hívta a szőke lányt, s az egész bandát beavatva csináltak képeket és mindenkitől kapott egy autogramot. Riker még egy puszit is adott neki, hogy gyönyörű emlék maradjon a szöszinek a mai nap. Kedves volt tőle. Talán mégse sikerült teljesen "átváltoztatnia" Stellának. Tényleg ha már itt tartunk... hol van Stella?

- Hé Emma! - szólított meg egy ismerős hang. - Hol van Stella? - úgy tűnik nem csak nekem tűnt fel, hogy a testvérem felszívódott. Hátrafordultam és Riker állt előttem, NEM meglepetésemre.

- Fogalmam sincs! - válaszoltam. - Meg kéne keresni, nem? - nem mondott semmit, helyette bólintott. Próbálta elrejteni az érzelmeit, kisebb-nagyobb sikerrel. Még ha sikerült is neki, előttem úgysem tud titkolózni. Ahányszor a srácok már átvágtak engem vagy hazudtak vagy ne adj Isten tényleg szerettek, sikerült megtapasztalnom milyenek a fiúk érzései. S Riker most szemmel láthatólag aggódik Stelláért. Még mindig nem értem miért van úgy oda érte... persze hogy a szépség relatív, meg a belső a fontos, de a testvérem se nem aranyos, se nem jófej, se semmi! Ő maga a megtestesült rémálom! Nem adok kettőjüknek maximum 2 hónapot... természetesen nem azt akarom, hogy a szőke rocksztár telesírja a párnáját, mert szakítottak Stell-el, de ha választani kell inkább a párnába temetett könnyek, mint együtt lenni valaki olyannal, akiről tudod, hogy bármelyik pillanatban megláthatod egy másik fiúval ha csak egy másodpercre is magára hagyod.

Így hát "útnak indultunk", hogy felderítsük a plázát, s megtaláljuk a lányt, aki úgy néz ki, mint én. Huhh.. de fura ezt kimondani. Már jó 1 órája elvoltunk a "küldetésünkkel", mikor már nem bírtam tovább és el kellett mennem a mosdóba.

- Megbocsátasz egy pár percre? - kérdeztem Riker-től. - Az a 2 üveg Kóla betett... - kissé elpirultam. Ő persze rögtön értette mire gondolok. Elnevette magát, bólintott, hogy addig ellesz nélkülem, majd újra keresőüzemmódba váltott, barátnője nevét kiabálva.

Befordultam az egyik sarkon, szerencsémre pont azon aminek a végén a női mosdó volt található. Elindultam, s már éreztem, hogy sietnem kell. Már épp mentem volna be az ajtón, mikor nevetést hallottam. A kíváncsiságom felülkerekedett a hólyagomon - ahogy mondani szokás. - és a hangok irányába vetettem magam. Egy kis mellékfolyosóra lettem figyelmes a jobb oldalamon. Igazából sokkal jobban foglalkoztatott, hogy már több, mint 4 éve ebbe a plázába járok vásárolni McKenzie-vel, mégsem tűnt fel ez a kis mellékfolyosó itt, mint a látvány ami fogadott akkor.

STELLA ÉS HARRY! Igen, AZ a Harry... Harry Styles! Az a nyivákoló énekespalánta, abból a buzi fiúbandából. Gyűlölöm őket, s most van még 1 ok, hogy miért ne kerüljenek fel a 'Kedvenc bandáim:' listámra. Stellától megszoktam, hogy megcsal mindenkit mindenkivel, de azt hittem a srácnak legalább lesz annyi esze, hogy nem kezd ki vele, hisz látta mikor Stel és Riker kézen fogva érkeztek meg. Vagy ha esetleg ebből arra következtetett, hogy csak nagyon jó barátok, akkor azt már mivel magyarázná, hogy csókolóztak is?! Lehet, hogy én vagyok maradi, de tudtommal még a legjobb barátok sem smárolnak, főleg nem nyilvános helyen!

Közelebb léptem hozzájuk tapsolva, hogy szétszakítsam a csókcsatájukat.

- Lám, lám! Már vártam mikor mutatod ki a fogad fehérjét Stella. Ő? - mutattam Harry, de a tekintetem nem vettem le a lányról. - Azt hittem, azért jobb ízlésed van, elvégre először Riker-re esett a választásod... Mi történt? Kiderült, hogy a szívtiprónak több pénze van?

- Ez... ez nem az aminek látszik! - próbált mentegetőzni, de valljuk be, pont ez a mondat a legátlátszóbb amit ilyenkor mondani lehet.

- Miért, akkor szerinted mi? - költői kérdésnek szántam, de azért reméltem válaszol rá. Nem tette. - Mert szerintem annak látszik, hogy itt enyelegsz valami nyálgéppel, miközben az állítólagos "Pasikáddal" - itt idézőjelet mutattam a kezemmel, így is jelezvén, hogy már biztos, hogy Riker nem a fiúja. - halálra kerestünk téged. Igazából már bánom, hogy pisilnem kellett. - próbáltam elpoénkodni, de egyértelműen nem sikerült. Sosem voltam világbajnok hangadó ember.

- Nem az ő hibája! Én voltam aki... - kezdte el a védelmezést Harry, de közbevágtam:

- Fogd be hajasbaba, téged nem kérdeztelek! - A kiakadásom után, úgy tűnt inkább visszavonót fújt. Jobban is tette! Visszafordultam Stellához. - Hmm.. vajon mit reagálhat Riker, ha megtudja? Valami tipp esetleg? Vagy mi lenne ha tipp helyett megtapasztalnánk?! - közelebb léptem a testvéremhez, s szúrós szemekkel méregetni kezdtem.

- Nem mered megtenni! - mondta, majd ő is közelebb lépett. Már csak pár centi volt közöttünk és szó szerint forrt a levegő.

- Tudod, hogy meg merem! - igazából nem mertem volna megtenni, de álltam a sarat. Én vagyok az idősebb, tehát mégiscsak ciki lenne ha "engedelmeskednék" a húgomnak. Kicsit hátrált, s a földre szegezte tekintetét, majd elhaló hangon folytatta:

- Mit akarsz cserébe, hogy nem mondod el neki?

- Egyszerű...! Mond el neki te! - ez tűnt a legjobb megoldásnak. Legalábbis számomra.

- Ezt te sem kérheted! Legalább legyen benned annyi, hogy belegondolsz a helyzetembe... mégis mi lenne? Odaállok elé, hogy: "Szia Riker! Megcsaltalak Harry Styles-sal, de azért még barátok maradunk, ugye?" Azért valld be, hogy ez tényleg hülyén hangzik... - jó igaza volt, de ezt nem akartam megmondani neki. De mást nem tehet! Nem hagyhatja szó nélkül a dolgot.. választania kell! Vagy Riker vagy Harry! Együtt a 2 nem megy... Ha a göndört választja oké legyen... Ő döntése, de akkor a szőke rocksztárral szakítania kell, s valami okot csak mondania kell. S az sem megoldás, hogy azért szakít vele, mert talált egy jobb választottat. Már épp jól kioktattam volna, mikor az említett srác mögém lépett. Megfordultam, de ő rám sem nézett. Csak Stella földre tapadt tekintetét kereste könnyes szemekkel.

- Miért...? mié.. - kérdezte elcsukló hangon. Végül nem bírta már és elrohant. Én utána futottam, nem  törődve semmivel. Azért legalább annyi lehetett volna a testvéremben, hogy jön ő is, de úgy tűnt jobb társaságra talált "Mrs. Styles"-ként.

- Riker! - kiabáltam, mert sehol sem láttam. Kisebb mászkálás után végül megtaláltam. Egy kicsi helység közepén állt. Még épp felújítás alatt volt ez a hely, szóval festékszag áradt az egészből, de nem érdekelt, beléptem. - Riker. - szóltam megint, immáron lágyabb hangon. Odasétáltam mellé, s már épp a vállára tettem volna a kezem vigasztalásképpen, mikor ellépett és az ablakhoz lépett. Épp mögötte volt. Nem rég lehetett beszerelve a falba, ugyanis még tisztán látható volt a friss fehér festék a kereten. Nem érdekelte, rátámaszkodott, ezáltal csupa festék lett a kardigánja.

- Miért Emma? Miért? - kérdezte, de a szemével még mindig az eget és a természetet fürkészte.

- Nemtudom... - válaszoltam, s lehajtottam a fejem. Egy apró színes pontra koncentráltam nemsokkal mellettem, hogy eltereljem a figyelmemet. - Gondoltál már arra, hogy hiába vagy apró, nagy dolgokat tudsz véghez vinni? - kérdeztem tőle. Erre már felkapta a fejét, s rám nézett.

- Mire gondolsz?

- Nézd ezt a kis rózsaszín pontot! - mellém sétált, így már együtt néztük a kis foltot. Nagyon lassan ugyan, de egyre nagyobb lett. - Ez a kis pont egy hatalmas helység beteljesülésének része. - nem válaszolt. Most nem tudtam eldönteni, hogy azért nem válaszol, mert nem tud mit válaszolni vagy csak szimplán nem érdekli amit mondok. Nem volt időm elgondolkodni ezen, mert arra letten figyelmes, hogy akaratom ellenére megindultam a kijárat felé.

- Miért mész el? - kérdezte kissé aggódva Riker. Nem tudtam mit válaszoljak, mert őszintén szólva azt sem tudom miért indultam el. Szívesebben maradtam volna még vele. De az első dolog ami eszembe jutott:

- Nem kéne keresni a többieket! Meg hamarosan eredményhirdetés... - picit agyalt még, aztán utánam jött. 

*~*

Épp az eredményhirdetésre értünk vissza. Már mindenki nagyon be volt zsongva, ami nem meglepő. Végre valahára a műsorszervező fiú felrohant a színpadra mikrofonnal a kezébe. De ahogy elnéztem a másik kezében volt még valami, de a háta mögött dugdosta, így nem láthattam. Én McKenzie-vel, James-el és a bandával az első sorban álltam. A srác elcsitította a "népet", majd belekezdett a mondandójába:

- Hölgyeim és Uraim! Mielőtt bármit mondanék a versenyről, át szeretném adni ezt a rózsát egy gyönyörű hölgynek, aki teljesen levett a lábamról! Igaz még csak most láttam először de teljesen magával ragadott a szépsége! - összenéztünk Mack-el. Mindketten arra gondoltunk, hogy a vöröskének adja oda a rózsát, de csalódnunk kellett. Legalábbis Mack-nek. Ugyanis nekem nyújtotta. Egy csomó lány ott ujjongott, s irigykedett, bár engem teljesen hidegen hagyott.

- Öhhm... - nem tudtam mit kinyögni. - Köszönöm?! - semmi értelmes nem jött ki a számon. A srác küldött felém még egy csábos mosolyt, majd folytatta a mondandóját.

- Ha szeretnéd megkapod a számomat is szépség! Tehát...! A versenyhez visszatérve: Idén nagyon szoros volt a mezőny! Keryann, Mecca és jómagam voltunk a zsűritagok. Nagyon nehezen tudtunk csak győztest választani. Szerény véleményem szerint minden induló csapat holtversenyben első helyezett lett volna! - nevetett. - de sajnos csak egy győztes lehet! Tehát a mindenkinél kiemelkedőbb, legnagyszerűbb, legszínpadratermett, legkarizmatikusabb banda, egy szóval a nyertes - itt kis határszünetet tartott. - Az...

*4. Fejezet*

Huuh.. sziasztok!:D Tudom nem szokásom címeket adni a részeknek mert amolyan baromi kreatív módon xy. Fejezet szokott lenni! xd most sem változott, viszont ha címet kéne adnom, azt hiszem a 'Bandák csatája' lenne a legalkalmasabb..
Jó olvasást! ;)

"Lementünk a pincébe, ahol a banda eljátszotta a Pass Me By című számot, mi pedig Mack-el totál oda-meg vissza voltunk. Mondhatni első sorból tomboltunk. Majd belépett valaki.
- Sziasztok fiúk! - köszönt kényes hangon. Mack-el azonnal odafordultunk, és mindketten eléggé meglepődtünk az illetőn."

Riker szó szerint eldobott mindent a kezéből és futott is a lányhoz megölelni. Mikor elengedték egymást, a fiú egy lágy csókot nyomott az ajkaira, amitől én teljesen összetörtem belülről. Tudom, hogy nem tetszem Rik-nak, s ő sem nekem, semmi nincs köztünk de az a csók... durván 5 perce történt, de úgy hittem jelent neki valamit. Hát persze, én, mint naiv Emmácska, persze, hogy mindent túlkombinálok!
- Srácok, ő itt Stella! A barátnőm! - mondta fülig érő mosollyal. - Stella, ő itt Rydel, Ratliff, Ross, Rocky, Mack és... - az én nevemet nem mondta ki, helyette kettőnk közt cikázott a tekintete.
- Helló Emma! - köszönt lenézően.
- Öröm újra látni Stella.. - válaszoltam szarkasztikusan.
- Az érzés nem kölcsönös. - az alaphangjánál kicsit halkabban mondta, de persze mindenki hallotta.
- Ti... egy kicsikét hasonlítotok. - szólt Ratliff, de ő még mindig sokk hatás alatt állt, ahogy ő mondaná 'Két Emma' láttán.
- Persze haver, hisz ikrek vagyunk. - flegmázott Stel.
- Nem, nem azért... valami más áll a dologban. - gondolkodott el a dobos barátunk.
- Tudod szerencse, hogy helyes vagy, mert eszed az nem sok van.. - a lány még mindig tudta kontrázni magát.
- Már megbocsáss - förmedtem rá. - de milyen jogon szólod le a másik embert? - kiakadtam kissé, de szerintem jogosan. Ő csak megrántotta a vállát, s egy újabb szenvedélyes csókot adott Riker-nek, s abban a pillanatban - még mindig egymáson lógva. - felmentek a nappaliba.
- Úgy tűnik a héten az egész famíliád megtalált... - szólt halkan Mack.
- MEGVAN! IKREK VAGYTOK! - kiáltott fel Ratliff.
- A csaj is ezt mondta. - oktatta ki Rocky.
- Nem, ő nem ezt mondta. - váltig állította, hogy Stella nem ezt mondta, de gondoltam rá hagyom. Addig sem szól hozzám senki. Leültem a színpad szélére és agyalni kezdtem. Mi történt ma mindenkivel? Hagyjanak már békén!
Pár perc múlva a szőke fiú jelent meg a lépcső alján, s még mindig hatalmas mosollyal közölt egy nagy hírt.
- Srácok! Holnap este csatázunk a 'Double Dream'-ben. - nagyon fel volt dobva.
- Csatázunk? - kérdezett vissza Rocky.
- Tudod, az az a hely, ahol a zenekarok összemérik az erejüket másokkal szemben...- mondta szép lassan Riker, mintha Rocky nem tudná, hogy mi az a "Banda háború". - Stella benevezett minket a 'Bandák csatája' című versenyre. - lóbálta a szórólapot Riker. Rydel elvette tőle és tanulmányozni kezdte.
- Ki van zárva, hogy fellépjek egy ilyen eseményen! - szólt még mindig a szórólapot nézegetvén. - Ez a csata - mutatott idézőjelet a kezével - a zenei sértés legalja! Én ebben tutira nem veszek részt. - tette karba a kezét.
- Jól mondja tesó... - védte meg nővérét Ross. Ám egy pillanatra szégyellte magát, mert igazából neki tetszett az ötlet.
- Én benne lennék, de azt hiszem, ha a kis Stella barátnőd ötlete volt, én nem támogatom. - így Ratliff.
- Ellenséges vagy vele. - hányta a szemére Riker. De jó, már ő is kezd olyan lenni, mint Stella.
- Nem, csak igazságos! - mondta, majd a dobütőkkel a kezében elsétált a lépcsőig. - Dobos gyerek balra el! Pá! - mutatott az emelet felé. - Vagyis felfelé... - mondta ki utolsó két szavát a mai nap folyamán a pincében, majd mintha önálló életre keltek volna a lábai, kettesével szedve a lépcsőfokokat fel is ment az épület gondosan rendbe tett nappalijába.
Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam a színpad széléről és utána futottam. Mikor felértem a kanapén hánykolódva találtam rá, miközben a telefonját bújta, Stella pedig folyton őt bámulta. Azt hittem csak játszik a mobilján, mikor hirtelen megszólalt az sms hangom. Gyorsan előkaptam a zsebemből, és megnyitottam a mailt.

Ellington Ratliff Épp most

Egy újabb szörnyű nap...egy újabb rémálom! Csatázni másokkal? Ugyan már! Nem kell verseny ahhoz, hogy tudjuk az R5 a legjobb banda! Igazam van fanok?

2.021 ember kedveli ezt.

Gyorsan Stel-re pillantottam, majd az egész testemmel felé fordultam és hozzá szóltam:
- Hé húgi.. magunkra hagynál egy pillanatra Ratliff-el? - gondoltam nem kerülgetem a forró kását, úgysem szeretek hazudni másoknak. Ő csak megráncolta a homlokát, de nem mozdult.
- Azt hittem jobb ízlésed van! Látszik, hogy anya génjeit örökölted.. De tudod mit? - már kezdtem örülni, hogy jó akkor elmegy, de nem így tett, hanem folytatta: - Végig hallgatnám, hogy mi olyat fontos amit csak négyszemközt lehet megbeszélni. - élvezte a helyzetet, hogy most ő van fölényben.
- Ohh én is olyan sok mindent tudnék csinálni veled, de nem éri meg életfogytiglant kapni miattad.. - megbélyegeztem egy kis huncut mosollyal a mondanivalómat, mire kissé visszahúzta magát. - Egyébként Riker szeretne.... beszélni veled! - mondtam ki az első szót ami a számra akadt. Riker nevére azonnal felpattant és már rohant is lefelé, mint valami őrült rajongó. Én lehuppantam a helyére és bámulni kezdtem Ratliff-et, hátha feltűnik neki valami az előbb történtekből.
- Mintha nem változott volna semmi. - szólt még mindig a telefonját bújva. Tudtam mire érti, elvégre Stellával ikrek vagyunk és az előbb ő is a srácot bámulta, mint most én szóval..
- Min buktál ki ennyire? - kérdeztem tőle higgadtan, s felhúztam a térdeimet. Rám emelte tekintetét. Hirtelen kirázott a hideg. A düh, a harag, a sértődöttség, s a megbánás mind egyaránt tükröződtek vissza. Ijesztő volt látni, hogy a mindig életvidám dobosnak van egy sötét oldala is. Valahogy mintha teljesen más lett volna. Olyan volt, mintha neki is lett volna egy gonosz ikertesója..
- Szerinted min? - kérdezett vissza nyersen.
- Figyelj, - álltam fel a fotelből, ahol eddig ültem, s odamentem hozzá. Mikor kényelmesen elhelyezkedtem szorosan mellette, - ügyelve arra, hogy a kellő diszkrét távolság megmaradjon - folytattam: - Stella tényleg nem könnyű eset. Én vagyok az élő példa, hogy ez így van! - nevettem. - Nem kérem, hogy találd meg vele a közös hangot... az sem kérem, hogy legyetek máris puszipajtások, csak annyit szeretnék, hogy Riker kedvéért próbálnád meg elfogadni őt. Biztos vagyok benne, hogy ő is ezt szeretné. - próbáltam bölcsen fogalmazni, kisebb-nagyobb sikerrel.
- És mégis mit érnék azzal, ha megpróbálnám elfogadni Stella-t? - nem kezdett el dühöngeni és a falhoz vágni egy vázát, mint a filmekben, ami nálam jó jelnek számított. Helyette újra visszatért a Facebook-jához. Gyorsan kikaptam a kezéből a telefonját és ráförmedtem:
- Az isten szerelmére már! Komolyan nem érted mire akarok kilyukadni? - kikerekedett szemekkel nézett rám. Nyilván nem látott még ilyennek. Bár még most sem voltam igazán ideges, ha az lettem volna a falon lévő bandát ábrázoló poszter már rég az udvaron hevert volna cafatokra tépkedve. Jé most nézem: Van a falon egy poszter róluk... - Riker kedvéért fogadd el az ajánlatot... - elfordította a fejét. Na jó, ezt akkor ez "Nem"-nek veszem. B-terv: - Akkor az én kedvemért! - erre már felcsillant a szeme, s lassacskán a lelke is visszatért eredeti bőrébe.
- Visszakaphatnám a mobilomat? - nyújtotta a kezét érte.
- Ha megígéred nekem, hogy nem veszel tudomást Stelláról! - valamit valamiért nemde?
- Az előbb még azt mondtad, hogy próbáljam meg elfogadni... - itt visszaejtette maga mellé a kezét, s várt.
- Igen, de az még azelőtt volt, hogy átgondoltam a dolgot. A húgomat nem lehet elfogadni olyannak amilyen. - válaszoltam könnyen, majd megrántottam a vállamat. Az ölébe dobtam a telefont és visszamentem a többiekhez a pincébe.

- Hé mindenki! Ratliff benne van a bandák csatájába. - újságoltam boldogan és megálltam Stella és Riker mellett.
- Nekem nem úgy tűnik... - mutatta a mobilja kijelzőjét Ross, amin épp a Ratliff által kiírt szöveg volt található.
- És te még azt hitted mindenki beveszi, hogy ezért akartál kettesben maradni vele? - súgta a fülembe a testvérem. Én csak forgattam a szemem és válaszoltam Rockynak:
- Igen, de ez még azelőtt volt, hogy beszéltem vele. Benne van, hogy induljatok a Bandák Csatáján. - ekkor jött le a lépcsőn az említett fiú.
- Na ki van még benne? - nyújtotta előre a kezét. - Oh, és csak, hogy tisztázzuk, erre azt kell mondania mindenkinek, hogy: ÉN! - viccelődött. Benyújtottuk a "körbe" a kezünket és 3-ra egy hangos: R5 MINDÖRÖKKÉ-t kiáltottunk. Hirtelen két kezet éreztem magam körül. Az illető felkapott és megpörgetett.
- Emberek hatalmas köszönet jár Emmának! Ha ő nem lenne, tuti még mindig hülyeségeket posztolnék ki a csatával kapcsolatban. - nevetett. Ratliff..hát persze! Mindenki csak mozdulatlanul állt. - Öhhm.. most tapsolni kéne! - szólalt meg újra. Erre már mindenki felfigyelt, és tapsolni és örvendezni kezdett miattam. Mit is mondjak, érdekes szitu volt. Mármint nem mindenki, ugyanis Stella nem. Ő mindig kárörvendő, s sosem tud örülni mások sikerének.
- Na akkor ma este 7-kor fellépünk srácok! - kiáltotta el magát Rocky, mikor végeztek a dicséretekkel.
A lányokkal hazamentem és készülődni kezdtünk. Adtam Stellának ruhát és megengedtem, hogy használja a sminkkészletemet is, szóval most érezze magát rohadtul megtisztelve! Zenét hallgattunk, párna csatáztunk, megnéztünk egy horror filmet, amitől persze mindegyikünk tökre beijedt...szóval jól elvoltunk. Olyanok voltunk, mint 3 legjobb barátnő. Abban a pár órában még a személyes gondjaimat is elvetettem, s csak a mókának éltem.
5 órakor elindultunk a srácokhoz, hisz mi is velük mentünk.

Emma ruhája:

Stella ruhája:

McKenzie ruhája:

Mikor átmentünk a banda már javában pakolta a furgonba a hangszereket.

- Sziasztok! - köszöntünk illedelmesen.

- Helló lányok! - üdvözöltek minket. Stella odarohant Riker-hez és egy csókot adtak egymásnak. Mack Rosshoz ment és megölelte őt. Mióta vannak ilyen jóban? Na mindegy...

Ott álltam egyedül... mindenki el volt foglalva a másikkal, csak nekem nem volt senkim. Elég rosszul éreztem magam miatta. Nagy nehezen szétváltak - arra a pár másodpercre - egymástól a szerelmesek, beültünk a kocsiba, s máris vettük az irányt a Double Dream Pláza felé.

*~*

- Woow.. ez hatalmas! - áradozott Mack.

- Látod, ekkora házban fogunk élni a gyerekeinkkel! - ámult el Ross is és átkarolta a lány vállát. Ezen csak mosolyogni tudtam. Nagyon édesek együtt, de ha már járnak, arról illett volna tudósítania a barátnőmnek. Ha viszont nem járnak akkor már ideje lenne, mert az a legrosszabb, mikor "Több, mint barátság - kevesebb, mint szerelem" titulusban vannak.

Mikor beléptünk az ajtón semmi mást nem láttunk csak több ezer embert akik fel-le szaladgálnak. A srácok jelentkeztek a versenyre és a szervező eligazította őket egy próbahelyre. Természetesen mentünk velük. Nem csak azért, mert fontosak voltak nekünk, hanem, mert ennyi ember között tutira elvesznénk. A próbateremben beszélgettünk pár szót, s ahogy elnéztük Mack és én jobban izgultunk, mint a banda tagjai együtt. Pár perc múlva McKenzie és Ross eltűntek. Őrület.. 2 másodpercre fordulunk el és máris nincsenek meg. Tipikus Mack...

Nem telt bele 10 perc és már vissza is tértek, kézen fogva és nevetve.

- Hát ti merre voltatok? - kérdezte Rydel. Ross meg akart szólalni, de nem tudott annyira nevetett.

- Vigyázz, mert megesz a néni! - kiáltott a vöröske és megint elkezdtek hangosan nevetni. Mi persze ebből nem értettünk semmit, de rájuk hagytuk. Hadd élvezzék a "gyermekkort".

- 5 perc múlva kezdődik a verseny! - nyitott be egy férfi, akinek a kezében egy parafatábla volt lapokkal, s a fején egy mikrofon.

A bandával kisétáltunk a teremből és vártuk amíg bejelentik a versenyzőket. Egy mi korunkbeli fiú futott fel a színpadra és megkezdte szónoklatát:

- Helló emberek! Chris Jones vagyok, a Bandák Csatája főszervezője. Mint tudjátok ez a verseny nem - kiemelem -  NEM amatőr verseny, tehát bármilyen kategóriájú, ismert - nem ismert bandát szívesen látunk a részvételen. Idén rohamosan nőtt a jelentkezők száma, aminek persze mi rettentően örülünk. De nem is szaporítom tovább a szót, tudom milyen idegesítő, mikor már várjátok az előadást én meg itt pofázok nektek.. halkan megsúgom tavaly kaptam érte paradicsomot a képembe, és bár iszonyatszexin mutatok úgy is, most szeretném elkerülni. Hölgyeim, uraim, fiúk és lányok: Jó szórakozást kívánok! A fellépőknek pedig sok sikert! Előzenekarként meghívtuk a ONE DIRECTION-os srácokat! - kiabálta, majd a fiúk felfutottak a színpadra és elkezdték énekelni a Best Song Ever-t.

Valaki mögénk lépett, de nem foglalkoztam vele, gondoltam csak jó szögből szeretné élvezni az előadást. Majd az illető megszólította Mack-et.

- McKenzie? - szólította, majd a vállához ért. A barátnőm azonnal hátrafordult és teljesen elsápadt.

- James.....?